Közel négyszáz dunamelléki lelkipásztor és főgondnok gyűlt össze a budapesti Ráday Ház dísztermében rendezett gyülekezeti lelkész-főgondnoki konferencián március 9-én szombaton. A találkozó Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző áhítatával vette kezdetét.

„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké” – János evangéliuma 14. részének 15. verse alapján szólt Isten Igéje. „Mély és meghitt beszélgetésbe von be bennünket Jézus Krisztus. Mielőtt egymással beszélnénk, Ő beszél velünk. Ez a helyes sorrend” – hívta fel a figyelmet az igehirdető. Mint mondta, ez az Ige mérlegre teszi a hozzáállásunkat: valóban ott van-e az életünk középpontjában Jézus Krisztus személye? Ebből fakad az is, hogy mielőtt egymással beszélnénk, vele beszéljünk meg mindent. Jézus szeretetéből fakad ugyanis, hogy hogyan szeretjük egymást – magyarázta. „A Jézus Krisztus iránti szeretetünket az határozza meg, hogy engedelmeskedünk-e a szavának, megtesszük-e, amit mond.” Somogyi Péter a kősziklára épített ház példázatára utalva úgy fogalmazott: „vannak viharok, tomboló szelek, melyek beleütköznek a házba, az egyházba”, az ilyen viharokat kiálló közösségi életnek is a Jézus szava iránti engedelmesség a kulcsa.

A hatéves püspöki ciklus felénél járva Balog Zoltán dunamelléki püspök beszámolójában felidézte a három évvel ezelőtti egyházkerületi közgyűlésen elmondott beköszöntő beszédét.

Kapcsolódó cikkünk:
„Nem vagyok főpap, nem is leszek. Egyetlen főpapunk van: Jézus Krisztus. De ez a látomás mégis nekünk – nekem és nektek – szól. Mert Isten népe szolgálatára választottatok engem, és most itt ültök, az előbb itt álltatok, éppen úgy, ahogyan a próféciában. De mindenekelőtt azért szól nekem ez a prófécia, mert rajtam piszkos ruha van. Isten követe, az angyal pedig azt mondja nektek, hogy vegyétek le rólam a piszkos ruhát és adjatok rám tiszta ruhát.”
Balog Zoltán 2021. január 25-i püspöki beköszöntőjét teljes terjedelmében itt olvashatják.

Mint mondta, megrendülés és bűnbánat van benne a tekintetben, hogy az elmúlt három évben mit is tett és mit nem tett. A személyét és a református egyházat az elmúlt hetekben ért közéleti botrány kapcsán igyekezett választ adni azokra a kérdésekre, melyek annak kapcsán merültek fel, hogy kegyelmet kért egy általa ártatlannak vélt embernek. Ezt lelkipásztori kötelességének tekintette. Nem számolt azzal, hogy ennek milyen közéleti következményei lehetnek. „Ez súlyos hiba volt.” Ami miatt önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartania, hogy hogyan lehet és kell közéleti kapcsolatrendszerét érvényesítenie. „Hol marad meg ebben az evangéliumi tisztaság és mérce, és hol lépi ezt túl? Amikor ez mérlegre kerül, számos olyan helyzet jut eszembe, amikor a cél, amiért a közéleti befolyásomat érvényesíteni akartam, helyes volt – ahogy megtettem, az a lelkület nem volt helyes. Amikor úgy gondolom, hogy az én saját súlyom, értékem, teljesítményem a döntő, akkor abból gőg lesz, nem hálaadás az Istentől kapott áldásokért.”

A közéleti-politikai megközelítés nem ugyanaz, mint a lelki megközelítés – emlékeztetett. „Ez az, amit együtt kell mérlegre tennünk. Nincs lehetőségünk arra, hogy kivonuljunk a közéletből, letegyük azt a súlyt, társadalmi szerepvállalást, ami a jelentős egyházi közösségeknek, s így nekünk, reformátusoknak is adatott a köznevelésben, a szeretetszolgálatban és az élet számos területén az egyházon kívül is. Úgy kell szolgálnunk a közéletben is, hogy száz százalékig Istené vagyunk – nem párté, nem politikai irányzaté, nem az ellenzéké és nem a kormányé, hanem Jézus Krisztusé.”

Az elmúlt három évből az kerül most mérlegre, amit annak idején fő célként határoztunk meg: a közösség – tette hozzá a püspök. „Elég erősek-e azok a terek és az a közösség, amelyben mi létezünk ahhoz, hogy a saját – nem politikai, hanem lelki – döntéseinket mi hozzuk meg?” – tette fel a kérdést. Mint mondta, az elsősorban közéleti funkciót ellátó zsinati elnöki tisztségéről, mely kifelé, az állam, a társadalom felé irányul, azért mondott le, hogy elejét vegye az egységbontó törekvéseknek. Egyértelművé tette, hogy nem tartaná helyesnek, ha újra zsinati elnök akarna lenni. Ezt a kérdést lemondásával lezárta. A püspököt azonban lelki vezetőnek választják a gyülekezetek, az ő szolgálata befelé irányul. Felidézte, hogy az elmúlt három évben azért látogatott meg a 310 dunamelléki gyülekezetből közel 200-at, hogy egymás szemébe és szívébe nézzenek. „A legtöbben azt mondták: nem a volt minisztert fogadják, hanem a megválasztott lelki vezetőt.  A kegyelmi ügy miatt utólag mégis az előbbi árnyéka vetül rá a mi egyházunkra. Ez fáj a leginkább, de ezt helyre lehet állítani. Ehhez belső szabadságra van szükség. A kérdés az, hogy Jézus Krisztus szavára hallgatunk-e együtt, az Ő ítéletére vagy azokéra, akiknek nem az egyház üdve a célja?”

A püspök emlékeztetett arra is: nemcsak a bajban van együtt az egyházkerület közössége, de együtt volt idén januárban is, amikor az újévi lelkészértekezletre 310 gyülekezetből 290 lelkipásztor eljött, és közösen imádkozott. Az anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozón pedig több mint ezer lelkipásztor volt jelen. „Mindebben megjelent az a bizonyosság, hogy jó együtt lenni, szükségünk van egymásra, hogy a szigetekből kontinens lehet (ahogy az a három évvel ezelőtti püspöki beköszöntőben megfogalmazódott – a szerk.) Erre szolgált a hittanoktatás éve és a lelkipásztori hivatás éve is, hogy azzal tudjunk foglalkozni, ami a dolgunk. A lelki krízisben legyen a lelkipásztoroknak segítsége, és amikor szellemi tisztánlátásra van szükség, a lelkésztovábbképzés támogasson bennünket a lelkileg, teológiailag megalapozott együtt gondolkodásban.  Ezért voltunk együtt a Ráday Családi Napon több mint ezren, ezért írom rendszeresen a Püspöki Levelet. Ezt a gyönyörű Ráday Házat már kétszer megtöltötte négyszáz fiatal, és kétszerannyian jelentkeztek a budapesti teológiára, mint két évvel ezelőtt. Ez a közösségi erő, ami elkezdett kibontakozni, kerül most mérlegre.”

Ezeknek a napoknak, heteknek és a következő időszaknak az a tétje, hogy együtt tudnak-e maradni azok, akiket Isten szeretete a szolgálatban egymás mellé rendelt – hangsúlyozta Balog Zoltán. „A tragédia az lenne – akár maradok, akár nem – ha ugyanúgy folytatnánk, mint eddig.” Arról kell együtt döntenünk, hogy mit kell másként csinálni, hogyan tehetjük erősebbé és hitelesebbé a missziói szolgálatot.

A püspök elmondta, hogy 300 lelkipásztorral találkozott az elmúlt hetekben és biztosított mindenkit arról, hogy bár az elmúlt két hétben minden lelkipásztornak és gyülekezeti főgondnoknak lehetősége volt vele találkozni, ezután is minden, az egyházból érkező kérdésre válaszol, és minden meghívásnak eleget tesz. „A legfontosabb mégis az, hogy ne magunkkal, hanem a szolgálattal foglalkozzunk. Hogy mi lesz másként, azt csak veletek tudom eldönteni” – mondta. Közéleti szerepvállalásai kapcsán már meghozta a maga döntését és lemondott minden közéleti testületi tagságról – tette hozzá. „Hogyan tudunk ezután imádságban a lelki szempontokat első helyre téve autonóm döntéseket hozni? – ez a fő kérdés. Különbséget kell tudnunk tenni a kint és a bent között. Ezt együtt tudjuk megtenni, ezért örülök annak, hogy az élő Ige évét nyitottuk meg nemrég. „Ha az élő Ige fényében tudjuk a döntéseinket meghozni, akkor javunkra válhat a nagy nyomorúság” – zárta gondolatait.

A püspöki beszámolót követően fórumbeszélgetésre került sor, ahol szó esett többek között a kegyelem szó jelentésének közéleti és teológiai megkülönböztetéséről. Egy lelkipásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy kegyelmet csak bűnös ember kaphat, az ártatlannak igazság jár. Egy másik lelkipásztor szerint a „kegyelmi ügy” nem teológiai kérdés, hanem politikai tévedés volt, ezért nem lehet egyházfegyelmi kérdésként kezelni. A püspök később válaszában világossá tette, hogy az ártatlanság az ő szubjektív megítélése volt, az elnöki kegyelem nem ezen az alapon született. Ennek lényegéhez tartozik, hogy a jelenlegi szabályozás szerint nem szükséges azt megindokolni.

Egy harmadik álláspont szerint a válsághelyzetre a vihar képe helyett kifejezőbb a földrengés képe, amennyiben „megkérdőjeleződik az alap, amire építkeztünk és amire építjük a jövőnket. Mindez nem egyetlen ember körül összpontosul, hanem gyülekezeteinket rendíti meg. A mérce az egyház számára mindig az, hogy az egyház Ura mit bízott ránk: ránk az evangéliumot bízta, ezért arról kell gondolkodnunk, hogy mi viszi jobban előre az evangélium ügyét, és Jézust követve – aki többek között hírnök, tanú, diakónus – ezekben a szerepekben vagyunk-e jelen egyházként a társadalomban. Mindannyiunknak számot kell adnunk azokról a kérdésekről, hogy mi egy-egy gyülekezet helye az adott településen, mi a társadalmi szolgálatunk, mi a viszonyunk a politikához, mi az a kellő távolság, amit meg akarunk tartani, a média hogyan formál bennünket és mi hogyan használjuk a médiát, és a köztünk levő kommunikációs teret hogyan védjük meg.”

A hozzászólások alaphangja az egyház és a püspök melletti kiállás volt, amit a püspök válaszában megköszönt és maga is fontosnak tartotta, hogy az elhangzott érdemi felvetésekről imádságos légkörben az egyházkerület közösségei tovább gondolkodjanak és imádkozzanak. „A kegyelmi ügy kapcsán felmerült kérdéseket le kell zárni, akkor is, ha nem mindenre tudunk mindenkinek kielégítő választ adni. A missziói hitelesség és képesség kérdését pedig meg kell nyitni és nyitva kell tartani” – fogalmazott.

„Az egyház a gyülekezeteiben él, feladatainkat elsősorban ott végezzük” – erősítette meg Veres Sándor dunamelléki főgondnok is a fórumbeszélgetést követő zárszavában. Mint mondta, a következő időszak kérdései, hogy „helyre tudjuk-e állítani azt az elfogadást és testvéri szeretetet, amely megvolt a püspökválasztáskor? Helyre tudjuk-e állítani szolgatársi közösségünket? Végül pedig helyre tudjuk-e állítani szívünk tisztaságát?”

A dunamelléki főgondnok beszélt azokról a feladatokról is, amelyek a dunamelléki reformátusság előtt állnak gyülekezeti, egyházmegyei és egyházkerületi szinten: többek között a járvány miatt a gyülekezetből elmaradók felkeresése, a népszámlálási adatok feldolgozása, a misszió folytatása, a gyülekezeti struktúrák átalakítása ott, ahol szükséges, a lelkipásztorok megerősítése az elhívásban, valamint a teológiai oktatás megújítása. Veres Sándor határozottan kiállt amellett, hogy ezeket a feladatokat ezután is Balog Zoltán püspök vezetésével kell végezni.

A dunamelléki lelkész-főgondnoki találkozó a 90. zsoltárral („Tebenned bíztunk eleitől fogva”) és közös imádsággal zárult.

Képek: Füle Tamás