"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Illatok és ízek a Bibliában
Családi napunkon kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínálunk programokat, amelyeken a családok akár együtt, akár a programok között életkor és érdeklődés szerint válogatva vehetnek részt: tárlatvezetéssel, előadással és különböző foglalkozásokkal várjuk látogatóinkat.
Részletes program:
10:00 Tárlatvezetés az Egeknek egei – A gondolat festett terei. Gyarmathy Tihamér alkotásai c. időszaki kiállításon
11:00 „…nemcsak kenyérrel él az ember…” (Máté 4,4) – Bibliai ételek és étkezések
Fráter Erzsébet előadása
Fráter Erzsébet biológus, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert kurátora, több, témába vágó könyv, köztük a Biblia ételei c. kötet szerzője.
A táplálkozás létfontosságú szerepet tölt be az ember életében, a Bibliában is sokat olvashatunk az ételekről, az étkezésekről, sőt arról is, hogy sokszor nem volt mit enni.
Jákób lencsefőzeléke, az égből hulló manna, Salamon királyi lakomái, régi tömlőbe töltött újbor, ötezer ember számára megszaporított kenyér, vagy Jézus utolsó vacsorája nem csak izgalmas kortörténeti érdekességet rejtenek, hanem Isten üzenetének közvetítését és megértését is segítik.
A bibliai korok ételeinek ízlelgetése mellett azt is megtudhatjuk, hogy mit tanulhatunk a Szentírásból az egészséges táplálkozásról, a hagyományos életmódról, a ma oly égetően fontos fenntarthatóságról
Az előadás végén lehetőség nyílik a Bibliában szereplő ételek kóstolására ma is beszerezhető változatban.
Folyamatos programok:
- Fűszerfelismerés
- Étkezz az apostolokkal! – felfedezőjáték 10-14 éves gyerekeknek
A Krisztus feltámadása utáni időkben járunk. Az apostolok és Krisztus követői csak titokban tudnak összejöveteleket tartani. Te is egy ilyen titkos találkozóra szeretnél eljutni, hogy csatlakozz a közös étkezéshez. Derítsd ki, hova kell menned: találd meg az étkezéshez szükséges kellékeket és tudj meg többet a korabeli szokásokról!
- Kézműves-foglalkozás
A részvétel ingyenes.
További információ: https://bibliamuzeum.com/csaladi-nap/