Beszélgetésünk elsődleges apropója, hogy az Ars Sacra Fesztiválon, a Szilágyi Dezső téri templomban vetítik a filmed szeptember 21-én, csütörtökön. Nem véletlen, hiszen a film hitbeli kérdéseket is komolyan felvet. Kérlek, mesélj arról először is, hogyan találtál rá a témára!

Heinrich Böll többször megtalált az életemben. Ott kezdődött, hogy gimnazista koromban éppen nagy divat volt Böllt olvasni. Ő 1972-ben lett Nobel-díjas, 1985-ben halt meg, így a nyolcvanas évek végére sorra kiadták a műveit magyarul is. Majd később, amikor a férjem révén Szentesen jártam, találkoztam azzal az emléktáblával, ami tudatta, hogy Böll 1944-ben sebesült német katonaként ott lábadozott. Ennek a tartózkodásnak a nyoma a későbbi irodalmi műveiben megtalálható. Végül 2018-ban dőlt el minden, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett Böll kamarakiállításon találkoztam egy fotóval. Ez a kép Böllt ábrázolta katonaként, de én egy teljesen mai fiatalembert láttam rajta.

Böll hat éven keresztül szolgált a második világháborúban a Wehrmachtban, tizedesként, mert nem engedte, hogy előléptessék. A hat év alatt közel 1300 levelet írt feleségének, amelyből körülbelül 130-at küldött Magyarországról. Nagyon izgatott, hogy miket írhatott az itteni tapasztalatairól. Ezért megkerestem a kiállítás kurátorát, Bernáth Árpád szegedi irodalomtörténész professzort. Kiderült, hogy Bernáth személyes kapcsolatban állt a Böll házaspárral, és éppen a levelek magyar fordításán dolgozik. Éreztem, hogy itt a lehetőség a számomra. Úgy terveztem, hogy egy hangjátékot készítek a levelekből, de végül a történet egy dokumentumfilmmé bontakozott ki.

Azt mondod, dokumentumfilm. Mennyiben dokumentumfilm ez, vagy tekintsük inkább dokumentum-játékfilmnek?

Én inkább doku-fikciónak nevezném. A dokumentum itt azért hangsúlyos, mert ami elhangzik a filmben, abban nincs semmi kitalált. Minden a leveleken alapszik. Ezek a levelek egy kiskatona tapasztalatai, illetve néha az őrületig fokozódó monológjai. Mondhatjuk, hogy a történelem alulnézetből. Hogy ezt a mikrovilágot egy kicsit kinyissuk, helyenként tettünk a történetbe olyan hírblokkokat, ahol bemondók mondják el, mi zajlik éppen akkor Európában vagy a világban. Hogy lássuk azt, hogy amit Böll éppen megír a levelében, az miként kapcsolódik a történelem akkori állásához. Hiszen pont ez a kettősség egy nagyon fontos pontja a történetnek! Zajlanak a nagy történelmi folyamatok, amikben egy kisembert látunk, akit a nagy politikai erők mozgatnak akarata ellenére. És ez Böll esetében még erőteljesebben így van. Hiába írja Böll a kórházi ágyán a levelében és hiába gondolkodik azon, hogy a háborúnak vége kell, hogy legyen, mert ő gyűlöli a háborút, ha utána azt halljuk a hírblokkban, hogy Hitler milyen további lépéseket tesz a háború fenntartásáért. Pontosan annak ellentéte történik, mint amit Böll vágyna. És hát fontos, hogy ezek a hírek sem kitalált szövegek, épp ellenkezőleg, ezek korabeli újságokból vett szalagcímek. Végül pedig ezt a dokumentarista jelleget még felerősíti néhány szemtanú megszólaltatása, akik elmesélik, hogy a német katonákkal való találkozásuk hogyan változtatta meg az életüket. Tehát szövegben az akkori valóságot próbáltuk meg ábrázolni, több szemszögből, amihez kellett egy vizuális formát találnunk. Erre lett az a megoldás, hogy forgassuk le Böll történetét, a helyzeteket, amelyekben ezek a levelek íródtak. Hogy megy a vonaton, megérkezik, ahová vezényelték, harcol a fronton, megsebesül, írja a leveleket, és így tovább. Viszont nem szerettem volna, hogy ezt valaki „eljátssza”. Nem szerettem volna, ha látszik az arca. Ezért lett civil, Áfra János költő a főszereplő. Csak a testen keresztül ábrázoljuk a karaktert. Az egyenruha az, „aki” végigcsinálja ezt a pokoljárást, hiszen ez nem Böll döntése volt. Hitler döntése volt, hogy neki katonáskodnia kell, és nem lehet író.

Ez a különleges vizuális megoldás a Saul fiát juttatta eszembe.

Igen, itt be kell vallanom, hogy még nem láttam a Saul fiát. Aminek határozott oka van. Mivel hét-nyolc éve már a második világháború időszakával foglalkozom, elhatároztam, hogy nem nézek meg olyan filmeket, amelyek szintén ezt az időszakot tárják fel. Nem akartam, hogy bármilyen módon befolyásoljanak azok a képek. Így most van egy pár bepótolandó film az életemben. A Természetes fényre is nagyon kíváncsi vagyok. Visszatérve a mi filmünkhöz: Bordás Róbert operatőr pontosan értette, mit szeretnék látni és meg is csinálta, amit kértem, amiért nagyon hálás vagyok. És az egész stábnak hálás vagyok, hogy a Böll közlegény megmentése ilyen lehetett, amilyen lett.

A filmed kapcsán nem lehet kikerülni, hogy a háború valóságának tapasztalata ismét nagyon közel került hozzánk, hiszen a szomszédunkban másfél éve háború zajlik. Pont olyan tapasztalatokkal, amelyekről Böll is ír. Sőt, szerintem a legizgalmasabbak Böll gondolatai között azok, amelyeket akár ma is papírra vethetne bárki, aki érintett a háborúban, mint besorozott katona. Egy helyen például ezt írja: „…mindenkit gyűlölök, aki valami mást is érez a háború iránt, mint gyűlöletet…”

Igen, ez olyan zsigeri megfogalmazása ennek, amihez nem is lehet mit hozzátenni. Igaz, hogy ő ekkor még nem „igazi” író, még csak próbálgatja a szárnyait, de ezekből a levelekből is érezhető, hogy mennyire erőteljesen meg tudja fogalmazni az érzéseket, a történéseket, a látottakat. Az önéletrajzi vallomásában azt írja, hogy mindig is író szeretett volna lenni, de sokáig nem találta a szavakat. Vélhetően ezek a levelek is éppen ennek a szókeresésnek az időszakát jelentik, amin keresztül ténylegesen eljut az íróságig.

Egy másik idézetet is szeretnék hozni, ami még inkább aktuálissá teszi Böllt. Azt írja a feleségének: „…ne higgy el semmit, amit a háborúról kinyomtatnak, csak akkor, ha abban a katonák szenvedése megjelenik…” Tulajdonképpen Böll azt fogalmazza itt meg, hogy mennyire eszköze a média a háborúnak. Ez az állítás ma talán már triviális, bár azt is látjuk naponta, hogy ebbe mennyire nem gondolunk bele.

Igen, ezzel mi is szembesültünk, amikor a film történész és irodalmi szakértőjével a hírblokkokat állítottuk össze és azt láttuk, hogy ahogy haladtunk előre az időben, és már 1944-ben jártunk, egyre több újság be volt tiltva, vagy cenzúrázva volt Magyarországon. Amit kinyomtattak és elérhető volt, azt olvasva érezzük, hogy mennyire hazug. Ez ma már még veszélyesebb, hiszen az interneten sokszor meg se tudjuk különböztetni a fontosat a lényegtelentől, illetve a valóságot a hazugságtól.

Izgalmas és meglepő állításokat is hoz Böll másik nagy témája, a hittel kapcsolatos gondolatai. Egy levelében azt írja: „…megrázó, hogy milyen kevés keresztény van a világon, ez nagyon elszomorít…” Teljesen olyan ezt hallgatni, mintha Böll a mai világról írna…

Igen, ezt még fokozza is egy másik levélben, ahol azt mondja, „kevés a keresztény ebben a megrohadt Európában.” Sokan azt gondolják, hogy egy történelmi film a múltról szól: ez volt, megtörtént, felejtsük el. De nem. Minden megtörténik újra, most, ma is. A címben szereplő „megmentés” egyébként nem úgy zajlik Böll esetében, mint Ryan közlegénynél. Nem egy csapat katona megy érte. Böll pontosan megfogalmazza, hogy azt, amit a háború jelent, amit a háború tesz az emberrel, azt nem lehet erkölcsileg, lelkileg, fizikálisan és mentálisan is túlélni kapaszkodó nélkül. Ez Böll esetében a hite.

Nagyon érdekes, ahogy a filmben Böll fia beszél arról, hogyan mesélt neki az apja ezekről az időkről. Ezt vehetjük akár bizonyságtételnek is. Ahogy elmondja, hogy a hat év alatt sosem lőtt emberre, de bevonult katonának, mert muszáj volt, különben azt kockáztatta volna, hogy a családját éri retorzió. Hogy az egészet úgy viszi végig, hogy amiben hisz, abból nem enged, ott nem alkuszik meg. És ez ad neki erőt. Mindez pedig azt is eredményezi, hogy ezekben a kiszolgáltatott időkben is tud hálát adni.

Olyan hétköznapi örömökért ad hálát, mint a zsoldja kifizetését követően vásárolt ebéd, vagy a csata utáni borotválás a borbélynál. Ez mutatja, hogy valahol el kell „szegényedni” ahhoz, hogy apró dolgokért is tudjunk hálát adni. Fel kell ismerni az ember esendőségét, kiszolgáltatottságát, hogy ezeket a hétköznapi dolgokat is tudjuk őszintén értékelni. Most találkoztam egy múzeumi kiállításon a ténnyel, hogy Közép-Afrikában a nők hetente 16 órát töltenek vízkereséssel. Nekünk ez egy mozdulat. Ugyanez érvényes a Böll közlegény megmentése című filmünkre is. Ha filmnézés közben vagy után végiggondoljuk, hogy mennyi mindenünk megvan, amit egy háborúba keveredő embernek nélkülöznie kell, már ez a tudat is hálával tölthet el minket! Talán sikerült egy olyan filmet készíteni, amiről beszélgetve – akár baráti társaságban, akár egy iskolai osztályban – olyan gondolatokra, eredményekre juthatunk, amelyek segíthetnek abban, hogy alaposabban vagy akár helyesebben láthassuk azt, ami az életünkben történik.

Böll közlegény megmentése
Rendező: Szederkényi Olga
Szereplők: Áfra János, ifj. Vidnyánszky Attila, Bata Éva, Fesztbaum Béla
Operatőr: Bordás Róbert
Vágó: Mehrli Noémi és Kiss Richárd
Animáció: Vécsey Virág
Grafika: Palásti Kovács András
Böll-szakértő: Bernáth Árpád
Történész szakértő: Fóris Ákos
Irodalmi szakértő: Cserna-Szabó András
Producer: Surányi András
Producer (Erdély): Kinizsi Giusz Zoltán

Képek: Füle Tamás; Pozsonyi Janka; archív felvétel: a Nobel-díjas író, Heinrich Böll Magyarországon/ Cultura.hu