Kései októberi születésű lévén ugyanis meglepett, hogy viszonylag korán, már október 23-a előtt elindult a karácsonyra való készülődés. Némely üzlet nagy előrelátással éppen a karácsonyi ünnepkör díszeit helyezte el polcaira. Nem csak egy párat, úgymond mutatóba…

Arra gondoltam, ha kint ilyen hamar karácsonyt kiáltottak, akkor a belső készülődésünkről is elkezdhetünk gondolkodni.

Úgy tapasztalom, hogy a reklámszakemberek és a hirdetők az utóbbi időben gyakran indítanak azzal a felütéssel, hogy „Helló”. Helló, ősz; helló, leárazás; helló, szegfűszeges sütőtökkávé! Ismerős? A lehetőségek gyakorlatilag végtelennek tűnnek. Hangzatos, menő fogás. Hát, helló! De hogyan van ez köszönő viszonyban a karácsonnyal?

Az adventi időszak nagy ajándéka lehet az, hogy időt és teret ad a felkészülésre. A készülésre. Játsszunk az igekötőkkel! Lehetőséget az előkészülésre. Persze, aztán lehet, hogy valakinek a kikészülés jut.

Feltetted már a kérdést magadnak: Te hogyan vársz? És ha eljött – észre tudod-e venni, hogy itt van?

Az a gyanúm, hogy ezt a cikket húsvétkor is írhattam volna. Meg pünkösdkor is. Meg a nyár közepén egy forró napon. Mondjuk, július 9-én. Persze nem tudom, hogy mi volt július 9-én. Vagy mi volt szeptember 17-én. Veled – mi volt? 

Emlékszel, hogy mikor vártál valamire a legutóbb? Valamire, amit jó volt várni? Kire vártál akkor?

Találkozni egy számodra fontos személlyel, egy baráttal. Vagy a régóta várt Társsal… Végre. Elmenni arra a munkahelyre, ahol mindig is szerettél volna dolgozni.

És mi volt akkor, amikor nem volt jó várni? Lehet, hogy valaki műtétre várt, amelynek a kimenetelétől esetleg félt. Várt egy nehéz beszélgetésre, mert sok feszültség és sérelem terhelte azt a kapcsolatot. És előfordulhat, hogy annyira régóta kell valamire várnia, hogy már-már reménytelen, hogy valaha is változás történjen.  

Mihez tudsz kapcsolódni?

Voltak olyan karácsonyok, amikor távolinak tűnt számomra az ünnep és annak üzenete. „Azok ott” ünnepelnek, hangulatban vannak, minden pompásnak tűnik. Úgy történt, hogy a szomorúság, amelyet akkor tapasztaltam, nem nagyon hagyott kilátást. Az orromig sem láttam. Aztán felsejlett bennem egy gondolat. Nem voltam ünneplésre alkalmas hangulatban. Nem hittem, hogy okom van ünnepelni. „Ezt?”

Várni – ahhoz viszont tudtam kapcsolódni. Vártam, ahogyan csak tudtam. Imámban egy csomó „helló” hemzsegett. Türelmetlen „helló”, mint aki a vonalat épp nem adó telefonba szól. „Helló”, mint amit annak mondtam, aki a cipőmre lépett a zsúfolt villamoson, ingerülten. „Helló”, mint aki óvatosan benyit egy ajtón, és belépve körbenéz, van-e ott valaki. Integetéssel, mint akinek lerobbant az autója, és a leállósávon próbálja meg felhívni magára a figyelmet: „Helló, itt vagyok!” 

És egyszerre csak kivirágzott az ünnep. Mindennek fényessége lett. A szomorúságnak is. Olyan volt, mintha valaki nagyon halkan játszott volna egy zongorán. A dallam szelíd és halk volt. Megtörtént, amire érdemes volt várni. Jött elém, és köszöntött az Isten. Ó, az volt ám a „Helló”!

Megmutatta, milyen abban a tudatban várni, hogy érkezik megoldás. Milyen úgy várni, hogy biztosan eljön a vigasztalás. Érdemes teríteni és ételt készíteni. Érdemes elkezdeni újra tanulni valamit; érdemes nekifogni és kilábalni abból, amiben vagy. Érdemes tervezni. Érdemes elfogadni a meghívást. Érdemes rendet rakni, megírni egy levelet, ami már régóta vár. Érdemes megbocsátani. Felvenni a csinos öltözetet. Köszönni akkor is, amikor arra nem válaszolnak. Nevezd meg. Talán meg tudod mondani, talán sejted, hogy mi az most az életedben, amire bizalommal elkezdhetsz készülni.

A viszonyulást tanulhatjuk meg. Advent és a karácsony története ezzel is gazdagabb, ez a lehetőség is benne van. Ezt az ajándékot is kibonthatjuk.

Meghallhatjuk azt a Nagy „Hellót", ami itt zeng... itt zengett mindig is. Ami nekünk, személyesen szól. Teljesen Neked. Milyen jó annak, akit várnak! Milyen sokan vagyunk, akik erre a szeretetre és elfogadásra várunk. Akinek elébe sietnek, akinek elébe futnak, és a nyakába borulnak. Ráadják a legdrágább ruhát és azt mondják: ünnepeljük, örüljünk neki, hogy végre megérkezett!

Ajánlott olvasmány A tékozló fiú története Lukács evangéliuma 15. részének 20–24. verseiben.

Szabó Dóra Sarolta