„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Hogyan tartsunk nyári gyerektábort?
A nyári gyermektáboroztatás jó gyakorlataival ismertetné meg az érdeklődőket a Szentírás Szövetség márciusi konferenciáján. Elérhetővé tettek egy online kérdőívet is, hogy megtudják, milyen segítséget várnának a gyülekezetek ezen a szolgálati területen.
Nekünk, Krisztus követőinek, tanítványainak a missziói parancs értelmében kötelességünk az evangélium hirdetése, minden helyen és korosztályban. Az Egyház szolgálatát pedig jól kiegészítik és segítik az olyan missziós szervezetek, mint a Szentírás Szövetség is.
A magyar Szentírás Szövetség a nemzetközi Scripture Union tagja, melyet Nagy-Britanniában alapítottak 1867-ben azzal a céllal, hogy a gyermekeknek az ő életkori sajátosságaikat figyelembe véve mondják el az evangéliumot. Hazánkban 1993 óta van jelen ez a szervezet, első nyári táborát 1996-ban tartotta meg. Többszáz tábor megszervezése után most úgy érezzük, szükségünk van megerősödésre és megújulásra ebben a szolgálatban.
Ennek az egyik oka, hogy a mostani gyerekek az elmúlt években – különösen a járvány miatt – egymástól elzártan tanultak, közösségeik szétzilálódtak. A virtuális térben érzelmileg egyre kiszolgáltatottabbá és sebezhetőbbé váltak. Továbbá a háború okozta szorongás is nagy teher számukra. Ezért is különösen is nagy kihívás számunkra az evangélium hirdetése közöttük.
Sok szülőnek is gondot okoz, hogy a hosszú (11 hetes) nyári szünet idején a gyerekére vigyázzon, biztonságban tudja. A lelkészek, a gyülekezetek is érzik mindezeknek a szorító szükségét, de nem biztos, hogy van arra kapacitásuk, hogy tábort szervezzenek a gyülekezeti, illetve a területükön élő diákok számára, ezért örömmel vennék, ha ebben segítenék, támogatnák őket.
A Szentírás Szövetség tapasztalatával, kiadványával, tudásával segíti a lelkipásztorokat és a gyülekezeteket. Látjuk ugyanakkor azt is, hogy ehhez mi „kicsik” vagyunk, és azt is, hogy vannak olyan missziós szervezetek hasonlóan hozzánk, amelyek kitartó, Isten áldotta szolgálatot végeznek ezen a területen. Ezért úgy látjuk, hogy a Krisztus-test tagjaiként együtt kell mozdulnunk az Ő dicsőségére.
Ennek első lépéseként a március 27-én, hétfőn találkozóra hívjuk a lelkészeket és gyülekezeti tagokat, valamint azokat a szervezeteket, amelyek a táborozásnak egy vagy több területén szolgálatot végeznek, így többek között kiadványaikkal, módszereikkel és képzéseikkel is megismertethetik a lelkészeket és gyülekezeti szolgálókat, akik bátorítást kaphatnak ahhoz, hogy merjenek nyári táborokat szervezni, vagy ha kifogytak az ötletekből, esetleg már belefáradtak a régi módszerek ismétlésébe, új lendületet kapjanak, inspirálódjanak.
E mellett szeretnénk felmérni azt is, hogy milyen jellegű segítségre lenne szüksége a lelkészeknek, gyülekezeteknek a táborok megtartásához. A találkozó előtt online felmérést indítunk, amelynek az eredményeit figyelembe véve jelölnénk ki hangsúlyokat március végi konferenciánkon. Így akik nem tudnak részt venni ezen a találkozón, azok is megoszthatnák velünk véleményüket, hogy megtudjuk, miben lenne szükségük támogatásra. A későbbiekben missziós szolgálatunkba ezeket a tapasztalatokat is beépítenénk.
A találkozóra elsősorban lelkészeket és azokat a gyülekezeti szolgálókat, presbitereket várjuk, akik rendszeresen szolgálnak nyári gyermektáborokban, vagy segítenek azokat megszervezni. Azokat az érdeklődőket is várjuk, akik még nem szolgáltak ezen a területen, de tervezik, hogy belevágnának.
A konferenciára március 22., szerdáig regisztrálhatnak itt.
Online kérdőívünket itt érhetik el.
A részletes program itt található.
Győrffy Eszter
a magyar Szentírás Szövetség lelkésze
Képek: Szentírás Szövetség