„Amíg magunkért harcolunk, nem tudjuk meg, mit tenne értünk Isten."
ismeretlen
Hitből indult gimnázium
Szentendrén nemcsak falak épültek negyedszázad alatt, hanem közösségek és személyes életek is. Huszonöt éve alapították a gimnáziumot, amelyet minden dunakanyari református egy kicsit a magáénak érezhet.
Az idei tanévben ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját a Szentendrei Református Gimnázium. Az intézmény nemcsak arra lehet büszke, hogy idén a HVG középiskolai rangsorán országosan a negyvennyolcadik, a vidéki iskolák között a huszonnegyedik, az egyházi oktatási intézmények között a hetedik, a református középiskolák között pedig a harmadik helyen áll, hanem arra is, hogy az elmúlt huszonöt évre a tanárok és a tanulók egyaránt szeretettel emlékeznek vissza. Összeállításunkban két egykori diákot és az intézmény korábbi igazgatóját kérdeztünk személyes emlékeikről, az iskola arculatáról és történetének legfontosabb állomásairól.
Családként ölelték körbe
Tímár Sára Junior Prima díjas énekes, dalszerző, zenepedagógus annak idején a huszonöt éve induló legelső osztályok egyikébe került. Református családja számára fontos szempont volt, hogy ha már református gimnázium indult a környékükön, akkor oda írassák őt, de Tímár Sára számára is magától értetődő volt, hogy miután a gyülekezeti élet vált természetes közegévé, református szellemben neveljék az iskolában is.
„A mai napig pontosan emlékszem a felvételi beszélgetésre, amin nagyon izgultam, de a tanári gárda kedvessége megnyugtatott” – idézte fel az első találkozást az énekesnő. „Nagyon kicsi voltam, éppen csak belerázódtam az elmúlt négy év során abba, mit is jelent egy iskola és milyen elvárásoknak kell ott megfelelni. Ráadásul borzasztóan izgulós gyerek voltam, a gimnázium azonban nagyon jól reagált minderre és támogató közeget biztosítottak számomra. Gyakorlatilag családként öleltek körbe mindannyiunkat. Azóta akárhányszor csak összefutok egykori tanáraimmal vagy diáktársaimmal, mindig olyan érzés fog el, mintha családtagjaimmal találkoznék.”
A támogató, családias közeg mellé azonban nagyfokú szigorúság is társult. „Ha nincsenek keretek, akkor a diákok könnyen elveszhetnek. Egy gyerek mindig keresi a saját határait, amelyeket, ha nem talál, ki tudja, meddig menne el. Még nekem is szükségem volt erre, bár egyáltalán nem az a típus voltam, aki kereste volna a bajt. Nagyon hálás vagyok tanáraimnak azért, hogy egy jól körülhatárolt térben kellett magamat keresnem.”
A mindennapi reggeli áhítatok lecsendesítették a szívüket és segítették őket abban, hogy a napuk közösségben megélt befelé figyeléssel és az Igére való koncentrációval induljon. Az áhítatokat olykor olyan tanárnak kellett megtartania, aki előtte nem próbálkozott ilyesmivel. „Nagy erőt adott, hogy láthattuk tanáraink törékenységét ebben. Zavarba ejtő lehetett számukra áhítatot tartani, mégis vállalták, és néha hoztak nekünk egy verset vagy történetet a napi ige mellé. Büszke vagyok rájuk, hogy ezt meg merték lépni, és hálás vagyok érte.”
Szakmailag is nagyon sokat köszönhet a gimnáziumnak. Sokszor vitték fellépésekre, zsoltáréneklő versenyekre, táborokba, így szerzett némi színpadi rutint. A nagy iskolai áhítatokon pedig azt is megtanulta, hogyan sajátítson el három perc alatt egy vadidegen kottát szöveggel együtt. Énektanára és mentora, Lázár Enikő szinte pótanyjává vált ebben az időszakban, de nagyon sokat köszönhet osztályfőnökeinek, Földi Jánosnak és Kun Csabáné Kovalik Juditnak is. Volt, akitől a tanulásmódszertanban kapott segítséget, de olyan tanárok is nyomot hagytak benne, akik nem is tanították. „Mindenben megkaptam azt a támogatást, amelyre szükségem volt, nekik is köszönhetem mindazt, amit elértem.”
Együtt növekedni az iskolával
Csikai Attila református lelkész 2000 és 2003 között járt a Szentendrei Református Gimnáziumba, és bár nem ott érettségizett, 2003 után is kapcsolatban maradt egykori iskolájával, az iskolaváltás után is a Szentendrei Református Egyházközségbe járt. Családja több szálon is kötődik az intézményhez: egyrészt édesanyja már több mint húsz éve ott dolgozik iskolatitkárként, másrészt a húga ott érettségizett, majd egyetemi gyakornoki évét is ott töltötte.
„A mai napig fontos számomra a lelki építkezés és az önfejlesztés, és ezek szeretetét a Szentendrei Református Gimnáziumból hoztam magammal, hiszen annak idején én is együtt növekedhettem az intézménnyel évről évre” – mondta Csikai Attila, aki számára a kezdeti évek hallatlanul izgalmasak voltak. A nyári angoltáborok, a „Ki mit tud?” versenyek és az osztálykirándulások emléke máig elkísérik. „Az iskolai közösségemnek fontos szerepe volt a formálódásomban. Akárhány évig jár valaki egy osztályba, diáktársai nagy hatással vannak rá, bizonyos szempontból még nagyobbal is, mint a tanárai.”
Biztos benne, hogy első gimnáziumának is jutott szerep későbbi lelkészi elhívásában, mert Isten felhasználta az iskolai légkört, lelkiséget, a reformátusság komolyan vételét arra, hogy előkészítse őt a szolgálatra. Az elhívás évekkel később egy személyes imádságban szólította meg, de az odavezető út egyik fontos állomása volt a gimnázium. „Nagyon jó lelkészeim voltak, sokszínű, érthető, pontos, precíz és igényes prédikációkat hallottam tőlük. Az általuk elvetett mag évek múlva ki is kelt bennem. Erős példát mutattak nekünk, így úgy érezhettük, hogy mindannyian egy hajón evezünk egy közös cél felé.”
Csikai Attila jelenleg a váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola vallástanáraként dolgozik. Ebben a munkájában is nagy hasznára van mindaz, amit Szentendréről hozott magával. „Egykori lelkészeim és tanáraim tanítottak meg arra a nyitottságra és lelkigondozói attitűdre, amelynek nagyon sokat köszönhetek és amelyből én is adhatok másoknak.”
Gyarapodás térben és létszámban
A gimnázium előzményének tekinthető az a református polgári iskola, amelyet az ötvenes években államosítottak, és amelynek visszakérése felmerült az egyházi kárpótlások idején. Hosszú folyamat volt, mire eldőlt, hogy ehelyett inkább új épületben indul új református intézmény. A tűzoltóság régi épületét kapták meg, amelyet egyrészt a pincétől a padlásig fel kellett újítani, másrészt amelyen egy ideig osztozniuk kellett a tűzoltókkal, amíg ők át nem költöztek új épületükbe. Az együttélést az tette lehetővé, hogy 1999-ben csak két ötödik és egy kilencedik osztály indult összesen 72 diákkal és 4 főállású tanárral. Ahogy évről évre új évfolyammal bővült az iskola, úgy kellett újabb osztálytermeket építeni vagy felújítani.
„A tűzoltókkal közös élet sok izgalmat hozott magával” – idézte fel a kezdeteket Földi János, Tímár Sára egykori osztályfőnöke, aki 1999–2009 között igazgatóhelyettese, 2009–2024 között pedig igazgatója volt az intézménynek, és ma is ott tanít. „A tűzoltók számára a szaggatott jelzőcsengetés tűzriadót jelent, ezért amikor az iskola automata csengője az óra vége előtt szaggatott jelzést adott le, a tűzoltók azt hitték, őket riasztják. Ezek után megkértek minket, hogy ezt a jelzést szüntessük be. De nagyon sokat segítettek nekünk, például bútorcipekedéseknél, a diákoknak pedig többször megmutatták a tűzoltólaktanyát.”
A gimnázium első igazgatója dr. P. Tóth Béláné volt, az akkori szentendrei lelkipásztor felesége. Kettejük hiteles személyisége nagy erőt adott a tanári karnak is. „Igazgatóhelyettesként rengeteget tanultam P. Tóth Bélánétól és férjétől, akiknek köszönhetően az egyházközség és az iskola vezetése együtt alakíthatta ki intézményünk arculatát.” Az egyházközség annak idején felmérte, hogy a Dunakanyar gyülekezetei négyosztályos és nyolcosztályos képzésre tartanak igény, ezért esett ezekre a választás 1999-ben. Amikor viszont a későbbiek során túljelentkezés lett a nyolcévfolyamos képzésre, kifuttatták a négyéves képzést és tisztán nyolcévfolyamos gimnáziummá alakultak át.
A létszámnövekedésnek köszönhetően mire a tűzoltóság végleg kiköltözött az épületből, már új szárnyakat kellett építeni a gimnáziumhoz. Ennek köszönhetően az elmúlt huszonöt évben mindig felújítottak vagy építettek valamit, nemcsak a diákok számához, hanem az igényeikhez is igazodva. Így az évtizedek során az újabb és újabb tantermek mellett épült tornaszoba és tornaterem; tetőtéri kápolna, amely közösségi térként is szolgál; könyvtár, amelybe közösségi gyűjtés útján kerültek be a könyvek; kerékpártároló; előkert és kerítés, megvalósult az iskola hőszigetelése, végül a mozgássérültek számára lifttel akadálymentesítették az épület minden szintjét.
A dunakanyari reformátusok gimnáziuma
Bár az intézményfenntartó a Szentendrei Református Egyházközség, az iskola bizonyos szempontból az egész Dunakanyar református gimnáziumának számít, mert nagyrészt a Dunakanyar gyülekezeteiből érkeznek hozzájuk a diákok. „Diákjainknak a fele bejáró, csak a másik felük lakik Szentendrén” – magyarázta a korábbi igazgató. Kollégiumuk nincs, így az ingázók minden nap busszal vagy HÉV-vel jönnek és mennek. A diákok 70%-a protestáns felekezetű, a többiek többnyire katolikusok. Minden ősszel meglátogatják a Dunakanyar gyülekezeteit, részt vesznek az istentiszteleten és ott is hirdetik, hogy várják szeretettel a hozzájuk felvételizni szándékozó diákokat.
Hagyományaik sokban hasonlítanak a más református iskolákban kialakított gyakorlatokhoz, mint például a kötelező hittanórák, istentiszteletek és áhítatok, de azért 25 év alatt kialakult egy sajátos arculatuk is. Például évente három csendesnapot szerveznek, az egyiket ősszel, a reformáció időszakában, a másikat a karácsony ünnepkörében, a harmadikat pedig tavasszal, a húsvéti ünnepkör környékén. Ezekre nem mindig az iskolában kerül sor: néha gyülekezetekbe mennek ilyenkor. Minden héten van egy heti ének, amelyet a diákok már az előző héten megtanulnak, így nyolc év alatt igen sok minden sorra kerül az énekeskönyvből.
„A fenntartó gyülekezet létszáma is óriási mértékű változáson ment keresztül a gimnázium indulásával, és nagyon szép ifjúsági élet zajlik most ott. Intézményünkben az iskolalelkész mellett szolgál egy ifjúsági lelkész is, aki az egyházközségben is fiatalokkal foglalkozik, így személye összeköti a gyülekezet és az iskola gyerekeit. Sokszor rendezünk orgonakoncertet a gyülekezetnek, amely minden hónap első vasárnapján nálunk tartja az istentiszteletet. Összekötő kapocsnak számítanak a közösen végzett jótékonysági akciók is, például a jelenleg zajló Szeretetdoboz-kampányunk.”
A gyülekezetek bizalma
A gimnáziumban jelenleg nincsenek tagozatok, de nagyon sok tantárgyat emelt szinten oktatnak. Már 9-10. osztályban választhatnak a diákok heti kétszer egy órában olyan tantárgyat, amellyel külön szeretnének foglalkozni. Ez az irányultság segíti őket abban, hogy 10. osztály év végén meg tudják hozni a döntést arról, milyen tárgyakból szeretnének az egyetemre készülni. Arról, hogy jó minőségű oktatást sikerült kialakítaniuk, nem csupán a gimnáziumi rangsor tanúskodik, de a háromszoros túljelentkezés is. Földi János szerint ez utóbbi nagyban köszönhető a szentendrei és dunakanyari református családok irántuk tanúsított bizalmának is. A hozzájuk jelentkezők döntő része ugyanis gyülekezethez kötődik.
„Amikor 1999 februárjában először lehetett hozzánk jelentkezni, az épület még teljesen romos volt. Az akkori szülők csak Istenben bíztak és hitték, hogy itt szeptembertől tanítás lesz. Ezért mondjuk, hogy hitből indult el a gimnázium” – fogalmazott Földi János. „Nagyon nagy kegyelem ez a huszonöt év. Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan iskolát sikerült kiépíteni és fenntartani, amelyet óriási érdeklődés kísér a mai napig is, de elsősorban nem a miénk a dicséret, hanem az Úristené. Tőle van a segítség, Ő adta és adja meg nekünk minden nap az erőt ahhoz, hogy elvégezhessük mindazt, amit ránk bízott.”
Barna Bálint
Képek: Perger László, Csikai Attila, Szentendrei Református Gimnázium