"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Hetedjére is BORUM!
A Református Gasztrokulturális programok részeként idén is mindenkit szeretettel hívunk a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumára.
A Református Gasztrokulturális Programok kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszertermelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertetve őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. A Református Gasztrokulturális Programokhoz jelenleg két nagyobb esemény tartozik, melyet évről-évről megrendezünk.
A BORUM, a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma 2013-ban indult útjára. Mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendeztük meg: először Sárospatakra, majd Mórra, Bihardiószegre, Hajós/Császártöltésre, Lévára és környékére valamint a délvidéki Bácskossuthfalvára látogathattak el a borászok és az érdeklődők. Idén pedig a bükkaljai Cserépfalu várja a fórumot. A programra ellátogató borászok szakmai előadások segítségével ismerkedhetnek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel. A BORUM programjainak kiemelt eleme az általunk szervezett borverseny, mely egyszerre lehetőség és kihívás is. Ide mindenki a legjobb borokkal készül, hiszen a szakmai zsűri döntése alapján a nyertes italok méltán viselhetik majd egy évig a “Magyarországi Református Egyház bora” kitüntető címet.
Jelentkezés: 2019. február 17-ig a jelentkezes.reformatus.hu linken megnyíló űrlap segítségével. (Először regisztrálni kell az oldalon, majd utána bejelentkezni az e-mail címmel és jelszóval. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy egy regisztrációhoz csak egy személy jelentkezését tudjuk figyelembe venni, minden egyes személynek külön regisztráció kell!)
A rendezvényen – a jelentkezésektők függően – megrendezzük a fehér (száraz – félédes), rozé- és vörösborok versenyét. A verseny utolsó napján, 2019. március 3-án minden kategóriában győztest hirdetünk: a kategóriagyőztesek közül a szakmai zsűri visszakóstolással választja ki a verseny nyertesét, mely a „Magyarországi Református Egyház Bora – 2019” címet viselheti majd.
A versenyen forgalombahozatali engedéllyel rendelkező, palackos kiszerelésű borokkal, valamint termelői borokkal lehet részt venni. A borversenyre a csatolt jelentkezési lap kitöltésével és fajtánként 2 palack bor beküldésével lehet nevezni.
Programtervezet
- Március 1. - péntek
- 17:00 - Vendégek érkezése, regisztráció
- 18:00 - Borvacsora
- Borait bemutatja: Kaló Imre, a 2011. évi Borászok Borásza
- 20:00 - Szálláshelyek elfoglalása
- Március 2. - szombat
- 8:00 - Reggeli
- 9:00 - Regisztráció
- 10:00 - BORUM megnyitása
- Igeolvasás, imádság
- Köszöntések
- 10:30 – Szakmai előadások (Közösségi ház)
- 12:45 – Utazás az ebédhez
- 13:00 – Ebéd
- 14:00 – Pinceséta
- 19:00 – Borvacsora: bemutatkozik a Bükki borvidék
- 21:00 – Éjszakai fürdőzés Bogácson
- Március 3.- vasárnap
- 8:00 – Reggeli
- 10:00 – Istentisztelet Cserépfalun
- 11:00 - A borverseny eredményhirdetése, a BORUM 2020-as és 2021-es helyszínének megbeszélése
- 12:00 - Ebéd
Hozzájárulási díj a programhoz (magában foglalja mindhárom napon a programon való részvételt, szállást és ellátást): 10.000 Ft/ 32€/ fő
Aki csak szombaton venne részt: (kizárólag az alábbiakat foglalja magában – a délelőtti előadásokon, az ebéden és a délutáni pincesétán való részvétel): 5000 Ft/ 15€/ fő
Borverseny nevezési díja: 1.500 Ft/5€/ bor (tételenként 2-2 palackot kell a zsűri rendelkezésére bocsátani)
A részvételi hozzájárulást és a nevezési díjat az alábbi számlaszámra kérjük átutalni: Magyarországi Református Egyház; 11100104-19024048-36000001 (IBAN: HU19-1110-0104-1902-4048-3600-0001; SWIFT kód: CIBHHUHB) FONTOS: A közlemény rovatban tüntessétek fel: BORUM_saját név (BORUM_Példa_Béla)