Így volt ez Dániellel, aki kutatta az írásokat, és rájött, hogy népe büntetése a végéhez ért. Megérett a szabadulásra. Így volt Nehémiással, aki meghallotta, hogy Jeruzsálem várfalai romokban hevernek, sírt, bűnbánatot tartott, közbenjárt, majd az újjáépítés élére állt. És sírva látjuk Jézust, ahogy virágvasárnap bevonul Jeruzsálembe.

Sírtak, mert ismerték az ember alaphelyzetét. Azt, hogy bűnös, azt, hogy mi van a szívében, azt, amit ő maga sem érzékel, hogy mennyire elszakadt Istentől. Nincs bűnössége tudatában, vagy nagyon is öntörvényű. Azért nem hullat könnyeket, amiért indokolt lenne.

Jeruzsálem nem tudja, hogy pusztulás vár rá. Mégis mindent elkövet, hogy ne így legyen, a kétes elemet is eltávolítja köreiből. Pedig azelőtt nem sokkal még pálmaágat emel és felsőruháját teríti elé. Előreengedi az ajtón, tiszteletbeli címeket adományoz, kitesz magáért, elszántan sütnek-főznek a szeretetvendégségre az asszonyok. Féltve őrzött felsőruhák terülnek a vasalóállványokra az ünnepnap reggelén.

Aki így tud ünnepelni, tud sírni is. Amikor festékkel leöntik a templomát, vagy amikor felgyújtják az életterét. A sebzettségben könnyű felejteni. Megfeledkezni róla, hogy a bűnelkövetés és az üldöztetés alaphelyzet, és az, hogy eddig másként volt, az a rendkívüli. Hogy egy-egy rongáló élete maga is megrongált, és hogy a Szentlélek temploma, Krisztus egyháza az okozott kártól függetlenül is romokban heverhet.

Jézus azonban ismeri a teljes történetet. Nem lenne szükség Megváltóra, ha az ember, sőt, akár csak a választott nép makulátlan lenne. Ha anyakönyvi kivonata vagy keresztlevele biztosítaná számára az üdvösséget. Ha elég lenne különbnek lenni, ha lehetne különbnek születni. Ha az ember meg tudna változni a törvény részletes betartásával. Ha a szíve ettől fordulna vissza Istenhez.

Virágvasárnap ünnep. Virágvasárnap a könnyhullatás ideje.

Íme, az ember.

Jézus Krisztus, az egyetlen igaz ember ezt az utat választotta, a pálmaágakból font kaput a vesztőhelyre. A mi sorsunkat, amit mi soha nem választanánk, és fel sem ismerünk. Értünk tette.

Jön lassú, törékeny léptekkel, feltartóztathatatlanul. Biztosabban, mint a halál.

Jézus három nap alatt lerombolta és felépítette testének templomát. Pedig akkora volt a veszteség…

A helyreállítás mérhetetlen.  

Mit veszítünk mi ezzel?
Mit jelent a követés?
Kikhez küld Jézus?
Hová tartunk?