A templomban is érezhető a változás: nagypénteken belerendülök a passióba, a kereszt titkába, vasárnap ünnepelni lehet a Feltámadottat és örülni neki, de a hétfő már tovább is visz onnan, vissza a hétköznapok felé. Még az ünnep része, de le is zárja azt és visszavezet a megszokott ritmusba vagy ritmustalanságba (mikor hogy). És ezzel nincsen semmi baj.

Nincs ezzel baj, hiszen az, hogy a húsvét üzenete és értelme mennyire tartozik hozzánk, valójában hétköznap dől el. Az ünneplő templomban sokkal könnyebb dicsőíteni a Feltámadottat, mint a tömött buszon szerda reggel. Húsvét vasárnap hajnalban más meditálni a Biblia mellett Krisztus győzelméről, mint a következő szerdán, amikor a családból mindenki próbálja összerántani magát arra a napra. Az ünnep védett idő, a helyszín és az alkalom biztosítva, a hétköznapokban viszont néha nagyon messzire kerül a fókuszból a Feltámadott Úr. Pedig az az üzenet, hogy Jézus Krisztus legyőzte a bűneinket, a bukásunkat és még a halálunkat is, nem csak az ünneplésünkhöz kell, hogy tartozzon, hanem hétköznapjainkat is felül kell írnia. Akkor ér csak valamit.

Az, hogy mennyire az enyém a húsvét üzenete, nem vasárnap dől el, hanem mondjuk csütörtökön. Amikor már száz százalékig visszarántott a mindennapi valóságom. Az ünnep felkészülésnek tökéletes, de a hétköznap hozza az igazán éles helyzeteket, amikben kiderülhet, valóban része-e az életemnek a Feltámadott, hogy meghatároz-e engem az élő Jézus Krisztus. Nem az ünnepi hangulat, nem pulóverem ujján maradt kölniillat, nem a szendvicsbe csomagolt húsvéti maradék. Az a valódi bizonyíték, hogy miként is lehetek másként jelen, hogy egyáltalán dönthetek másként, mint azt ösztönösen vagy nyomás alatt tenném, mert része az az életemnek az, aki visszatért a halálból. Az a kérdés, hogy a templomtól távol képes vagyok-e túllépni a kétségbeesést, a reményvesztést amiatt, hogy tudom, Jézus él, és én is épp ezért élhetek másképp. A valódi próba, az életbe oltott hit akkor valóságos, ha a csütörtököm is húsvétcsütörtök. Rá kellett jönnöm, hogy nekem ehhez segítség a hétfői ünnep az a józan átvezetés, ami lehetőséget ad, hogy előre készüljek, hogy be tudjam emelni a húsvét lényegét.

Érdekes, hogy az ünnepre magára milyen sokat készülünk. A gyülekezeti közösségben ott vannak a böjti alkalmaink, próbálkozzuk magunkat átprogramozni egyéni spirituális életünket is böjti üzemmódba, több-kevesebb sikerrel. De más dimenziókban is igaz ez, takarítunk, főzünk, próbálunk minél több területen megfelelően fogadni az ünnep napjait. Ezzel szemben a hétköznapokba való visszaérkezésre szinte semmink nincsen. Belegondoltam abba, milyen sok nagyböjti imádságom szól arról, hogy méltó módon készüljek fel az ünnepre, olyan, mintha szép leszállópályát építenék magamnak, a hétköznapokra pedig csak visszazuhanok, hirtelen vált a kép, csörög a vekker, előkerül a bérlet, a slusszkulcs, a határidőnapló és már benne is vagyok a hétköznapi üzemben, teljesen. De vajon jó ez így?

A tavaszi és téli óraátállításra van egy trükköm, nem mondom, hogy mindent megold, de tapasztalatból mondom, segíti a simább átmenetet. Azt csinálom, hogy az előre- vagy visszaállítós vasárnap előtti szombaton fogom a karórámat, megelőzve mindent beállítom a majdani, megváltozott időt és vele együtt én is elkezdek „átállni”. Azon túl, hogy a kellemetlen meglepetéseket is minimalizálja, ez a módszer segít abban, hogy elkezdjem az új idősáv szerint átrendezni az életet. Nem mondom, hogy mindenben segít, de sok mindent könnyebbé tesz. Az ünnepből kifelé kacsintgató húsvéthétfő valami hasonló segítséget ad. Segít tudatosítani, hogy nincs két világom, egy hétköznapi és egy ünnepi, hanem egy van, amiben van ünnep és hétköznap is. És nem két világ között zuhanok egyikből a másikba, hanem kapok egy ritmust, ami csak gazdagítani tudja az életem (a tízparancsolat szombatja, a mi vasárnapunk is ebben segít). Húsvét a legnagyobb csodáról szól, hogy Isten magára vette az ember életét, a bűneit, a halálát, és mindezt Jézus Krisztusban tette, győzelemmé és szabadsággá formálva a feltámadásban. És ez a győzelem és szabadság mindent meg kell hogy határozzon abban az egy világban és életben, amim van. Húsvéthétfő kinyitja az ablakot, befütyül már a hétköznap, de nem azért, hogy elrontsa a hermetikusan elzárt ünnepet, beszűrve a szorongást, az ideig-óráig elfelejtett megoldandó kérdéseket és feladatokat. Segít az átmenetben, segít az akklimatizációban. Segít, hogy ne átzuhanjunk a hétköznapokba, hanem vegyük észre, az, amit az istentiszteleten éneklünk és hiszünk, ugyanúgy valóság.

Csütörtök így lesz húsvétcsütörtök, sőt minden csütörtök húsvétcsütörtök kell, hogy legyen, amennyiben a Feltámadott Krisztus megkapja a hétköznapomat is, nem csak a gondosan becsomagolt ünnepet. Ebben segít a maga átmeneti módján az ünnepzáró húsvéthétfő, ami kicsit ez is, az is. Egy életem van, ünneppel és hétköznappal, nincs két fokozat. A lényeg, hogy ebben az egy, hol ilyen, hol olyan életben mindig jelen van-e a feltámadott, élő Jézus Krisztus.

​Bella Péter

Fotók: Füle Tamás