„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
Horizont
Miután egész eddig életemben könyveket olvastam, tanultam, bölcsnek hangzó és hangzatos igazságokat (?) fogalmaztam meg, 2023-as évem felfedezése, hogy a legnagyobb és legigazabb az, ami a legegyszerűbb: a lélegzet, a természet, a mozgás és a csend.
Megtanultam rohanás helyett inkább venni egy nagy levegőt (vagy kilencvenet), és csak utána nekiindulni a napnak vagy az elmémben pánikot keltő teendőknek. Elkezdtem szüneteket tartani munka közben, amikor csak az ablak előtti fákat nézem, hogy mozgatja a leveleiket a szél. Megkérdeztem, tényleg ellenségem-e a hideg, tényleg csak 22 fok felett van élet? Napjaim része lett a hideg vizes zuhany, örömmel fogadtam a novemberi hideget, az első havat pedig mezítláb avattam fel.
Elfogadtam, hogy imáimban nem a kérés, a válasz, hanem a katarzis a cél. Már nem frusztrál csak ülni Isten jelenlétében. Akkor sem, amikor nem történik semmi. Idén lépéseket tettem a tenni-lét felől a lenni-lét felé.
Adventre nyár óta készítem a szívem, idén nem engedem magam átrohanni rajta, elrohanni mellette. Nincs kapkodás, szaladgálás, frusztráció, ha valami nem a tervek szerint halad. Ha valami nem halad, csak felnézek az égre, leteszem a lábam a földre, mélyet lélegzem és hagyom, vigyen magával az élet vize.