A párosokon minden héten változtatunk. Az első héten én voltam az ajándékozó a kisebbik fiammal. Egy délután úgy alakult, hogy ketten voltunk otthon. Láttam, hogy a gyermekem nagyon készül valami meglepetéssel. Kért kartonpapírt vett elő, színes lapot, ragasztót, ollót és a Bibliámat. Kérdeztem, tőle, hogy mi a terve. Elmagyarázta, hogy olyat szeretne készíteni apának és a bátyjának, amit ő is mindig szeretne kapni, amiben csoki van és minden nap ki kell nyitni egy ablakocskát. Csak ő Igékkel szeretné ezt megcsinálni, nem édességgel. Jó ötletnek tartottam, de aggódtam, hogy nem fogja tudni megvalósítani és akkor nagyon szomorú lesz. Nagyon határozott volt, egyedül szerette volna elkészíteni. Bement a szobájába, magára zárta az ajtót. Majd egy idő után kijött, elém állt, rám nézett és ezt mondta: „Csak azt nem tudom, hogy a Bibliában hol vannak az igék.”

Sosem felejtem a kilencévesem tiszta, kíváncsi tekintetét. És azt az érzést sem, ami átfutott rajtam: hisz ő azt gondolta, hogy azok az aranymondások, amiket a hittanórán, gyermekistentiszteleteken hallott, vagy amiket a könyvjelzőkön, igés kártyákon látott, azok valahol összegyűjtve, jól megtalálhatóan, egyértelműen benne vannak a Bibliában. Leültünk és elmondtam neki, hogy ez a sok-sok apróbetűvel teleírt oldal bizony mind Ige. Kikerestünk egy számára jól ismert történetet, és benne egy ismerős Igét, hogy lássa, értse mindezt. Majd kiírtam neki igehelyeket. Ő boldogan vonult el ismét a szobájába és elkészítette az igés adventi kalendáriumot. Csodaszép lett és nagy örömet okozott vele.

Én pedig azóta is azon gondolkozom, hogy bizony milyen jó lenne mindig tudni, hogy a Bibliában hol van az Ige! Milyen jó lenne tudni, hogy mit mond az Úr! Milyen jó lenne mindig érezni, hogy szeret! És milyen jó lenne Jézus vállára hajtani a fejem és kérni Őt, hogy beszéljen, meséljen, tanítson! Vagy csak legyen csendben velem, és a jelenlétével tisztítson meg, nyugtassa meg háborgó lelkem. Mosolyogjon rám, ha jól csinálom, és állítson meg, ha nem. Halkan, csendesen, határozottan, szeretettel. Úgy, ahogy csak Ő tud.

Mostanában egyre jobban vágyom az Édenkert után. És egyre jobban fáj, amikor nem tudok úgy viselkedni, reagálni, szeretni, ahogy az eredeti emberem tenné. Nem érzek haragot Ádám és Éva iránt, hisz én sem lettem volna jobb náluk, de valami mély szomorúság van bennem, hogy nem az eredeti terv szerint alakult ez a földi élet.

Vigyázom, őrzöm ezért azokat a pillanatokat, mozdulatokat, beszélgetéseket, csendeket, kapcsolatokat, találkozásokat, amelyeknek mennyországíze van.

Ezt az ízt, ezt a jó illatot, ezt az örömüzenetet, ami el tudja űzni minden szomorúságomat, Jézus elhozta a földre. Általa, vele, benne megtalálhatom mindezt. Karácsonykor és minden nap.