A szenvedő világnak dedikálja esszéjét John C. Lennox, az oxfordi egyetem nyugalmazott matematikaprofesszora. A hívő természettudós neve az ateista Richard Dawkinsszal folytatott vitáiról és a világhírű Stephen Hawking feltevéseit is megcáfoló érveiről ismert a magyar olvasók előtt is. Vérbeli apologétaként a koronavírus-járvány létfontosságú kérdésére igyekszik választ adni: Hol van Isten a koronavírus idején?

A járvánnyal kapcsolatos hírek és vélekedések napról napra változó képet festenek elénk arról, milyen végkifejletre számíthatunk abban a drámai történetben, amelynek valamennyien szereplői és elszenvedői lettünk. A hívő tudós azonban rávilágít: legmélyebb kérdésünkre a választ egy sokkal nagyobb ívű történetben találjuk, amelybe a járvány hónapjai (talán évei) illeszkednek. Ennek a főszereplője egy másik koronát viselt – ám a szerző nem sieti el a választ. Előbb arról beszél, hogy a koronavírus mindannyiunkat szembesít a fájdalom és a szenvedés kérdésével. Ezek két forrásból fakadhatnak: a természeti rosszból és az erkölcsi rosszból. Lennox a koronavírust a megbomlott természeti rend következményének látja, noha elterjedésében kétségtelenül szerepe van az ember természettel szembeni erkölcsileg vitatható hozzáállásának is. Ám a vádaskodással nem kerülünk közelebb a válság megoldásához, ahogy ahhoz sem kapunk segítséget, hogy személyesen miként reagáljunk a helyzetre. Mielőtt még elkönyvelnénk, hogy az istenhit összeegyeztethetetlen a természeti katasztrófákkal, figyeljünk arra, mit mond a kereszténység azokról; mert van mondanivalója – szögezi le.

Épp mert az életről, a halálról és a létezés értelméről tud mit mondani. Ez a távlat a hozzá párosuló beismeréssel: hogy ki is az ember, azért válik lehetővé, mert vannak kapaszkodóink arról, hogy kicsoda Isten. Ez örömhír, hiszen azt jelenti, hogy az istenkedő, ugyanakkor Istent számon kérő ember képes kizökkenni saját túlértékelt és egyszerre alábecsült pozíciójából – és többek között éppen az olyan természeti katasztrófák által, mint amilyen a koronavírus. Ez a határhelyzet ugyanis a teremtés középpontjára irányítja a figyelmet. Ám még a kegyelem sem függeszti fel választási lehetőségünket – akár azt hisszük, hogy minden rendben van, ha nincs ez a vírus; akár azt, hogy ez a legrosszabb, ami velünk történhet.

Felelősségre vonható Isten
„A fájdalom Isten hangosbeszélője” – idézi C. S. Lewist a szerző, miközben rávilágít: sebezhetőségünk csak nekünk újdonság. Mi ugyan próbáljuk elhárítani a kényelmetlenséget és a tragédiát, az igazság az, hogy ez a világ romlott. Romlott, de az irgalom jelen van benne – és erre van valójában szükségünk, irgalomra. Többek között azért, mert vírus ide vagy oda, a halál előbb-utóbb mindenkiért eljön. Lennox nem fél kimondani ezt, és épp ezért oszthatja meg a jó hírt is: van mód békére találni a fenyegető helyzetben, amikor a halál közelségét minden eddiginél jobban érezzük. Ezt felismerni mindennél fontosabb, sőt, ehhez képest a testi egészség is másodlagos.

A járványnak egy hozadéka a keresztyénség számára biztosan volt: egy platformra kerültünk a nem hívő emberekkel emberségünkben, törékenységünkben, halandóságunkban, fájdalmunkban. Vérbeli apologéta – írtam a szerzőről, de elég lenne felelős keresztyénnek nevezni: nem rejti saját bizonytalanságát vallásos klisék mögé, hanem jól ismeri a történetet, amelynek minden ember része. Ezért tud szabadon és felelősen részt venni abban a párbeszédben, aminek tétje van. Vékony kis kötetét olvasva valóban úgy érezzük, mintha egy kávéházi beszélgetés részesei lennénk, ahogy az a szerző szándékában is állt. És bár mindvégig ő beszél, nem tér ki a legkényesebb kérdések elől sem.

Olyannyira jól ismeri Isten üdvtörténetét, hogy az élet értelmét firtató filozófusok találó kérdésfelvetéseit és észrevételeit is igen éleslátóan illeszti bele a nagy képbe – még akkor is, ha az illető ateista. Ezzel kirántja a szőnyeget az ideológiai megkülönböztetések piedesztálja alól. Elveszett emberek vannak és Isten igazsága.

Lennox, persze, rámutat, hogy az ateizmus nem lehet értelmes reakció a járványra, hiszen ha nincs Isten, honnan lenne bennünk a jó és rossz közötti különbségtétel igénye? A koronavírus végső megítélése pedig miért lenne egységesen rossz – és mint ilyen, az egyéni véleményeken felül álló, vagyis transzcendens mércét feltételező?

Kihívást intéz ugyanakkor a keresztényekhez is: hogyan egyeztethető össze a világméretű szenvedés a szerető Istennel? Ezen a ponton sem hátrál meg, sőt, józanul rávilágít, hogy a vírusok és a földrengéseket is okozó lemeztektonikai mozgások jórészt az életet szolgálják – ezzel együtt pedig olyan Teremtőt mutat be, akinek igen fontos teremtményei sorsa.

Lennox minderre azért képes, mert ahelyett, hogy azt a kérdést tenné föl, amit most harsog a világ: ki a hibás, arról beszél: mi történik. Ugyanakkor tisztázza: Isten nem szerzője a gonosznak, nekünk pedig felelősségünk van abban, hogyan reagálunk a krízisre és egymásra. Vagyis, ellebbenti a fátylat a valóságunkról szőtt narratíváinkról, hogy az igazság történetét beszélje el, és abba illessze az eseményeket.

A hol van Isten kérdésfelvetés arra a kérdésre is megadhatja a választ: hol vagyok én, hol vagyunk mi, keresztyének. Az egyház Krisztus teste, és a keresztyének most lehetőségeik szerint tehetnek másokért, a nem hívőkért is. Ez a helyzet az alázat és az áldozatos szeretet próbája számunkra.

Isten szeretetre hív, Lennox könyve pedig felelős gondolkodásra és tevékeny életre. Most, amikor átmenetként szeretnénk tekinteni tükröt tartó és mély igazságokat felfedő élethelyzetünkre. Most, amikor beláthatjuk: a földi élet maga is átmenet.

Isten terve kibontakozóban
Miről, hogyan és mit érdemes elmondani? Sokat foglalkoztatta ez a kérdés az egyházat a járvány előtt, amely azelőttre és azutánra osztja a világot, az életünket. A vallás szerepe napjainkban felértékelődik, most nem kell kitalálni, mi érdekli az embereket, mert ugyanaz, mint minden embert: az élet lehetősége.

Az egyház néha szem elől téveszti, hogy az emberek egész egyszerűen élni akarnak. Nem elég a gyönyörködtető teológiai vita, azt szeretnék megtudni, hogyan élhetnének jól. A választ erre nézve kell kidolgozni – erre jó példa John Lennox könyve. Azonban ez a kidolgozás nem szabályok részletezését jelenti, sőt, a válasz a feltett kérdésre sokkal inkább mi magunk vagyunk. Annyiban vagyunk keresztyének, amennyiben krisztusiak vagyunk. Mint ahogy Krisztus annyiban lehet megmentője az embernek, amennyiben emberré lett. Márpedig azzá lett: az ember sebezhető, ezért Isten is sebezhetővé vált. „Attól lesz valaki keresztény, hogy szeretettel és bizalommal fordul a felé az Isten felé, aki maga is szenvedett” – vonja le a következtetést a professzor.

Isten terveit nem húzza keresztül a világunkat érő megrázkódtatás. A feltámadás reménye pedig egyben remény arra is, hogy a koronavírus számos áldozata jóvátételt kaphasson igazságtalan haláláért – ahogy az a sokmillió ember, akik másban hunytak el a világ kezdete óta – írja.

Könyvét azoknak ajánlom, akik nem szeretik a leegyszerűsítő válaszokat, de azért szeretnének választ kapni. Hiánypótlónak érzem azok számára, akik egy-egy tragédia elszenvedőiként nem is érhetik be ennél kevesebbel. Legvégül pedig azoknak ajánlom, akik készek arra, hogy egy igaz válaszhoz igazítsák az életüket.

Érdemes lenne eljuttatni néhány példányt minden magyar nyelvterületen lévő kórházba is – oda mindenképp, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Akárkik lapozzuk is fel ezt a rekordgyorsasággal magyarra fordított kiadványt, a kérdés nekünk szegeződik: vajon benne tudunk-e lenni a történetben, el tudjuk-e viselni az azzal járó feszültséget, és át tudjuk-e adni magunkat a feloldásnak? Az életről gondolkodva tudunk-e egy mérhetetlenül nagyobbra, az örök és fájdalommentes, romlatlan élet perspektívájára váltani? Nem olcsó vigasz. De az nem is lenne igazi válasz.

A könyv megrendelhető a Harmat Kiadó webshopjában.