A házasság eszményéről először a Gen 2 teremtéstörténete kapcsán fogok szólni. A Gen 2:23-24 fényt vet az eszményire: hogy Isten milyennek teremtette az első párt, a házasságot.

Tapasztalatom szerint lelkészeink többsége elviekben a női egyenjogúságról van meggyőződve, tudat alatt és a gyakorlatban azonban a feleség gyakran mégis alárendelt szerepet játszik. Bár ez összefügg patriarkális társadalmunk meghatározó dogmáival - azaz nem kizárólagosan egyházi kérdés -, a férfi és nő teremtésének rövid vizsgálatával érdemes néhány, lelkészekre jellemző, olykor nem tudatos, teológiai és gyakorlati előítéletre rámutatni. Már csak a nem kívánatos tapasztalat miatt is, hogy a dávidi modell (ld. lejjebb) háttérbe szorítja a teremtési eszményt.

Amikor Isten megteremti a nőt, az ember így köszönti társát (Gen 2:23): "Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett." Az ember szavainak nyilvánvaló jelentése, hogy mivel társát Isten az ő testéből alkotta, azaz az ő része, hozzá tartozik, végre megfelelő segítőtársat kapott. Ám szavai többletjelentéssel bírnak. Az Ószövetségben a "test" (basar) szó gyakran az emberi gyengeséget jelöli, 4. ember erejére. Ezt szem előtt tartva a vers nem a férfit tekinti erősnek, míg a nőt gyengének (mintha a férfi a "csont", a nő pedig a "test" lenne). Mindketten részesei az emberi gyengeségnek és erőnek egyaránt. 5.

Ez az első eset a teremtéstörténetben, hogy a nemek közti különbséget az elbeszélő jelöli. Mindeddig csak az általános, nem nélküli "ember"-ről (há'ádám) olvastunk, amely héber szó a "föld" szóval ('ádámáh) rokon. Az "ember" volt az, akit Isten a föld porából megalkotott (2:7), akit az Éden kertjébe helyezett (2:15), akinek utasítást adott (2:16k), aki elnevezte az állatokat (2:19k), és akit végül elaltatott, hogy segítőtársat alkothasson az oldalából/bordájából (2:21). Eddig tehát a "férfi" ('is) szó nem fordulhatott elő, ahogy a "nő" ('issáh) sem.

A férfi és nő megalkotásával (2:22) Isten egyben nemet is alkotott: az ember ettől kezdve férfi és nő. A két nem teremtése egyidejű, nem egymás utáni. Így amikor az "ember" megpillantja a nőt, saját testéből származónak nevezi (2:23): "Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett." A férfi nem tekinti magát időben vagy rangban elsőnek. Nemi identitása éppúgy függ a nő nemi identitásától, mint a nőé az övétől. És mindkettőjük szexualitása az emberiség "egy test"-ében gyökerezik. Hogy a nő a férfiból vétetett, azt is jelenti egyúttal, hogy - bár csontjából való csont és testéből való test - különbözik tőle. Ám e különbözőség nem jelent alárendeltséget. 6.

Ezután az elbeszélő hozzáfűzi (Gen 2:24): "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté." Az "elhagy" ('azab) ige az Ószövetségben gyakran az Izráel és Jahve közti szövetség megszegését jelöli (pl. Dt 12:19; 14:27; 29:24; Jer 1:16; 2:13, 17, 19; 5:7, 16:11; 17:13; 19:4; 22:9). Emellett az ősi Izráelben a feleség hagyta el szülei házát, és költözött férje házába (a férj többnyire szülei házában vagy annak közelében élt). A férj házasság előtti kötelezettségei szülei felé irányultak. A házassággal mindez megváltozik; ettől kezdve felesége iránt kell hűséget és mellette elkötelezettséget tanúsítania. Ez a mi kultúránkban, ahol a gyermeki kötelességek szinte mellékesek, nem meglepő. Ám az olyan hagyományos társadalomban, amelyben az ember legfőbb dolga a szülei iránti kötelesség (az Isten iránti kötelesség után), a szülők elhagyása több mint meglepő (vö. Mt 10:37; Lk 9:59-62). A házastárs melletti elkötelezettség minden más rokoni vagy baráti köteléknél erősebb. 7.

A vers másik igéje a "ragaszkodik" (dabaq), mely nem ritkán ugyanígy a szövetség hűséges megtartását fejezi ki (pl. Dt 4:4; 10:20; 11:22; 13:5; 30:20). Tehát a szülők elhagyása és a feleséghez való ragaszkodás jelenti egy korábbi szoros és bensőséges kapcsolat (szövetség) feladását és egy új egyidejű kezdetét. A házasság szövetség, nem alkalmi kapcsolat. A "ragaszkodásban" mind szenvedély, mind tartósság benne foglaltatik. Bár a férj és feleség nem rokon, a házasság révén mintegy rokoni kapcsolatba kerülnek egymással. 8. A vers befejezése ("és lesznek egy testté") utal a szolidaritásra. A férfi magában nem "egy test", ahogy a nő sem "egy test" magában. 9.

Bár a vers a férfi "felesége"-ként említi, a nő nem a férfi tulajdona, hanem az a valaki, akiben a férfi a beteljesedést és léte célját megtalálja. Ő ajándék, Isten életajándéka: Éva (a.m. "élet"). A férfi nem uralkodik rajta, csak elhagyja korábbi életterét, hogy elinduljon felé és vele együtt az új életúton. A nő megérkezése az embert szexuális lénnyé, férfivá formálta. Ezért a férfi hozzá, és csakis hozzá ragaszkodik. Az ember egy testéből két szexuális lény teremtetett, férfi és nő. Az egyből kettő, a teljességből különbözőség. Most, a történet befejezésekor a különbözőség ismét teljességgé lesz: a két test eggyé lesz a férfi és nő egyesülése révén. 10.

Bár a vers a férfi "felesége"-ként említi, a nő nem a férfi tulajdona, hanem az a valaki, akiben a férfi a beteljesedést és léte célját megtalálja. Ő ajándék, Isten életajándéka: Éva (a.m. "élet"). A férfi nem uralkodik rajta, csak elhagyja korábbi életterét, hogy elinduljon felé és vele együtt az új életúton. A nő megérkezése az embert szexuális lénnyé, férfivá formálta. Ezért a férfi hozzá, és csakis hozzá ragaszkodik. Az ember egy testéből két szexuális lény teremtetett, férfi és nő. Az egyből kettő, a teljességből különbözőség. Most, a történet befejezésekor a különbözőség ismét teljességgé lesz: a két test eggyé lesz a férfi és nő egyesülése révén. 11. Ez a kölcsönösség és egyenlőség azonban nem tartott sokáig...