Jó pár évvel ezelőtt nagy port kavart egyházi körökben Péter Katalinnak, a kiváló történésznek az a felvetése, hogy érdemes lenne árnyalnunk azt a közkeletű toposzt, hogy a reformáció egyházai adták a nemzeti nyelvű Bibliát az európai embernek. És noha kétségtelen tény, hogy a reformáció állította a középpontba a biblikus műveltséget, a szöveget, az írott Igét, de kétségtelenül célszerű megvizsgálni ennek a kijelentésnek a különböző oldalait.

Először is reformátusként joggal lehetünk büszkék arra a fantasztikus kultúrtörténeti, irodalomtörténeti teljesítményre, ami a vizsolyi Bibliával született meg, hiszen a mi irodalmi nyelvünk kialakulását valóban alapjaiban határozta meg. Ugyanakkor jó picit a mélyére nézni a Biblia-reformáció kérdésének.

Például annak, hogy bár az első ismert teljes magyar nyelvű Bibliaként a Károli Gáspár és társai fordítását tartjuk számon, a bibliafordítás igénye korántsem a reformátorokkal jelent meg az európai gondolkodásban, hanem jószerivel századok óta jelen volt. A római egyházat soha el nem hagyó Erasmus legalább olyan lelkesen támogatta azt, mint a korszak számos más teológusa.

Luther fordítása sem az első német Biblia volt, de itt is meg kell jegyeznünk, hogy a német irodalmi nyelvnek mégis ez lett az alapja. Nagyon is összekapcsolódott tehát a Biblia és a reformáció, de érdemes figyelnünk a részletekre is. Például arra, hogy bizony Luther, aki az Újszövetséget már 1522-re lefordította, a német parasztháború idején elbizonytalanodott, hogy szabad-e a köznép kezébe Bibliát adni, oly sok mindent kiolvashattak belőle, olyasmiket is, amik akár rossz irányba is terelhették őket. A parasztháború ideológiai alapját adó Münzer Tamás és az anabaptisták ugyanis Luther tanítványainak tekintették magukat, amíg Luther nem szakított velük és nem tagadta meg azt, amit a Bibliából igyekeztek levezetni. Ekkor Luther inkább a katekizmus felé fordult, ráadásul a Kis kátéban összeállított egy egyszerűbb emberek számára is érthető hitvallást, hogy a hit alaptételeivel bárki tisztában lehessen, és ne maga próbálja az egész Bibliát a maga számára értelmezni, hanem legyen egy értelmezési keret mindenki számára. Azt, hogy a német reformátor a nemzeti nyelvű Bibliát a németek kezébe akarta adni, bizonyítja, hogy végül 1534-re elkészült az Ószövetség fordításával is. Ha voltak is kétségei, Luther mégis véghez vitte eredeti tervét.

Kálvin nevéhez nem kötődik bibliafordítás, annak programja sem. Mi a helyzet akkor a magyar reformációval? Hiszen a Magyar Királyság magyar etnikumú részének többsége nem a lutheri, hanem a svájci irány követője lett. Károli Gáspár gönci prédikátor, abaúji esperes az elsők között volt, akik a magyar reformátorok közül hitet tettek a svájci reformáció követése mellett. Károli mégis szívügyének tekintette a magyar bibliafordítás elkészítését, ami így 1590-ben meg is jelent. A gyönyörű kötet ma is büszkeségünk, Vizsoly és az ott kiállított példány afféle református ereklyénknek számít. Ám bizonyosan sokakban felmerült a kérdés, hogy akkor, amikor már jóval kisebb méretű könyveket is készítettek, hogyan tudták az ilyen hatalmas könyveket a mindennapokban használni, és vajon egyáltalán kiknek volt rá anyagi lehetőségük, hogy megszerezzék azokat? Bizony, meglehetősen keveseknek, olyannyira, hogy még a lelkészek jó része sem rendelkezett magyar Bibliával, még a 17. században sem.

Akkor vajon a reformáció korának embere híján lett volna bibliaismeretnek? Ezt azért egészen bizonyosan nem mondhatjuk, sőt, ha a 16-17. század peres iratainak tanúvallomásait, a 17. században egyre gyakoribb naplókat, levelezéseket olvassuk, akkor azt látjuk, hogy a korszak reformátusai nagyon is jól ismerték a Bibliát, számos bibliai történetet kiválóan tudtak idézni is. Egy egyszerű falusi parasztasszony tanúvallomásában említést tett arról, hogy a helytelenül viselkedő férjjel helyes lenne úgy bánni, mint Judit tette Holofernésszel. Ez a kis történet jól mutatja, hogy noha a reformáció által használt Bibliából már hiányoztak az Ószövetség deuterokanonikus könyvei, a reformáció korában élők még hosszú ideig kedvvel idézgették akár Judit, akár Zsuzsanna és a vének történeteit, amelyek a katolikus Bibliában szerepelnek. A reformáció tehát hosszú átmenetet jelentett a bibliaismeret tekintetében is, csakúgy, mint a hitgyakorlatban, a szokásokban és a gondolkodásban.

De ha nem olvastak otthon még jó sokáig Bibliát, akkor honnan ismerték azt ilyen jól? A magyarázat abban keresendő, hogy annak a korszaknak az embere még a könyvnyomtatás korának elején járt, és ezért egészen kiváló memóriával rendelkezett, azaz nagyszerűen volt képes reprodukálni a templomban, az igehirdetésben hallottakat. Mára az olvasás a memóriánkat másképpen formálta, de a kora újkorban élők számára a hit valóban szinte kizárólag hallásból volt, nem pedig a Biblia olvasása által. Ez a különbség pedig azt eredményezte, hogy a reformáció korában a közbeszédnek jóval inkább volt szerves része a Biblia részleteinek idézése, mint később, a 19. századtól kezdődően.

Egészen döbbenetes, hogy míg a 19. századi naplókban vagy levelezésekben még a hívők vagy akár a papok szövegeiben is alig szerepelnek bibliai idézetek, addig a 17. századi Erdély politikai elitjének még a politikai levelezésében is egymást érték a Szentírásból származó utalások, odavetett megjegyzések. Ez a varázslatos biblikus tudatosság tehát nem az olvasott Biblia hatására, hanem a prédikált Ige hallása és befogadása révén vált a mindennapi élet szerves részévé.

Ezt a gyönyörűséges kincset még akkor is megpróbálhatjuk visszacsempészni a mindennapjainkba, ha ma már a legváltozatosabb méretekben, sőt, online is módunk van a Biblia olvasására. Ha így teszünk, azzal tisztelgünk eleink előtt is, akiknek a neve talán nem maradt fenn a híres reformátorok mellett, de hűséges bibliaismeretük hozzájárult a mi reformátusságunkhoz is.

Kép: Perl János