Horváth János életregénye Az élet sava-borsa címet viseli, Zsiros Mária és Menyhárt Ferenc az elérhető dokumentumok és több hónapnyi beszélgetés alapján rajzolta meg a lassan száz esztendős gazdag életutat. Csúri Ákos pedig kifejezetten a Horváth János országgyűlési képviselői pályafutására koncentrál a Két pogány közt – törhetetlenül címmel megjelent munkájában, és arra kínál receptet, hogyan lehet szerethető parlamentje a nemzetnek.

„Ezekből a könyvekből páratlan életút tárul fel" – az ünnepélyes alkalmon Horváth Jánost elsőként Bogárdi Szabó István, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke méltatta. A dunamelléki püspök nagy kitüntetésnek tartja, hogy „papjává fogadta őt" és a lelkipásztora lehet a budahegyvidéki gyülekezetben. Mint mondta, Horváth János tanúja volt a 20. század megannyi rettenetének, nem lehetett egyszerű számára a hazatérés a '90-es években, azonban itthon sem a „puszta szemlélő" vagy a „finnyás jajongó" szerepét vette fel. „Hazahozta tudásának legjavát és a régiek emlékét", újjáépítő, megújító munkájával hivatásszerűen szolgálta a hazát – fogalmazott az egyházvezető.

„Mindig is kötőemberként állt a haza és a haladás között. Hitével és példamutatásával összeköti a haza és a haladás erényeit" – mondta Horváth Jánosról Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A fideszes politikus hangsúlyozta: a demokráciát és a hazaszeretetet nem szabad kijátszani egymás ellen, mert a demokrácia hazaszeretet nélkül meddő marad, míg a hazaszeretet demokrácia nélkül önkényhez, kirekesztéshez vezet. „Életműve a bizonyosság felismerésében segít egy bizonytalan korban" – fogalmazott Kövér László, aki szerint Horváth János a mostani politikusok számára is inspirációul szolgál, hogy befejezzék azt a munkát, amit ő és generációja 1945-ben elkezdett, majd 1956-ban megpróbált folytatni.

Horváth János 1921-ben született Cecén, a dunántúli sárbogárdi járásban. 1944-ben, a német megszállás idején részt vett a nemzeti függetlenségi mozgalomban, a háború után parlamenti képviselő is volt a független kisgazdák színeiben. 1947-ben koholt vádak alapján kényszermunkára ítélték, az 1956-os forradalom idején gazdaságpolitikai tisztséget vállalt Nagy Imre mellett, a szovjet bevonulást követően Nyugat-Európába, majd az Amerikai Egyesült Államokba távozott.

Amerikában is aktívan politizált, emellett közgazdaságtanból doktorált, majd Indianapolisban tanított egyetemi professzorként. 1997-ben költözött vissza Magyarországra, 1998 és 2014 között ismét országgyűlési képviselő volt, ezúttal fideszesként. Tagja volt a költségvetési és pénzügyi (korábban gazdasági) bizottságnak, majd a külügyi (és határon túli magyarok) bizottságnak, 2003 és 2014 között az Országgyűlés korelnöke volt.

A nyugdíjas politikust köszöntötte még Varga Gábor, Sárbogárd és környékének országgyűlési képviselője és Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke is. Horváth János szerényen annyit reagált a méltatásokra: „Én nem kerestem sohasem a közéletet, csak láttam, meghallgattam és mondtam dolgokat. Az emberek hívtak, s mivel szükség volt rám, én mentem." Politikusi hitvallását úgy összegezte: mindig is ahhoz szeretett volna hozzájárulni, hogy a magyar nemzetnek olyan országgyűlése legyen, amit lehet szeretni. Ehhez pedig szerinte valódi párbeszédre van szükség, valamint hogy „merjünk önmagunkkal szembenézni, egymást pedig tisztelni".

Feke György, fotó: Vargosz
A cikk eredetileg a reformatus.hu-n jelent meg.