Bár a járvány miatt online tarthatták meg az idei ifivezető-képzést (a továbbiakban: IVK), az Ifjúságépítők csapata ezúttal is jó példát mutatott arra, hogyan lehet korszerű tudáselemeket és hasznos tapasztalatokat minél érdekesebben és hatékonyabban megosztani. A kétnapos felekezetközi tréningen Sufni Talkokra, azaz rövid, velős üzenetet megfogalmazó előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre, műhelyekre, személyes mentorálásra és az ifimunkát segítő szervezetek online expójára is sor került az elmúlt hétvégén. Ráadásképp valamennyi résztvevő ajándékba kapott egy példányt a nemrégiben megjelent Biblia neked című kiadványból, melyről itt írtunk. 

Az IVK azért is hiánypótló, mert a résztvevők több mint fele korábban nem vett részt semmilyen ifivezető-képzésen, pedig ugyanennyien legalább három éve szolgálnak a gyülekezetek ifjúsági közösségeiben – derült ki. Az idei képzés után megkérdeztük őket, az mennyire volt hasznos számukra. „A főelőadók, a műhelyek és a Sufni Talkok előadói révén egyaránt hatalmas motiváltságot nyertem. Tapasztalat és az ifjúság felé való elhivatottság érződött a szavaikon, ami még így, képernyőkön keresztül is átragadt rám. Lelkipásztor szeretnék lenni, így remélem, hogy egyszer majd azok az ifisek is részesülhetnek az IVK-n kapott ajándékokból, akiket később vezethetek” – osztotta meg velünk tapasztalatait Boross Sámuel.

Krisztován Márton teológushallgatóként idén végzi gyülekezeti gyakorlatát, így új, számára eddig ismeretlen kihívásokkal szembesült az ifjúsági munka területén – árulta el. „Olyan kérdésekkel találtam szemben magam, amelyek csak akkor merülnek fel, ha elkezdünk rendszeresen részt venni egy szolgálatban. Gazdagréten, ahol gyakornok vagyok, az ifjúsági szolgálat jól szervezett, de elgondolkodtam, mihez kezdenék, ha kezdő lelkészként olyan gyülekezetbe kerülnék, ahol vagy nincs ificsoport, vagy szinte a semmiből kellene elindítani azt. Hasznos, szakmailag alaposan előkészített előadásokon, fórumokon vehettem részt többek között ebben a témakörben is, a módszertani segítség mellett pedig az igehirdetések lelki felüdülést is nyújtottak.”

„Az elmúlt két évben az anyaság határozta meg az életemet, így az IVK számomra egyfajta visszatérés volt. Célom volt, hogy újra felvegyem a fonalat, feltöltődjek, növekedjen bennem a lelkesedés a kamaszok és a fiatal felnőttek között végzett misszióért, ami amúgy is szívügyem” – mondta érdeklődésünkre Szászné Lázár Eszter Csenge, aki több mint tizenöt éve szolgál fiatalok között gyülekezetében cserkészként vagy ifivezetőként. „A hétvégén rádöbbentem, mekkora potenciál rejlik az ifimunkát illetően abban a kerületben, ahol a férjemmel szolgálunk: több helyi baptista és más felekezetű lelkipásztorral találkoztam a műhelyeken, kerekasztal-beszélgetéseken. A pénteki kerekasztal inspirált a leginkább, ugyanis fontos kérdésnek tartom a fiatalok integrációját. Nagyon is reális veszélye a gyülekezeteknek, hogy a fiatalok elszigetelődnek, zárványként működnek. Jó volt gyakorlatias ötleteket hallani, mint például azt, hogy milyen nagy ereje van annak, ha egy ifis egy kávé mellett beszélgethet az egyik presbiterrel vagy oszlopos gyülekezeti taggal.”

A képzés népszerűsége nem a véletlen műve: a szervezők minden évben a résztvevők visszajelzéseit alapul véve alakítják ki a programot – tudtuk meg Ablonczy Árontól, az Ifjúságépítők vezetőjétől. „Évente több mint 300 jelentkező írja meg nekünk, mi a számára legégetőbb kérdés, milyen téma érdekelné őt, így ha lehet, már az az évi programtervet is e szerint alakítjuk, de a következő évit mindenképp. Vagyis mindig a kutatásainkból indulunk ki, nem a saját ötleteinkből. Ehhez felhasználjuk azt a visszajelző kérdőívet is, amit a résztvevők a képzés után küldenek vissza nekünk.” Idén többek között szó volt arról, hogyan tartsuk meg a fiatalokat a gyülekezet közösségében, miként kapcsolódjunk nem hívő fiatalokhoz, és mi lehet az imádság szerepe az ifimunkában.

Hogyan építsük újjá az ifiéletet a járvány után?
„Sok minden változott a járvány alatt, többek között mi magunk is, ezért csalódni fogunk, ha azt várjuk, hogy minden ugyanúgy menjen az ifiben, mint azelőtt – mondta az ifjúsági élet járvány utáni újjáépítéséről szóló előadásában Ablonczy Áron. Az újjáépítés közösségspecifikus, de az arra való tudatos felkészülésben segítségünkre lehet Nehémiás példája, aki a jeruzsálemi várfal újjáépítését vezette – hívta fel a figyelmet. „Nehémiás gyásszal, böjttel és imával kezdte a tervezést. Nekünk is érdemes elgyászolnunk az elmaradt ünnepeket, a konfirmációt, a találkozókat. Kérdés, hogy mit tartunk meg az ezeket felváltó online működésből. Erre akkor tudjuk megadni a választ, ha már tisztáztuk, miért tesszük, amit teszünk, merre hív Isten és merre tartunk. A jól meghatározott cél segít körvonalazni azt is, milyen ötletek megvalósítása fér bele az újjáéledő ifimunkába, és mi nem.”

Ha már kitűztük a célt, szükségünk van szövetségesekre, akikkel elérjük azt: a szülőkre, a gyülekezet vezetőire és az ifivezetőtársainkra – tette hozzá. „Érdemes megkérdezni a szülőket arról, szerintük mire van a legnagyobb szüksége a gyermekeiknek, mi változott bennük leginkább a járvány ideje alatt. Az ifivezetők csapatát a személytelenség könnyen fáradttá, motiválatlanná teheti – őket a kitűzött cél lelkesíti majd. A gyülekezetvezetők szintén leterheltek lehetnek, de készüljünk nekik válaszokkal, mire lesz alkalmunk velük beszélgetni!”

Tudatosítanunk kell azt is, hogy a fiataloknak több csoportja van, akiket más és más módokon érhetünk el. „Előre gondolkodhatunk azok, kik alkotják a keménymagot, akiket feladatokkal lehet motiválni; kik az elfeledettek, akiket felkereshetünk, és elmondhatjuk, hogy miért van ifiközösség, ahová visszavárjuk őket; kik a szakadékátlépők, akik online lelkesen bekapcsolódtak az alkalmakba – tőlük érdemes megkérdezni, mit szerettek ezekben, mi volt az előnyük, és miért jönnének el az offline ifire is. Figyeljünk a leszakadókra, a századik bárányokra, akiknek az eltűnését most még megelőzhetjük – értük ugyanannyira vagyunk felelősek, mint a többiekért; végül pedig gondoljunk azokra, akiket a misszióval el akarunk érni, ismeretlenekre, a fiataljaink baráti körére – mi adott és mi hiányzik az elérésükhöz? Néhány hónap múlva talán már rájuk is fókuszálhatunk.”

Ablonczy Áron hangsúlyozta: az ifiben aktív fiatalok többsége vágyik arra, hogy valódi felelősséggel járó feladatokat bízzanak rájuk, érdemes élni a lehetőséggel. Szerinte szükség lesz megújító közösségi találkozásokra, attól viszont óva intett, hogy túl sok programmal vagy kiadással terheljük a családokat az újranyitás időszakában.

Hogyan hívjuk ki az online térből a fiatalokat?
Az online tér adta lehetőségek valamelyest lehetővé teszik a kapcsolattartást a járvány idején, ám a digitális kor számos csapdát rejt – mutatott rá Tari Annamária pszichológus. „Tíz éve még azt hitték, rengeteg időnk felszabadul az információs technológiák térhódításával, mára viszont kiderült, hogy minden időnket a gép előtt vagy okostelefonnal a kezünkben töltjük.” Mit lehet tenni azért, hogy a 21. században visszakapjuk az életet? – tette fel a kérdést a szakember. Szerinte fontos lenne az eszközt eszközzé visszaminősíteni, hogy az élet életté válhasson: lassú fejlődésű emberi kapcsolatokkal és a pillanat örömein túlmutató örömmel, amelyet nem muszáj mindenkinek a közösségi média fotógalériáiban megörökítenie.

A túlzott kitárulkozás nemcsak azért jelenthet veszélyt a fiatalokra, mert megnőtt az internetes ragadozók száma, hanem azért is, mert a hiperszemélyesség felfüggeszti a biztonságos intimitáshatárt, a transzparencia pedig észrevétlenül oldja a gátlásokat – magyarázta a szakember. A közösségi oldalak algoritmusai a felhasználók számára dopaminlöketet biztosítanak, ami ugyanolyan agyi tevékenység, mint ami a szenvedélybetegségeknél is megfigyelhető. Ehhez hozzáadódik a szorongás és a félelem amiatt, hogy aki nincs jelen az online térben azonnal elérhető módon, az kimarad valamiből, kirekesztődik a csoportból. Főleg, hogy az online tér szociometriája nem mindig egyezik meg az offline térével, vagyis nem ugyanazok és nem ugyanazokat kedvelik vagy nézik ki a csoportból, mint a való életben. „Ha olyan beszélgetést vagy közös étkezést szeretnénk a fiatalokkal, amelyben hajlandók letenni az okostelefont, és nem azon jár az agyuk, hogy mit veszítenek ezzel, azt csak jól felépített módon, jó üzletet ajánlva lehet megtenni. Vagyis, a felajánlott eseményben legyen annyi öröm és jó érzés, hogy az csökkentse az eszköztelenség érzetével járó haragot, dühöt és szorongást.”

Kapcsolódó cikkünk:
Az asztalnál nincs telefon
Hatan ültük körbe az asztalt. Legalább ötünk kezében, zsebében vagy tányérja mellett ott lapult az okostelefon. Tudták, hogy egy kutatás szerint már csak a jelenléte is befolyásolja a társalgást, az együtt töltött időt?

Miközben addiktív, az online tér nem nyújt biztonságot a tinédzserek számára. „A zárt csoportban moderálatlanul felgyülemlő feszültségek erőszakoskodáshoz, megfélemlítéshez vezetnek. Ilyenkor agresszorból lehet áldozat és fordítva. A kirekesztés, a megszégyenítés ilyenkor a minimum, ami futótűzként terjed tovább akár milliók szeme láttára. Ez más helyzet ahhoz képest, mint amikor valakit évtizedekkel ezelőtt a saját iskolájában, a saját osztályában lehülyéztek tizenöt ismerős fiatal előtt.” A pszichológus beszélt arról is, hogy amikor a fejlődő személyiségek saját magukról készült képeket nézegetnek és tesznek közzé, azzal a test tárgyiasítása indul meg számukra. Az pedig már a világjárvány előtt is kiderült, hogy még fiatal felnőtteknek is gyakran könnyebb influenszerekkel kapcsolódni, mint a saját barátaikkal.

A 15-25 év közöttiek esetében az azonnaliság igénye szintén a biztonságkereséssel és az önismeret, önértékelés hiányával függ össze – állítja Tari Annamária. „Mindenki úgy akarja magát jól érezni, hogy ne kelljen sokat megmutatnia magából és ne kelljen sokat tennie érte. Az információs kor épp azért félrevezető, mert a személyiség normál reakcióműködése, érzelmi apparátusa és működése csak a lassú, offline életben tud kialakulni. Ehhez pedig kellenek a hülye barátaink, kell, hogy ne sikerüljenek dolgok, kell, hogy megtanuljunk bocsánatot kérni, kudarcot átélni, hogy a kudarcból föl tudjunk állni, hogy megtanuljunk élni. Ehhez pedig joga lenne a kiskamaszoknak.” Ezért érdemes térerő nélküli helyeket, társasjátékokat, film- és könyvklubot biztosítani számukra, vagy akár az internetet valami magasabb rendű cél szolgálatába állítani, például Facebook-profilt készíteni egy költőnek, amihez olvasni kell, beszélgetni, és végső soron megszeretni az életet, amelyben élhetünk – összegezte.

Hogy ne adj át ifit?
Balogh-Horváth Mariann református lelkész arról beszélt, hogyan érdemes átadni és átvenni egy ifit lelkészként. „Ha megörökölsz egy ifit, tudd, hogy nem fordulhat elő az, hogy csak adósságot örökölsz – csomó dologért adhatsz majd hálát. Először is, ismerd meg őket! Ők már ismerik egymást, neked kell felzárkóznod, érdeklődnöd, meghívnod őket minél előbb. Légy türelmes, de ne tétlen! Elmondhatod az ifiseknek, hogy szükséged van néhány hétre a felzárkózáshoz, de ez idő alatt is mozgasd őket, építsd a közösséget, vagy ha már aktívak, vedd fel velük a tempót! Ne félj attól, ha pár ember lemorzsolódik, nem biztos, hogy tudsz ellene tenni. Ne haragudj rájuk! Az ifisekkel üljetek le egy alkalom elején, és beszéljétek át, mi is valójában az ifi! Így te is megtudhatod, ők mit gondolnak erről, és miben kell még erősítened őket. Lehet, hogy több programra, de az is lehet, hogy lelki elmélyülésre lenne nagyobb szükségük.”

Arra a kérdésre, hogy mit tegyen az ifit átadó lelkész azért, hogy ne nehezítse meg az utódja dolgát, a lelkész két dolgot tanácsolt: legyen átlátható az ifi felépítése, és legyen rend a lapok, poszterek, játékok között. „Mondd el az utódodnak, honnan jönnek az ifisek, hogyan kapcsolódnak a gyülekezethez, hány ifi van és mikor, melyiknek mi a célja, milyen lelki úton haladnak és merre! Mielőtt pedig még átadnád az ifit, tedd fel magadnak a kérdést, hogy amit most csinálsz szolgálat címén, az Jézusról, az evangéliumról szól-e! Ha nélkülözhetetlennek látod saját magad, te kerülsz a középpontba. Isten, persze, letöri a szarvunkat, mert ha félelem és hitetlenség táplálja, amit teszünk, akkor lesznek kudarcok. De ami még rosszabb, hogy addig is kárt okozhatunk, ha az ifisek minket megszeretnek, de az evangéliumhoz nem jutnak közel. Ahogy egy lelkész ismerősöm mondta: világ jófejeket akar, de nekünk jó hírünk van. Ezt ne feledjük!”

Öröm a beteljesületlen élet árnyékában
A tudás- és tapasztalatmegosztáson túl a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a lelki megújulás lehetőségének biztosítására is. A zenés dicsőítésen, bizonyságtételeken túl igehirdetések is elhangzottak. Édes Árpád református lelkész a börtönben raboskodó Pál apostol példájából kiindulva magyarázta az Igét. Mint mondta, a járványidőszak a fiatalok számára nemcsak a szenvedés és az elmúlás félelmét hozta magával, hanem a beteljesületlen élet félelmét is. „Nem is tudtam élni még, nem itt kellene lennem, nem ezt kellene tennem, micsoda pocsékolás ennyit és ennyire egyedül lenni – érezhetik sokan. Ebből is látszik: a foglyoknak a valóságos szabadulás örömhírére van szükségük! Pál apostol példája bátorítson, aki láncra verve is örül, mert ahol az evangélium hangzik, ott erővel van jelen Isten országa, az pedig az életünk teljességét – még legrosszabb körülményeinket is – felöleli. Persze, mi várjuk a külső feltételek kedvünk szerinti alakulását, imádkozhatunk is ezért, hiszen ez is része az evangéliumnak. De azért jó tudni, hogy a külső feltételek változása Isten szuverenitásába tartozik. Egy biztos: Krisztus uralma a változatlan körülmények között is megmutatkozik, így ezek között is örömre találhatunk. Egyszer ugyanis valóban újjá lesz minden, Isten országának a mostani megnyilvánulása pedig épp ennek a jele, záloga.”