"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Hitvallásaink – különös tekintettel a 450 éves II. Helvét Hitvallásra
A Világ-egyetemi előadások sorozatának vendége Dr. Bogárdi Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke.
A svájci eredetű II. Helvét Hitvallás a magyar reformátusok hitvallása is, ezért nevezték egy időben helvét hitűeknek a magyarországi kálvinistákat. Nyomtatásban először 1566-ban jelent meg, így a 450 éves évforduló jó alkalom arra, hogy Dr. Bogárdi Szabó István püspök úr ismét ráirányítsa figyelmünket erre a remekműre, és megmutassa helyét a Bibliára alapozott hitvallásaink sorában.
Világ-egyetemi előadások
Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áram-latait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolko-dásában is. Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.