Ablonczy Tamás budahegyvidéki beosztott lelkipásztor a gyönyörűen felújított, kibővített és tavaly átadott Böszörményi úti templomban fogadott minket. A közösségi helyeket végigjárva szembetűnő volt, hogy a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség már birtokba vette és élettel töltötte meg azokat. Mindez arról tanúskodik, hogy a gyülekezetben nemcsak fizikai, de lelki építkezés is zajlik, amelyben Ablonczy Tamás körülbelül tíz éve vesz részt a gyülekezetet vezető lelkipásztor, Bogárdi Szabó István volt dunamelléki püspök és volt zsinati lelkészi elnök mellett.

A házas, háromgyermekes Tamásról kevesen tudják, hogy beosztott lelkészi hivatása mellett matematikusként is dolgozik – ez az érdeklődés is gyerekkora óta kíséri életét. Bár lelkészi pályája nem mondható minden szempontból tipikusnak, de neki is szembesülnie kellett azokkal a kérdésekkel és próbatételekkel, amelyekkel szinte minden lelkésznek az ő korosztályából. Személyes története – másoké mellett – talán éppen ezért segíthet megérteni a magyar református lelkészi életpálya lehetőségeit és dilemmáit, reményeit és kihívásait, áldásait és nehézségeit.

Döntések és inspirációk
„Nagypapám és édesapám is lelkész, édesapám testvérei közül többen is lelkészek, egyrészről tehát lehetne magától értetődőnek is venni az utamat. Gyülekezeti közösségben nőttem föl, családommal aktív részese voltam a kispest-rózsatéri gyülekezetnek. Számomra máig életem egyik alapvető eleme, hogy gyülekezeti közösséghez tartozom, és csupa olyan ember vesz körül, akik a hitüket komolyan veszik és megélik. Másrészt mégsem teljesen magától értetődő, hogy lelkész lettem, hiszen öten vagyunk testvérek, és nem mindegyik testvérem lett lelkész. Én például iskoláskoromban reálérdeklődésűnek számítottam, és eleinte műszaki pályára készültem” – mesélte Tamás.



A Bibliát olvasva azonban egyre többször érezte azt, hogy lelkészi pályára hívja őt az Úr. „Az érettségihez közeledve sok olyan igeszakaszt olvastam, ami személyesen megszólított, és ezek győztek meg arról, hogy teológiára jelentkezzek. Bár felvettek a Műszaki Egyetemre is, oda végül nem jártam, mert úgy döntöttem, engedek az elhívásnak, és lelkész leszek.” Így kezdte meg teológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Ez a választás persze nem jelentett szakítást természettudományos érdeklődésével. Az továbbra is meghatározta gondolkodását, és csak látszólag tartott más irányba, mint a pásztori elhívás.

Édesapja lelkészi szerepfelfogása volt az a pozitív példa, amely számára alapként szolgált, ez a teológián azután számos más mintával gazdagodott. „A tanulmányaim során rengeteg lelkészt és gyülekezetet ismertem meg, akik másfajta megközelítést képviseltek az általam ismertekhez képest. Ez kitágította a látóteremet és egyúttal rengeteg új lehetőséget is kínált. A családi minta persze továbbra is meghatározó maradt számomra, hiszen máig rendkívül büszke vagyok édesapám gyülekezeti szolgálatára.” A teológia is igen inspiráló közeg volt számára, ahol nemcsak új lelkészi mintákat kapott későbbi szolgálatához, de tudományos ismeretekkel, emberi kapcsolatokkal, élményekkel és felismerésekkel is gazdagodott.

„Szerintem mindenkiben vannak a hitével kapcsolatban kérdések. Van, amit bibliaolvasáskor meg tudunk magyarázni magunknak, és van, amit nem. Tulajdonképpen imponált számomra, hogy voltak olyan teológusok, tudós lelkészek, akik mintha mindenre tudták volna a választ. Akkoriban titokban azt reméltem, hogy a teológián majd én is megtanulom mindenre a választ, és akkor engem sem lehet majd zavarba hozni semmivel. Nem tanultam meg mindenre a választ, nem lettem minden hitbeli tudás birtokosa, de a korábbi, talán kissé naivnak nevezhető bibliaértelmezésemhez képest mélyebb rétegeit is megismerhettem az Igének. Ettől vált igazán izgalmassá a teológia tudománya.”

Mentorok és testvérek
A teológián nemcsak a tanultak, de tanárai is mély benyomást tettek rá. „Rendkívül tiszteltem Szűcs Ferencet szerteágazó teológiai tudásáért, és ahogyan ezt a tudást saját látásmódjává tette. Lenyűgözött Karasszon István elmélyült, nemzetközi szinten is elismert szaktudása. Kaszó Gyulával bármiről tudtam beszélgetni, nem volt számára tabukérdés. Literáty Zoltánnal a mai napig szoros a kapcsolatom. Kodácsy Tamásnál írtam a szakdolgozatomat, és alkalomszerűen még most is megkeresem olyan teológiai kérdésekkel, amelyek zavarba hoznak, amelyekre nem tudok válaszolni” – sorolta.



Gazdagítónak élte meg Bölcsföldi András spirituális kreativitását is. „Rengeteg helyre utazhattunk vele, ahol a megszokotthoz képest más közegeket ismerhettünk meg, és mutatkozhattunk be mi magunk is. Emellett számomra nagyon izgalmas, kreatív lehetőségek is megnyíltak ezeken az utakon: szervezhettünk programokat, megjelenhettünk saját sátorral fesztiválokon. Nemcsak Magyarországon voltam többfelé, de Németországban is, és Kenyába is eljutottam. Rengeteg mindent tanultam Bölcsföldi Andrástól, amit a mai napig használok. Ha ő körülnézne az itteni közösségi terekben, látna ismerős tárgyakat, de ezeknél sokkal fontosabb az a szemlélet, amire tanított.”

A hallgatói közösségről elmondta, hogy elsősorban az évfolyamon belül épültek ki baráti kapcsolatok. „Sokat közülük ma is tartok. Nem tudunk gyakran találkozni, de igen őszinte és közvetlen a viszonyunk. Tudom, hogy bennük bízhatok. Nem mellesleg a feleségem is az évfolyamtársaim közül került ki.” Az ő idejében nem volt kötelező bent lakni a Ráday kollégiumban, így budapestiként nem is volt kollégista, de két tanóra között előfordult, hogy bekopogott valamelyik évfolyamtársa szobájába. Jónak tartja, hogy ezt meg lehetett tenni, és sok jó emléke fűződik ezekhez a látogatásokhoz. Ugyanakkor a közösségi élet szempontjából ő nem érezte központi jelentőségűnek a bentlakást.

Tamással a hatodévről is beszélgettünk, arról a gyakorlati időszakról, amikor a teológusok gyülekezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatokat. „Ennek az időszaknak az igazi tétje szerintem az, hogy a hatodéves valódi szoros munkakapcsolatba kerül-e a gyülekezet vezetésével, vagy pedig csak a lelkész tehermentesítésére használják fel a jelenlétét. Akkor látok benne nagy lehetőséget, ha a gyülekezet lelkésze és a hatodéves kölcsönösen inspirálják egymást és rendszeresen reflektálnak egymásra. Egy ügyes lelkipásztor nagyon sokat tud adni a kérdéseivel, és azzal, ha bevonja a hatodévest a lelkészi munka mindennapjaiba.”

Rátalálni a saját hangra
Még hatodévét töltötte Kunszentmiklóson Pintér Gyula lelkipásztor vezetése mellett, amikor nem várt lehetőség nyílt meg előtte. „Felhívott a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség akkori beosztott lelkésze, hogy ő továbbáll, ezért mást keresnek a helyére, és az ötletelés során az én nevem is felmerült. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, és vártam, hogy megkeressenek, de nem történt semmi. Végül én hívtam fel Bogárdi Szabó István püspök urat, akivel azután le is ültünk beszélgetni erről. Így lettem mellette beosztott lelkész. Eleinte úgy éreztem, hogy a gyülekezeti életben már minden működik, ezért eltartott egy ideig, amíg felismertem, mi az, amit még hozzá tudnék tenni.”



Kezdetben nagyon rutintalan volt, és csak fokozatosan talált rá saját hangjára. „Megtanultam az egyetemen, hogyan kell felkészülni egy vasárnapi prédikációra, mégis évekbe telt számomra, amíg az nem egy tisztességes iparosmunka volt, hanem arról tudtam beszélni, amit meg is éltem az Igéből. Mostanra már kialakult a saját stílusom, amelyben föl lehet fedezni teológiai látásom sajátosságait is. Azt érzem, hogy Budahegyvidéken elvárása a gyülekezetnek, hogy igényes, felkészült legyen az igehirdető, nem lehet blöffölni. Ez eleinte kicsit nyomasztott is, de még inkább ösztönzőleg hatott, nem engedett elkényelmesedni.”

A teológiai felkészültség mellett másik lényeges pillére szolgálatának, hogy tudja hitben vezetni a rábízott közösséget. „Püspök úr irányt és keretet ad a gyülekezet vezetésének istentiszteleti tanításaival. Én a hétközbeni gyülekezeti közösséget, kapcsolatokat építem, például kisközösségi alkalmak szervezésével. A személyes pásztorolást, a közösség mindennapi életében való részvételt látom a magam számára hangsúlyos területnek. Ez nem a lelkészi feladatok rangsorolása a részemről, hiszen számomra mindegyik fontos, hanem szerepfelfogás: ebben a felállásban ez a munkamegosztás a működőképes. Minden lelkész más és más személyiség, és ezt érdemes is figyelembe venni.”

Boldogok a sátorkészítők?
Teológushallgatóként még azt gondolta, a lelkészi elhívás egyenértékű azzal, hogy a lelkészi munkából is kell megélni. Ma már árnyaltabban vélekedik erről. „A gyülekezetek általában jobban szeretnék, ha lelkészük csak velük foglalkozna. A valóság viszont az, hogy sok lelkész máshol is dolgozik. Legtöbbször persze egyházi mellékállásuk van, például rengeteg hittanórát tartanak, vagy intézményt vezetnek, hogy el tudják tartani a családjukat. Én annak idején hamar beláttam, hogy számomra ez nem járható út, mert ezekben nem vagyok ügyes. Ráébredtem, hogy matematikával viszont szívesen foglalkoznék, ezért végeztem matematika szakot az ELTE-n a lelkészi szolgálat mellett.”

Azért dolgozik másodállásban matematikusként, hogy lelkészként is szolgálhasson. „Érték számomra, hogy lelkész vagyok, hogy emberekkel foglalkozhatok, de kell mellette civil állás is ahhoz, hogy megéljünk. Nem panasz ez, Pál apostol is volt pár évig sátorkészítő. A későbbiekben szeretnék kevesebbet dolgozni matematikusként, de ez is boldoggá tesz, és szívem szerint nem adnám föl teljesen. Remélem, hogy nem is kényszerülök arra, hogy fel kelljen adnom. Nem tudom, hivatásaim kapcsán milyen dilemmák várnak rám a jövőben, de egy biztos: szeretem ezt a gyülekezetet, szeretek itt szolgálni, és a családomnak is a szívéhez nőtt ez a közösség.”



Tamás nem tudja és nem is szeretné szétválasztani magában a lelkészt és a matematikust. „Olykor én is felteszem magamnak a kérdést, hogy az Ige és a természettudomány hogyan viszonyulnak egymáshoz. Amit ebből le tudok szűrni, abból épülök. Nagyon fontosnak tartom, hogy őszinte legyek önmagamhoz, amikor a Bibliát olvasom. A teológián egyszer azt tanították nekem, hogy amikor prédikációra készülünk, akkor először problémásítanunk kell az alapigét. Át kell gondolnunk, hogy mi az, amit nem értünk belőle, mi az, ami zavaró számunkra, és mi az, ami elsőre mintha ellentmondana más igeszakaszoknak. Közösségünk tagjaiban ugyanis hasonló kérdések merülhetnek fel. Hitünket kérdések formálják.”


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás