Rendezett, barátságos, napfényes otthonában fogad a házaspár. A berendezésben nincs semmi hivalkodó, mégis minden kivételes ízlésről tanúskodik. László építőmérnök, hosszú munkavállalói viszony után saját vállalkozását vezeti, Zsuzsa pedig németnyelv-tanárként dolgozik szabadúszóként. Három nagylányt nevelnek.

Fiatalon házasodtunk össze, huszonnégy évesen – kezdi történetüket a férj. – Akkoriban ez nem számított különlegesnek, korábban házasodtak a párok, mint most. Az egyetem után azonban elmentem külföldre, így gyakorlatilag különválva kezdtük az életünket.

– Valóban mindent távolságtartással kezdtünk – emlékszik vissza Zsuzsa. – Bár a gimnáziumban egy osztályba jártunk, kapcsolatunk csak az érettségi után kezdődött.
László azt mondja, hogy a gimiben nem figyelt különösebben a lányokra, inkább sportolt és tanult, mégis pontosan emlékszik Zsuzsára.
– Zsuzsi az osztály középpontja volt, a legszebb lány. Valószínűleg a szépsége ragadott meg először.
– Laci kicsit zárkózottabb, visszafogottabb volt, mint én, és nem állt annyira fókuszban. Viszont mindig jól öltözött, helyes, magas sportos fiú volt. A szalagavatón együtt táncoltunk – mondja Zsuzsa.
– A szalagavatós tánc biztosan sokat lendített a kapcsolatunkon, azért is kértelek fel, mert tetszettél – fordul László a feleségéhez, majd az osztályukról mesél. – A szocializmus végóráiban különlegességnek számított az osztályunk, egészen zárt kis társaság jött össze a gondviselés nyomán. A Trefort utcai gimnázium elit iskolának számított, sok pártfunkcionárius gyereke járt oda, de a mi osztályunkba számos hozzánk hasonló családi háttérből érkező gyerek járt. Többen is hívő családból származtak. Az osztályfőnökünk régi vágású pedagógus volt, akinek az édesapja is református lelkész volt. Az osztályfőnökünk szinte burokban tartott minket, most hogy visszagondolok rá, még fizikailag is, mert a legfölső emelet leghátsó sarkában volt az osztályunk.

A Seres házaspár baráti körének egy része ma is a gimnáziumi osztályból kerül ki, szoros kapcsolataik szövődtek az iskolai évek alatt. Szerelmük akkor bontakozott ki igazán, amikor Lászlót elvitték katonának, Zsuzsa pedig Pécsett kezdte meg az egyetemet.
– Hiába voltunk osztálytársak, valahogy a katonaság alatti levelezésben ismertük meg egymást igazán. Zsuzsi sokat jött látogatni, és egyre inkább elmélyültek az érzéseink. Dátumhoz köthető felismerésre nem emlékszem, hogy igen, őt akarom, csak arra, hogy éreztem, mi ketten összetartozunk.
– Nekem sem volt olyan érzésem, amiről sokan beszélnek, hogy megláttam és tudtam, hogy ő az – folytatja Zsuzsa. – Meg kellett Lacit ismernem, hogy milyen a gondolkodása és milyen belső értékekkel bír. A legfontosabbnak a bizalmat és az őszinteséget tartottam. Jó helyzetben voltunk, mert mindketten óvó családból jöttünk, ahol szeretetben éltünk, nem voltak válások vagy rossz házasságok körülöttünk. Ez a minta nagyon fontos volt számunkra, és reméljük, az lesz a gyerekeinknek is – teszi hozzá, és a férje is megerősíti, hogy a bizalom és az összetartozás érzése milyen sokat nyomott a latban.
– Soha nem vetődött fel bennem, hogy ne bíznék Zsuzsiban, nem is vagyok féltékeny típus, de nincs is rá okom. Megóvott minket a kísértésektől az Úristen.
– Soha nem támadt olyan rés a kapcsolatunkban, ahová beférkőzhetett volna egy harmadik – erősíti meg a feleség –, azonban akadtak hullámzó periódusok. Annyira azonban sosem távolodtam el, hogy megjelenhetett volna más.

Teljesen különböző karakterek vagyunk – meséli a házaspár. Zsuzsa lobbanékonyabb és érzékenyebb is. A félreértéseket szeretné azonnal megbeszélni, tisztázni, míg László nehezen kapható a dolgok boncolgatására, inkább racionálisan, struktúrákban, táblázatokban gondolkodik. Előfordult, hogy a különbözőségeket a feleség drámai módon élte meg. Kapcsolatuk elején, az összecsiszolódás korszakában azt gondolta, hogy lehet majd változtatni. A két évvel ezelőtti házas hétvége sokat segített ugyan a gördülékenyebb kommunikációban, de Karinthy sokat koptatott szavaival élve férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.

Hogy határozottan, gyorsan érdemes dönteni fontos kérdésekben, vagy megfontoltan, lassan, valószínűleg sosem derül ki egyértelműen. Minden eset egyedi, mint ahogyan a Seres házaspár telekvásárlásánál történt.
– Telekvásárlásunk racionálisan nehezen magyarázható, hiszen csak a telek felére volt elég a pénzünk, és péntekről hétfőre kellett meghozni a döntést. Mégis életünk egyik legjobb döntésének bizonyult, mert nagyon szeretünk itt élni – mondja az alaposságáról ismert László, akinek arról is hajszálpontos elképzelései voltak, hogyan nézzen ki épülő házuk. Úgy alakult, hogy ezen is elég sokat vitáztak a feleségével. Végül László elképzelései szerint téglaburkolatos és lapos tetős ház épült fa nyílászárókkal és faburkolattal. A csempéket, csaptelepeket Zsuzsa választhatta ki, a ház berendezéseit pedig együtt vásárolták meg sok kompromisszumot hozva. Budafoki házuk fél év alatt épült fel, közben a két gyerek már oviba, illetve iskolába járt. Azt mondják, hogy harmadik kislányuk születése után jöttek húzósabb időszakok, mert a kicsi jobban kedvelte az éjjeli sétálgatásokat a szülőkkel, mint az alvást, így gyakran karikás szemekkel indult a reggel.
Zsuzsa egyedüli gyerek, mindig hiányzott neki a testvér, talán ezért is álmodott nagycsaládról. Lányaik külsőleg nagyon hasonlítanak egymásra, de belsőleg különböznek. Seresék inkább olaszos családként jellemzik magukat, László viccesen azt mondja, ha leülnek vacsorázni, akkor jelentkeznie kell, ha szólni szeretne. Zsuzsa természetesen másként látja: szerinte Lacit körülrajongják és szó sincs nőuralomról. Ez is csak nézőpont kérdése – teszi hozzá a férj.

A Seres házaspár arról mesél, hogy van deklaráltan együtt töltött idejük: mindketten nagyon szeretnek színházba járni, bár akadnak ízlésbeli különbségek. Zsuzsa balett-táncos szeretett volna lenni, így sokkal szívesebben néz balettet, mint a férje, de egymás kedvéért elkalandoznak minden műfajba. Szabadidejükben szeretnek túrázni, sétálni, de azt is élvezik, ha egymás mellett olvasgathatnak. Mióta a lányok felnőttek, néhány napot kettesben is elutaznak valahová.
László szerint felesége kiválót alkot a gyermeknevelésben, és összetartja a családot. Biztos pontot jelent mindenkinek. Talán ez a hosszú házasság titka? – teszi fel a kérdést.

Zsuzsa azt mondja, hogy férje mindig gondoskodik a családjáról, szereti őket, bár érzéseit ritkán önti szavakba.
– Laci nem romantikus alkat, de szombatonként, amikor bevásárol a piacon, mindig virággal jön haza. Nagyon szeretem a meglepetéseket, de ő egyáltalán nem, mert mindig pontosan akarja tudni, hogy mi vár rá. Ebben is különbözünk. Nekem jólesett a negyvenedik szülinapomon, hogy elvitt Olaszországba, de ő megtiltotta, hogy az ötvenedik szülinapjára meglepetést szervezzek.
Hogy mikor érzik magukat a legboldogabbnak? László azt mondja, amikor együtt van a család, mindenki jól van és egészséges. Ritka alkalmak ezek, hiszen tavaly Zsuzsánál súlyos betegséget diagnosztizáltak.

– A gyógyulásban sokat segített, hogy Laci mindenben mellettem állt, a közös imádságok, a család és a barátok biztatása is sokat jelentett.
– Isten rendezőelve, hogy együtt lehettünk a bajban, mert a munkahelyemen hatalmas leépítés volt, ami engem is érintett. Tulajdonképpen nem is érdekelt az egész, mert Zsuzsával voltam elfoglalva. Mindenhová elkísérhettem, együtt ültünk a kórházak várótermeiben. Amikor szembesültünk a betegséggel, egy este alatt végiggondoltuk az egész addigi életünket. Rájöttünk, hogy nem számít más, csak mi ketten és a családunk. A munkahely, a karrier érdektelenné vált.
– Úgy érzem, a betegség nem próbára tette a házasságunkat, hanem még közelebb vitt minket egymáshoz – fogalmazza meg Zsuzsa.

A Seres házaspár azt mondja, ha újrakezdhetnék, ismét egymást választanák, mert így jó, ahogy van.