Imádkozni tanulok

Bogárdi Szabó István református püspök gondolatai egy könyvről, amit gyerekeknek és egy másikról, amit gyerekek írtak.

Néhány napja heves vita robbant ki egy állítólagos mesekönyv kapcsán. Akik közreadták, úgymond, érzékenyítő céllal írtak meséket, hogy a fogékony gyermekeket (meg talán a szüleiket is) korunk veszedelmes ideológiájára neveljék, mely szerint a nemi identitás pusztán társadalmi hagyomány és közmegegyezés tárgyává tehető, és mint ilyen, szabadon választható, változtatható. Nem kell felette megrémülnünk, csak tudnunk kell, hogy az efféle érzékenyítésnek van rendes neve is: indoktrináció. És mi itt, túlélő alattvalói egy egykori birodalomnak, tapasztalatból tudjuk, mit jelent, ha a normalitást kiáltják ki véteknek, majd hatalommal fognak hozzá, hogy átneveljék a bűnös és vonakodó társadalmat.

De én most egy másik könyvről akarok szólni. Egy csodálatos könyvről, amit egy iskolai közösség tagjai állítottak össze. A Lónyay Utcai Református Gimnázium tanárai és diákjai a koronavírus-járvány első hulláma idején, még tavasszal ugyanúgy, mint mindenki más, átélték a betegség veszedelmét, a karantént, a kényszerű távolságtartást, a távtanulást és sok más nehézséget. És mégsem ugyanúgy élték át. Ebben a könyvben ugyanis nemcsak naplók és feljegyzések olvashatók ebből az időszakból, hanem imádságok is. Igen, a diákok imádsága is. Napok óta olvasom őket, és újra tanulok imádkozni, egyszerűen, tisztán, őszintén, bátran, mély hittel. Jézus azt mondta, hogy a gyermekeké az Isten országa. És ezt most jobban értem, mint valaha. Ajánlom e könyvet mindenkinek, és benne az imádságokat, melyekben a gyermekek imádkoznak, igazán és szabadon. Nem a világot akarják felforgatni, hanem annak szép és igaz valóságát remélik visszatérni. Íme, az egyik:    

„Istenem! Én most mindenkiért imádkozom, mert ez a vírus mindenkit érint, és igazából Te tudsz ellene tenni. Főleg azoknak segíts, akik betegek vagy idősek, mert ők sajnos veszélyben vannak, és a politikusoknak is segíts, akiknek döntéseket kell hozniuk. És az orvosoknak, akik ez ellen a betegség ellen küzdenek, adj erőt és ihletet a harchoz. Kérlek, abban is segíts, hogy otthon tudjunk maradni, ne menjünk ki focizni, bringázni, sétálni, hogy ne fertőzzük idősebb szeretteinket. Hálát adok azért, mert a nehezebb időkben (például most) van otthonom, telefonom, könyvem, hogy nem fázom, nem éhezem, és nem unatkozom. Annyit kérnék most, hogy mindenkinek adj erőt ebben a nehéz időben!  És mivel ebben a hónapban is húztunk osztályt, akikért imádkozunk, kérlek, Istenem, segíts a 10.A osztálynak abban, hogy legyen kitartásuk, erejük ehhez a más tanulási folyamathoz! Adj erőt abban is nekik, hogy ne telefonozzanak, hanem tanuljanak! Adj erőt rávenni magukat a tanulásra! Ámen.”

 

Elhangzott a Kossuth Rádió Lélektől lélekig című műsorában 2020 októberében.

Kép: Vargosz/ reformatus.hu

Kapcsolódó cikkünk:

Minden gyereknek joga van imádkozni
Imatakaró – ezzel a címmel jelent meg a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium új kiadványa, amely a 2020 tavaszi digitális oktatás idején született imádságokból, jegyzetekből, közösségi megmozdulások emlékeiből válogat.