Értelmes, az életemet betöltő munkám van, aminek nincs eleje és vége. Óriási nagy és sok nyüzsgéssel járó közeli-távolabbi családunkban jó lenni, és rengeteg a feladat. Alig számba vehető társaság, szervezet, kör és egylet számít rám, melyeket én is becsülök és örömmel kapcsolódok hozzájuk. Kiterjedt személyes kapcsolatrendszerben élek; megosztanak, kérnek, adnak az emberek. Mindezt nagyon, helyenként szenvedélyesen szeretem, de a sok gondolkozás, beszéd és cselekvés el is használ, ha nem találom meg a belső egyensúlyt. Eddig 62 év telt el azzal, hogy egyre jobban megismerjem magamat, a társaimat, a környezetemet, és egyre inkább faggassam az Urat, hogy ez hogyan lehetséges. Napi, heti és évi biztosítékokat keresek és állítok be újra és újra. Elsősorban Isten előtt kell megállnom minden időegységben, sőt, lehetőleg minden pillanatban, de a közvetlen emberi kapcsolataimban és önmagam előtt is testileg – lelkileg – szellemileg jelen kell valóságosan lennem, kilépve az idő kerekéből. Ez hol nehezen, hol könnyebben megy, sokszor újra kell kezdenem, és igazítani a beállt vagy elvesztett rutinon.

Mit csinálok mostanában? Hétköznaponta 10-14 órát dolgozom, és hétvégén is jópárat. Ebben persze sok könnyebb, a munkánkat, közösségeinket érintő beszélgetés is van, de nem kevés a nagyon feszült tárgyalás és kritikus helyzetmegoldás sem. Ennek örömmel, intuícióval, cselekvőképességgel való végzéséhez nekem imára, mozgásra, mély, értő társakkal töltött időre és inspiráló kultúrára van szükségem. Megfigyelésem, hogy ez, ha szorosan is, de belefér a hétbe – hónapba – évbe. Aludnom többet kellene, nem vagyok rá büszke, hogy rossz alvóként napi 4-6 óra jut hétközben erre, persze aztán váratlanul évente néhányszor 10-12 órával pótolom a hiányt.

Tizennégy éve találtam rá a szemlélődő imára, ez évente egy hét teljes csendet és néma Istenben való elmélyülést jelent, de naponta is folyamatosan sarkall a meditáció az intenzív, figyelő jelenlétre. Most már rutinszerűen ketten vagyunk otthon a feleségemmel, a nyugodt közös reggelink a napi igével békés, elmélyült indítást ad. Az ige a legfontosabb szellemi-lelki támaszunk, hét korunkbeli házaspárral havonta megélt igecsoportunkból és a heti 1-2, többnyire bethesdás lelkészeink szolgálatából származó áhítatból, igehirdetésből táplálkozunk.

Naponta egy-másfél órát mozgok éves átlagban. (Mániákusan követem ezt a sportórámon, így pontos számaim vannak.) Főleg futok, a félmaratont hatszor futottam le az elmúlt években, most egy novemberi maratonra készülök. Ez egyúttal meditáció és stresszoldás. Hacsak lehet, kerékpárral járok, de hetente teniszezek, főleg nyáron úszok és kajakozok is, és mostanában az unokáimmal a pingpong is egyre inkább közös élményünk. A feleségemmel nagyszerű közös program fél éve a heti 2-3-szori konditermi edzés is. Nagyon kedves baráti köreinkkel 2-3 napos nagy túrákat, ha jól számolom, évente 6-8-szor teszünk, ezek testileg teljesen átmozgatnak, és nagyon jó szellemi-közösségi élmények. A mozgás nagyon jó feszültségoldó és remek állóképességet is ad a hétköznapok fizikai–lelki terheihez, amellett, hogy a játék vagy fejlődés örömével is jár.

Szeretünk színházba és hangversenyre járni, a klasszikus zene egyre fontosabb nekünk, a Bartók Rádió a vekkerünk és az útitársunk. A feleségem által előolvasott és nekem célzottan kiválasztott mai magyar regények és főleg európai és magyar filmek garantált minőséget és nagy kulturális élményt adnak. Néha a nagy világirodalmi klasszikusokhoz is szívesen visszanyúlok, főleg a nagy orosz írókat veszem újra és újra elő. A verseket és a festményeket nagyon szeretem, ezek átmosnak, megértetik velem a világot és felszabadítanak. Európa nagy galériáit már jórészt bejártuk, az éjjeliszekrényemen a XIX-XX-XXI. századi magyar költők és a világirodalmi válogatások is halmozódnak. Szeretek játszani, főleg tarokkozni, erre kevesebb időm van, mint szeretném, de havi 1-1 parti jó borokkal és remek barátokkal azért összejön.

Fellélegezni így naponta-hetente Budapesten is próbálok, beillesztve a leírtakat a zsúfolt naptáramba, de a Balaton, a mi Káli-medencei házunk a testi-lelki regenerációm legfontosabb helyszíne. Öt gyerekünk és öt testvérem szintén igen aktív életet élnek, így a pesti, főleg kölcsönös segítségnyújtásokra épülő kapcsolataink ott válnak igazán tartalmasokká és mélyekké. A 90 éves Édesanyámmal hetente 2-3-szori jó kedélyű, szellemes és értő telefonos beszélgetéseink és a 180 km távolságot a lehető legtöbbször legyőző, egész gyakori személyes találkozásaink mindig visszazökkentenek a harmóniába.

A mi bethesdás gyógyító-ápoló munkánk egyúttal életforma, szenvedély is. Így a munkatársi közösség egyszerre baráti és szellemi-lelki emberi és testvéri hálózat is. Sok feszült és nagyon sok örömteli időt töltünk együtt, naponta küzdünk, nevetünk, mozgunk, élményeket szerzünk, imádkozunk, és mély, előrevivő beszélgetéseket folytatunk. Évente ultrabalatoni futásokkal, sítáborokkal és lelki vagy közös tervezős napokkal együtt ebben a körben is eltelik 5-6 hétvégét érintő 3-4 napos közös program. Ezek teszik a hétköznapi munkánkat is gördülékennyé és harmonikussá.

Vagyis mi a fellélegzés nekem? Ennek az Isten és emberek társaságában, magányban és közösségben, töltekezésben és alkotásban eltöltött életnek az egyensúlya, ami mindig keresés, és nem ritkán katarzis…

A szerző az MRE Bethesda Gyermekkórháza főigazgatója.

Kép: Berecz Valter, Portfolio.hu