Megaláztak. Valamit magában feltételezett rólam és mások előtt hamisnak állított be. Sajgott. Sőt inkább kiabált bennem. Mire a villamoson utaztam, már gyulladt volt a seb. Fogtam a kapaszkodót és közben egyre mélyebbre süllyedve felfelé kapaszkodtam: Fáj! Szólj rá! Vond félre, és beszélj vele. Vond felelősségre!

Eltűnődtem, miközben szavak nélkül szóba elegyedtünk. Vajon mi lenne számomra elégséges feloldás? Mi lenne elégtétel? Mi lenne balzsamos, ami megnyugtatná a lelki seblázat? Hát az, hogy minimum kérjen bocsánatot! Mert igazam van! Kérjen bocsánatot! – és mondogattam Neki, felfelé. Szembesítsd, hogy el kell ismerje, mit tett! Szólj rá, hogy kérjen bocsánatot!

Aztán egy józan hang lépett be a gondolatok közé: De hiszen nem tud. Képtelen rá. Mikor történt ilyen? Sose.

De igazam van! Már pedig kérjen akkor is bocsánatot! – követelőzött a seb belül bennem.

Kinek van igaza? – kérdezte a Lélek. Hát neki biztos nem! És neked?

Valószínűtlen csend lett belül, és már nem a seb beszélt, hanem a kérdés kérdezett: és neked igazad van?

Ekkor más perspektívát kapott az esemény. Uram, alaptétel, hogy Te vagy igaz. Neked van igazad. És Te a szeretet is vagy egyben. Ebből az következik, hogy annak van igaza, csakis annak lehet igaza, aki közben nem szűnik meg szeretetteljes lenni. És a kérdés ekkortól így szólt felém: Te tudtál szeretettel jelen lenni?

Kiderült, hogy a seb azért fájhatott ennyire, azért hatolt ilyen mélyre, mert a szeretetteljesség védőpajzsa nem jól funkcionált. Azért vágott meg, mint a papír széle az ujjat, mert hiányzott a szeretetvédettség belőlem.

Hol a helyem? Sok esetben büszke vagyok, hiszen úgy érzem, igazam van. Máskor levert, megsebzett állapotban áldozati mentalitásban tocsogok, saját magamat felmentve. Pedig a helyem az evangéliumba belerejtőzve Jézusban van.

Jézus az erős, Jézus az igaz, nem én. És Jézus a sebzett is, az igaz áldozat, nem én.

Hol a helyem? De jó, hogy Jézus, akinek igaza van velem szemben, úgy szembesít, hogy nem megkeményít, nem védekezésre késztet, hanem valahogy, valami módon rávesz, hogy belássam. Hogy lássak. Kisimogatja belőlem, hogy engedni tudjak Neki. Az Ő igazmondása szelíd. Jézus szeretetteljes igazmondásában a büszkeségem vagy a sebzettségem nem igényel védekezést. Tudja, ki vagyok. Erre hívott, hogy kövessem a Lélek által.

És de jó, hogy Jézusban nem kell, hogy megsebzetten bosszúállóvá, gonosszá, elváltozott szívűvé legyek. Hangosan vagy némasággal büntessek. Ellene tegyek vagy megvonjak tőle valami jót. Nem vagyok kényszer alatt, hogy a gonoszra gonosszal, fájdalomra fájdalmat okozva válaszoljak.

Hol a helyem? Az alázat helyén. Mert kevés vagyok ehhez. És mert Isten a gőgösöknek ellenáll, de az alázatosaknak kegyelmét adja.

Könyörülj, Jézus, hogy az igazságaim ne kegyetlenné tegyenek! A másik hibáit látva ne higgyem magam felsőbbrendűnek. Ha Te így tettél volna, milyen esélyem lenne? Te imádkoztál a téged sebzőkért. Békíteni jöttél. Mert minden sebzés ítéletet von maga után, amely vagy Benned ér véget bocsánatra találással vagy igaz bíróként haragodban ama napon. Segíts békesség fiaként a Lélek által Téged követve járni!

Hamvazószerdával megkezdődött a böjti időszak.

A böjthöz mint önmegtartóztatáshoz, testi vagy lelki diétához is könnyen kapcsolódik a világ: lemondok valamiről, ami nekem nagyon fontos vagy örömet okoz, és jobban, sőt, jobbnak érzem magam ettől.

Jézus mindig nagyon másról beszél, mint amit az adott vallásos kereteken belül ki-ki meg tudott érteni – beleértve a tanítványait is.

Szeretnénk rátalálni arra az útra, melyet az Ézsaiás könyvében fogalmaz meg Isten arról, hogy neki milyen böjt tetszik (vö. Ézsaiás könyve 58. rész, 6-14. versek).

Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe felé haladva ezért vetettünk fel egy kérdést, mely alkalmas lehet arra, hogy vallásost, „hitetlent” és hívőt egyaránt kimozdítson abból a rendszerből, amelyben gondolkodik. Lelkészeket és művészeket hívtunk meg arra, hogy osszák meg velünk gondolataikat, tapasztalataikat. A kérdés így hangzik: „Helyeden vagy?"

Honnan tudhatjuk, hogy a helyünkön vagyunk-e? Van olyan térkép vagy iránytű, amely megmondja, mikor vagyunk a helyünkön a hivatásunkban, a kapcsolatainkban, a szolgálatunkban?

Nyugtalanító felvetés, mint minden, amire nincs azonnal válaszunk. Ám ezek a helyzetek visznek közelebb a valósághoz. Nem tudjuk csípőből a választ. Talán nincs is végérvényes megfejtés e földi vándorúton. Úton vagyunk.

Ez alkalommal Mikola Borbála egyetemi lelkész vallomását osztottuk meg.