Az ember jeles napjain csupa olyan dolgot próbál ünnepelni, amikhez nem tud jól viszonyulni: nők, gyerekek, anyák, apák, madarak, fák, szerelem, munka, béke...
Ugye? Csupa problémás téma!
Meg is fogalmazza ezt a problémát, ahogyan a szeretet ünnepévé formált karácsony alkalmával kimondja: nem csak karácsonykor kellene szeretni egymást! Ugyanígy érvényes ez az ember többi jeles napjára is! Mert milyen is az a világ, ahol csak egy-egy napon kapnak hangsúlyt az élet legfontosabb értékei? És a kérdés nem feltétlenül költői, van rá válasz.

Olyan világ, amilyet összehozott magának az ember, miközben kizárta az életéből Istent. Ha meg akarom találni ezeknek az értékeknek a méltó helyét az életemben, Istent kell megkérdeznem. Arról is, hogy mit jelent, az ő tervei szerint, nőként élnem. Vagy férfiként annak, akit annak teremtett.
„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban."
(Galata 3:28.)
Jézustól a maga korában a követői egyfajta társadalmi szerepvállalást vártak el. A politikai függetlenség, a vallási élet méltóságának helyreállítása, a bőség biztosítása – mind ott voltak az elvárásaik között, és hatalmasat csalódtak, amikor szégyenszemre elfogták, megalázták és kivégezték azt, akit ők messiásnak hittek. Csak nagyon kevesen értették meg Jézus küldetésének szellemi voltát. Azt a tényt, hogy Isten emberként megy utána az őt elhagyó embernek, egészen a halál mélységébe, ahonnan feltámadva utat nyit az ember számára a teljes helyreállás felé. Jézus sokkal többet ad az embernek, mint amennyit az ember elvárna tőle, csak erre a sokkal többre nem mindig nyílik meg az ember látása.
Nyilvánvaló, hogy Jézus a nőkhöz is másként állt hozzá, mint korának tanítói, vezetői, vagy átlagemberei. Míg kortársai a hagyományoknak megfelelően elkülönítve, másodlagos szerepben tartva háttérbe szorították a nőket, addig Jézus tanítványai, követői, barátai között szép számmal láthatunk nőket, teljes egyenrangúságban. Ugyanakkor nem a nők társadalmi helyzetének rendezése volt a célja, mint ahogyan korának többi, már korábban említett problémájának megoldása sem. Jézus az emberhez jött, az emberért, férfihez és nőhöz egyaránt, hogy önmagában helyreállítsa az Istennel és az egymással való egységüket is. Ha így, nőnap alkalmával, elkövetnénk azt a hibát, hogy – Jézus fellépésében – a nők társadalmi szerepének helyreállítására tennénk a hangsúlyt, megfosztanánk magunkat attól a többtől, amit ő nekünk a helyreállított egységben adni akar. Jézus a vele való személyes kapcsolatban, a helyreállított egységben, szabadságot ad minden egyébtől. Minél inkább elköteleződik az ember a vele való kapcsolatban, annál szabadabb, annál függetlenebb lesz minden mástól. Igaz ez arra a kérdésre is, hogy miként élek mint nő. Minél inkább elköteleződve Jézusban, annál szabadabban, annál inkább Isten tervének megfelelően.
Ma az ember a szabadságot összetéveszti az öntörvényűséggel. Saját jólétének rabszolgájává válik férfi és nő egyaránt, és azzá is tesz mindkettő, akit csak lehet. Azután pedig kinyújt a másik felé egy csokor hóvirágot, vagy bont egy üveg pezsgőt, életének keszekusza szálai és szívének keserű fájdalmai között.

Számomra nem jelent meg soha külön kérdésként az, hogy nőként hogyan élem meg magam. Mivel nő vagyok, természetesen nőként jelentem meg minden helyzetben. Nem tapasztaltam sem előnyöket, sem hátrányokat abból adódóan, hogy nő vagyok. Sem az egyházi munkámban, sem máshol. Talán azért, mert nem fordítottam ezekre figyelmet. Isten megadta, hogy szeretetteljes házasságban éljek, hogy a családjáért, a gyermekeiért élő édesanya lehessek, és valami csodálatos bónuszként még az ő országát építő munkába is bevont. Hálás vagyok neki mindezekért. Ha úgy tetszik, hálás nő. Aki nagyon várja, hogy eljöjjön az ő országa, amelyben valamennyien maradéktalanul egyek leszünk Krisztus Jézusban.

Nagy Viktória