Veres Sándor nikodémusi jellem, vallja, hogy tanítványként küldetése van, ezért kértem arra, beszéljen róla, hogyan lett számára élővé az Ige. Nehéz félév van a háta mögött, amikor keresem, talán ezért is fontos visszatekinteni az általa megtett út egy-egy szakaszára a kezdetektől.

„Az élő Ige minden esetben azt jelenti, hogy megváltozik tőle az életem. Engem hosszú úton vezetett az Úr ennek a megélt valóságáig, de mindig a maga közelében tartott. Olyan családban nőttem fel, ahol nem csak vasárnaponként szólt az Ige, hanem a szüleim életén keresztül szüntelen. Ez különösen azért volt számomra fontos, mert úgy alakult, hogy 12 éves koromban elkerültem a családtól, és azt nehezebb lett volna úgy elviselni, ha nem tudom, hogy van valaki, aki mindennél nagyobb, szeret engem és a szüleimet is. A konfirmációm során megerősödött bennem az, hogy ez a valaki gondoskodik rólam, jó hozzá tartozni. Hitében növekedve egyre mélyebben értettem a konfirmációi Igémet" – idézi fel.

„Ez a kincs Jézus Krisztus evangéliuma. Tudtam, hogy aszerint kellene élnem, hogy az Isten Fia meghalt az én bűneimért is, harmadnapon feltámadt, és várva várom a visszajövetelét. Bár próbáltam megragadni az üzenetet, de az alapvető változás később történt. Van, akinek a megtérés poharát egy pillanat alatt teletölti az Úr, de nálam inkább folyamatosan töltődött föl. Bár presbitere voltam a gyülekezetnek, lassan azt éreztem, hogy ez kevés. Szerettem volna szolgálatot vállalni – így voltam jelen szolgálóként a kezdetektől, tehát 1989-től Tahiban a gyerektáborokban, de két év kellett hozzá, mire megértettem, hogy mit jelent valójában Istent szolgálni. Hogy ez Isten Szentlelke általi újjászületés nélkül lehetetlen. Ahogy a hitvallásaink is akkor élők, ha a Jézussal való személyes találkozáson, a személyes életátadáson nyugszik a tételszerű megvallásuk. Én a gyerekszolgálat közben lettem Jézus Krisztus valódi tanítványa, képessé válva arra, hogy másokat is Jézushoz vigyek, ha kell, a tetőt is ’megbontva’. Később lettem egyházmegyei tanácsos, egyházmegyei, majd egyházkerületi főgondnok.
Nálam ezek a lettek a tanítványság megnyilvánulási formái, amelyekre nézve vallom, hogy Krisztus az, aki alkalmassá tehetett minden alkalmatlanságom ellenére, hogy mindez egyedül róla szóljon. Ehhez kell az, hogy naponként kezembe vegyem a Szentírást, mert táplálom vele az Istennel való kapcsolatot. A következő lépés már ebből a tápláltatásból fakad, hogy tanítvánnyá teszek másokat abban a kapcsolatrendszerben, amelyben élek. Az Ige a bizonyságtevő és hitvalló emberek szolgálatán keresztül lesz igazán élővé. A Szentlélek végzi el azt, hogy amit olvasok, az életet megváltoztatóvá váljon.”

Bár egy egyházi vezetőnek a legtöbb kapcsolata formális, ez mégsem jelenti azt, hogy az élő Ige ne tudna ezekben megnyilvánulni.

„Lehet, hogy ezek formális kapcsolatok, de hogy egy településen hirdethessék az Isten Igéjét, részben ezekben a formális kapcsolatokban dől el. Monorierdőn, Taksonyban, Diósdon azért indultak építkezések, mert nagyon sokan költöztek ezekre a területekre, kialakultak helyi bibliakörök, és fontossá vált, hogy református közösségek ne csak létrejöhessenek, hanem a gyülekezetek megerősödésével templomok épülhessen. Az a cél, hogy az Isten Igéje szóljon, hogy az egyház megjelenjék a világban úgy, mint organizáció, és úgy is, mint organizmus. Legyen látható szervezeti infrastruktúrájával, épületeivel, szervezetével, egyházi tisztségviselőivel. Ugyanakkor legyen jelen úgy, mint ahol a Szentlélek munkálkodik, az Isten igéje és Szentlelke által gyűjti egybe a gyülekezetet.

Ez utóbbiért imádkozom, az előbbiért megteszem, amit lehet.

Baranyában megpróbáljunk az elveszett gyülekezeteket megtartani. Az ott élőket úgy kísérjük végig az életükön, hogy legyen lehetőségük Isten Igéjének a hallására. De vannak tanodáink, idősotthonaink, nappali melegedők, ahol az étel mellett a vigasztaló Igével is tápláljuk az embereket. Ezek bár formális kapcsolódások, mégis azt segítik elő, hogy az Isten Igéje hallatsszon és ez által életek változhassanak meg. Ahol én vagyok felelős, ott ezért nekem kell tenni. Jelen lenni és elérhetőnek lenni a világban, számomra ezen keresztül lesz élővé, amit a Jelenések könyve az egyházról mint menyasszonyról mond: „A Lélek és menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel.22,17 ) Tehát a gyülekezeteken keresztül elérhető és élhető az ingyenes evangélium.
Ugyanakkor tökéletlenek vagyunk és ennek persze vannak következményei.”

Az elmúlt félév személyes betegsége miatt is megpróbálta a dunamelléki főgondnok hitét, de a szenvedéssel szembenézve is tudott az Igére támaszkodni.
„Minden pietizmus nélkül úgy gondolom, hogy Isten hagyott szenvedni. Nem büntetett, csak figyelmeztetett. Ebben a szenvedésben úgy érzem, hogy személyesen is bevont abba a munkába, ahol azt kell látnunk, hogy az életnek vannak nehéz oldalai, nehéz pillanatai, de ezekből a helyzetekből az Áldott Orvos gyógyításával ki lehet kerülni. A próbatételek pedig meg tudnak erősíteni abban, hogy jó az az út, amelyiken járok.
Számomra a betegség inkább lelki megerősödést hozott, még akkor is, hogyha adott esetben a szenvedéssel szembenézve én magam is felteszem a kérdést, hogy miért?! De biztos, hogy jobban odafigyelek mások nehézségeire, a világ változására, s hogy bármilyen elveszett állapotból egyedül csak Jézus Krisztus által lehet kiút. A betegség egyben felerősítette a közösség, az egyház és a család fontosságát és áldásait.

A világ most kiszáradt, ízetlen állapotban van, az önzés sötétsége árnyékot vet rá, városaink lakóhelyek, de nem otthonok.
A változás annak a kezében van, aki sóz, mert a só ízesít, aki meggyújt, hogy a lámpás világítson, aki felépít, hogy a város oltalmazzon.
Róla kell bizonyságot tenni, Őt kell követni. A következő kérdések nekünk szólnak: kinek az életét ízesíted meg, kinek vagy fénylő lámpása, kit oltalmazol? Az Élő Ige évében Jézus így szól most, mai tanítványaihoz, akik az Úrban bíznak: Ti vagytok a föld sója és a világ világossága. Úgy kell élnünk a mindennapokban, hogy a világ először ’bennünket olvas’. Éljünk ennek megfelelően, hogy aki bennünket olvas, abban szülessen meg a bizonyosság, hogy Krisztus él!”