„Vannak olyan nagy emberek, akik társaságában mindenki kicsinek érzi magát. Viszont az igazán nagy emberek társaságában mindenki nagynak érzi magát."
G. K. Chesterton
Hűség nemzedékről nemzedékre
Gyülekezetük önállóságának 400. évfordulóján ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak a makádi reformátusok október 17-én, vasárnap.
A hűség ugyanaz
„A keresztény hitet nem lehet egyszer s mindenkorra letudni az életünkben, mert a kereszténység nem van vagy nincs, hanem történik. Ha a hitünk nem csupán valamilyen hobbiszoba az életünkben, ahová jó elvonulni feltöltődni, akkor bennünk történik. Isten alakítja mindazon keresztül, ami velünk történik. Azt szeretné, ha a hitünk is alakítaná az életünket” – fogalmazott Balog Zoltán dunamelléki püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében, amelyet Pál thesszalonikaiaknak írt első levelének 4. fejezete alapján tartott.
Az apostol intelme nyomán arra hívta a gyülekezetet, hogy folytassák, amit őseik is, Isten nagy történetében megtalálva saját helyüket, jelenbeli szerepüket. „A 16. században a környék neves prédikátorai, reformátorai, Szegedi Kis István és Skarica Máté rátaláltak a rabigát szenvedő emberekre, és hirdették nekik, hogy ők Isten gyermekei.” Az evangélium Isten és a ránk bízottak iránti hűségre indít – tette hozzá a püspök. „Ma másképp kell hűségesnek lenni, mint ötszáz évvel ezelőtt, de a hűség nem változott. Jézus Krisztus az erőforrásunk, aki velünk jön küzdelmeinkbe. Általa megértjük, hogyan is kell élni. Ha pedig elbukunk, tudjuk, kihez fordulhatunk.” A megszentelődés célja nem az, hogy erkölcsi magaslatra kerüljünk, hanem hogy jel legyünk a világban. Isten a róla szóló bizonyságtételért választott ki magának és hívott el bennünket – hangsúlyozta az igehirdető.
Nemzedékről nemzedékre
Takaró András délpesti esperes köszöntőjében arról beszélt, hogy az egyházmegye kis gyülekezetei nehéz korszakot éltek meg, ahogy mentek tönkre az épületek és mentek el a fiatalok. Így volt ez a Csepel-sziget déli csücskében fekvő Makádon is. „Ahogy sok minden egyre kilátástalanabbnak tűnt, mégis mindig volt pásztorotok, aki vállalta a hűséges szolgálatot, gondnok- és presbitertársaival együtt. Lépésről lépésre megújult a templom és a parókia is. Ez a hűség ennek a nemzedéknek a feladata. Aki négyszáz éve létrehívta ezt a gyülekezetet, a hűséges Isten, reményteljes jövőt ad nektek.”
Megtartó hit
Nemcsak a Duna-ágak ölelése, hanem a kálvinista hit és a magyar nyelv is hozzájárult a megmaradáshoz négyszáz évvel ezelőtt – mondta köszöntőjében Pánczél Károly országgyűlési képviselő. „Amikor első lelkészük, Monostori János nevét följegyezték a makádiak, akkor már generációk úgy éltek, hogy nem is emlékeztek a független, keresztény Magyarországra, mert az ország nem létezett, csak a nemzet. Abban a rab világban templomépítésről, magyarnyelv-oktatásról és olvasásról kezdtek el beszélni az emberek. Ez jelentette számukra a megtartó erőt.”
A teli templomért, a fiatalokért, a következő generációk hitre neveléséért adott hálát Lakatos Enikő, a gyülekezet előző lelkipásztora. Felidézte az ünnepi alkalmak, az összefogás, a közösen végzett szolgálat emlékezetes pillanatait, és emlékezett a gyülekezet meghatározó tagjaira, presbiterekre, akik már nem élhették meg a jubileumi istentiszteletet
„Büszkék vagyunk erre a négyszáz évre” – osztotta meg velünk Matis Sándorné. A főgondnok kérdésünkre elmondta, Makádon a legutóbbi népszámláláskor az alig ezerkétszáz fős településen mintegy hatszázan vallották magukat reformátusnak, ebből mintegy kétszázan egyházfenntartók. A mai gyülekezetet főként középkorúak és idősek alkotják, de a helyi általános iskolában hittanoktatás zajlik, és konfirmációra is minden évben sor kerül.
Úr ma is
Új utakat kell keresni, hogy az emberekhez eljusson az evangélium – mondta érdeklődésünkre Halassy Ferenc János, makádi lelkipásztor. A koronavírus-járvány első három hullámában online közvetítették az istentiszteleteket, az idősebbekhez pedig hétről hétre eljuttatták a nyomtatott prédikációt. Bár a templomba járók száma még nem éri el a járvány előtti létszámot, a lelkész reméli, hogy a közösség áldásai és az Istenbe vetett reménység bátorságot öntenek az emberekbe. A járvány legnehezebb időszakaiban Jézus gyógyítási történeteit hirdette, mert szerette volna megerősíteni, hogy „a mi mennyei Atyánk Úr mindezek felett is.”
Az ünnepi istentiszteleten Baski Gábor polgármester és Palcsóné Écsi Gyöngyi, a hetényi testvérgyülekezet lelkipásztora is köszöntötte a gyülekezetet. Az istentiszteleten a gyülekezet énekkara, valamint a helyi művészeti iskolások, hittanos gyerekek énekkara is szolgálatot tett.
Az istentiszteletet követően leleplezték a templom bejárata mellett helyet kapott emléktáblát.
Képek: Karlik Dóra