Fontos a lelki otthon, gyermeknek, felnőttnek, tanárnak, diáknak. Vágyunk arra mindannyian, hogy rátaláljunk. Lelki otthon pedig nincsen imádság nélkül. A belső szobában, zárt ajtó mögött elmondott imádság, a Vele kettesben töltött idő (Máté 6:6); a nap végén az osztályokban elhangzó zsoltársorok (Zsolt. 103. 1-2.); a hétfőnkénti istentiszteleten több száz ajakkal, egy szívvel elimádkozott Miatyánk; a hittanórák imádságai; a tanári imaközösség csendjében Isten elé vitt szavaink reménység szerint alapja, szigetelése a mi lelki otthonunknak. Tanítjuk és tanuljuk, hogy ezekben a percekben hálát adhatunk, kérhetünk, dicsőíthetjük Őt, bűnbocsánatot kérhetünk és közbenjárhatunk. Ez utóbbit és a közösségünket erősítendő ebben az évben elindítottuk az osztályok közötti imakapcsolatot.

Minden hónap elején egy pedagógus átbeszéli az osztállyal a közelmúltat, a közeljövőt és a jelent. Miben van most épp az adott kis közösség? Miért hálás? Milyen feladat, nehézség, megméretés vár rá? Mi foglalkoztatja őket, ami imatéma is lehet akár a nagyvilágból, akár a szűkebb, tágabb környezetünkből? Osztályon belüli konfliktus vagy épp összetartás, betegség, öröm, bánat…

Ennek a vezetett beszélgetésnek lehet olyan áldásos következménye is, hogy megtanulunk a dolgainkról beszélgetni, meglátjuk, hogy mi foglalkoztat minket. Mindeközben nem elfelejtve, hogy imádságban mindent Isten elé vihetünk.

Ebből a beszélgetésből születik egy jegyzet is, amin rajta vannak a másik osztály számára érthető formában az imatémák. Ezt iskolalelkészünk, Pétery-Schmidt Zsolt összegyűjti.

Ezután egy hétfői istentiszteleten minden osztályból kimegy egy-egy képviselő, és kihúz egy cetlit a kosárból. Így tudják meg az osztályok, hogy az adott hónapban melyik osztályt viszik imádságban az Úr elé. Majd az imádkozást vezető tanár megkapja az imatémákat és már indulhat is ez alapján az imaközösség a másik osztályért. Akár osztályfőnöki órán, hittanórán vagy más órán is, ahol szívesen áldozunk 10-15 percet az imaközösségre. Havonta 1x-2x igyekszünk időt fordítani erre.

Az imaközösség remélt haszna, amellett, hogy imaközösségben lenni jó: megismerhetjük a másik osztály nehézségeit, örömeit, gyakorolhatjuk a közbenjáró imádságot, és teret adhatunk a Szentléleknek mindarra, ami a mi értelmünket már meghaladja.

Az imaközösségben fontos a hallható szó. A tanáré, és ha egy-egy gyermek megszólal, az is remek dolog. Ajándék, ha hallhatjuk őket. De ha csak csendben jelen vagyunk az Úr számára, az is áldásos és szép. Ő hallja a szívünk szavát. Ez is szép folyamat lehet, együtt megtanulni közösségben, hangosan imádkozni. Az is lehet, hogy ez nem fog minden esetben és minden osztályban működni, de azt reméljük, hogy egyre jobban, szebben, ügyesebben történhet ez.

Nem gyakoroljuk ezt még oly régóta, hogy komoly tapasztalatokról számolhatnánk be. Vannak lelkes osztályaink, lelkes tanáraink, jó beszélgetések, mosolyok a tizenkettedikben, hogy mit kérnek a kicsik, rácsodálkozás a kicsik körében, hogy mi minden vár a nagyokra…

És van Jézusunk, aki biztat minket, hogy imádkozzunk mindenkor, fáradhatatlanul (Lk. 18:1), és aki most is esedezik értünk. (Róm. 8:34)

Képek: Vargosz/ reformatus.hu