II. Lónyay Hadibajnokság

A verseny célja, hogy egyházi és más fenntartású iskolák diákjai számára közvetítse a honvédelem, az önzetlen hazaszeretet, a bajtársiasság ideáit, nemes versengés közepette. 

2019. március 23-án igen izgalmas nap vette kezdetét a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban. Immáron második alkalommal rendezték meg a Lónyay Hadibajnokságot, amelynek célja, hogy egyházi és más fenntartású iskolák diákjai számára közvetítse a honvédelem, az önzetlen hazaszeretet, a bajtársiasság ideáit, nemes versengés közepette. Miközben a versenyzők számot adhatnak edzettségükről és szellemi-fizikai felkészültségükről, egymást is megismerhetik, és elképzelhető, hogy későbbi életpályájukon találkoznak majd a rendvédelem, honvédelem valamelyik területén.

 14 csapat vett részt ebben az évben a megméretésen Győrből, Gödöllőről, Ceglédről, Kiskunfélegyházáról, Mezőtúrról és több formáció a fővárosból. A csapatoknak nem csak fizikai, de szellemi tudásukat is meg kell mutatniuk egy-egy feladatsoron keresztül, hisz Bethlen Gábor fejedelem jelmondata nyomán  „Arte et marte!” – tudománnyal és fegyverrel kellett kivívniuk a győzelmet. A középiskolai matematika, magyar, történelem tantárgyak törzsanyagából, valamint elsősegélynyújtási ismeretekből adtak számot a tudásukról, és elmondhatjuk, igen jó eredményekkel. Továbbá kreativitásukra is nagy szükség volt az egyik állomáson, ahol egy fegyvernek látszó tárgyat vagy katonai járművet kellett elkészíteni kartonpapírból. De lőszeresláda- és ejtőernyő-cipeléssel nehezített akadálypálya, lépcsőfutás gépkarabéllyal, légpuskás céllövészet, AK-47-es hatástalanított gépkarabélyok szét- és összeszerelése időre, valamint lábizomerővel hajtott gokart pálya is részei voltak a feladatmenünek.

Igazán jó érzés volt látni a sok-sok diákot, ahogyan feszült figyelemmel követik az utasításokat, fegyelmezetten végrehajtják a feladatokat, és a versengés örömével vesznek részt a gyakorlatokban. Ez a bajnokság nemcsak arra volt jó, hogy kiderüljön, ki a jobb a versenyben, hanem abban is biztos vagyok, hogy közösségformálásban, egymás teljesítményének elismerésében, ismeretségek kötésében is gazdag volt, s ez majd javukra válhat a továbbiakban.

A II. Lónyay Hadibajnokságon harmadik helyen végzett a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma,  Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Óvodája válogatottja, az ezüstérmek a BMSZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Than Girls leánycsapat nyakába kerültek, a dobogó legmagasabb fokára pedig a Lónyay Református Gimnázium és Kollégium I. Csapata állhatott.

A verseny különdíját, amelyet dr. György István kormánymegbízott, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke ajánlott fel, Tímár Nikolett érdemelte ki a Mezőtúri Református Gimnázium MRK-2 csapatából.

Külön köszönet azoknak a szervezeteknek, amelyek segítettek a verseny szervezésében, lebonyolításában: Budapest Főváros Kormányhivatalának Védelmi Titkársága, Borsos József ezredes, Kisantal Csaba alezredes, Mikus György őrnagy, a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Hadműveleti és Kiképzési Főnökségének kiképzési részlegvezetője és Legényei, Tóth Levente parancsnok-helyettes, a báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület önkénteseivel, Takács Zoltán László hagyományőrző főhadnagy a CAMP Egyesület képviseletében munkatársaival.

És hálás köszönetünk a szükséges források biztosításáért, ezáltal a program megvalósításának lehetőségéért fenntartónknak, a Budapest-Északi Egyházmegyének, és dicsőség mindenért a mi Istenünknek!

Molnár-Kocsis Anna
Képek: Mózes Edina, Tamás Dorina, Mattyasovszky Bence Szabolcs