"Mi a pokol?... Szenvedés amiatt, hogy nem lehet többé szeretni."
Dosztojevszkij
Ingek, imák, hullámok
Magam sem tudom, mikor váltak a mozdulatok gondolatokká, a gondolatok imákká...
Szeretek vasalni.
A gyermeklélektan mai tudósaitól tudjuk, hogy vasalni nem muszáj, és az édesanyák, ha választaniuk kell a tükörsimára vasalt ágynemű és a gyerkőceikkel töltött idő között, akkor feltétlenül ez utóbbit válasszák. De a vasalásnak azért mégis megvan a maga helye. Mert bár nyilvánvaló, hogy egyre több vasalásra nem szoruló anyag kerül forgalomba, azért még mindig vannak olyan kelmék, amelyek kivasalva fedik csak fel igazán a szépségüket. Számomra a vasalásnak varázsa is van: a frissen mosott, napon szárított ruha illata… a felcsapó gőz titokzatossága… a lenyűgöző varázslat, ahogy a ráncok néhány egyszerű mozdulattól kisimulnak a kezünk alatt. Mert ha az élet gyűrődésinél nem is, itt legalább átélhetjük azt, ahogy a munkánknak eredménye, a gondnak azonnali megoldása van…
A vasalás fent említett szépségei közt mégis a legnagyszerűbb, hogy én látom magam előtt azt, akinek a ruháját vasalom. A fodrok ívét követve egy szoknyán látom a kislányt, aki büszkén és boldogan szokott forogni benne. Egy kemény farmerrel küzdve, látom a kamaszt, aki úgy rendeli a nadrágja mesterséges szakadásaiból harcsabajuszként előbukkanó foszlányok vasalását, hogy azok ne keljenek önálló életre viselés közben, de mégse lehessen észrevenni rajtuk a vasaló nyomait…
Aztán itt vannak a férfiingek. Vasalásuk közben látom a vállakat, amelyek olyan sok terhet elbírnak. A középvarrás alatt a hát vonalát, ami a gerincet jelöli ki…
***
Sok-sok éve vasalok így. Magam sem tudom, mikor váltak a mozdulatok gondolatokká, a gondolatok imákká… de megszülett a vasalás közbeni közbenjáró ingima:
Istenem, add, hogy a váll, ami ezt az inget viseli, erős legyen, az életben sok terhet elhordozzon! A gerincet, ami alatta fut, se gondok, se terhek meg ne roppantsák, tisztességtelen ajánlatok meg ne hajlítsák. Az pedig, aki az illatos inget viseli, az élet jó illatát árassza maga körül. Szavaira a ráncok elsimuljanak, a karok öleljenek, az ujjak simogassanak.
***
A férjem szeret úszni.
Kisiskolás kora óta szeli a hullámokat, hol gyors karcsapásokkal, máskor mint egy óriás pillangó vagy éppen labdát terelve maga előtt. De mindig számolva a hosszakat: 77, 78, 79… 98, 99, 100. Így gyorsabban telik az idő, beosztható az erő, kiszámíthatóbb a forduló.
De az élet nem, így ahogy teltek az évek, úgy zavarták meg az örömök és a gondok a számsort. Beleszóltak költözések és iskolák, műtétek és felépülések, olykor könnyek, máskor nevetés. És a számok szép lassan nevekké változtak… A hosszak imádsággá. Az úszómedence templommá…
A három lánnyal kezdi a férjem a vízimát, a fordulónál aztán a férjeik nevei jönnek. Majd az ő gyerekeik, 3x3. Kemény a szenior csapat edzésprogramja, sok ima belefér a háromezer méterbe… Néha csak egy-egy név, máskor szavak, kérések, hála a fordulónál, egy áldás.
Ha a barátokat és még az ország gondjait is felsorolja, alig veszi észre és vége az edzésnek…
Hogy ezek nem a szokásos, lehajtott fejjel elmondott, összekulcsolt kezű imák? Hogy nem elég szabályosak?
Nos, engem – szintén nem túl szabályosan – egy régesrégi vicc igazított el a kérdésben:
– Rabbi, szabad imádság közben dohányozni?
– Dehogy, fiam, az ima szent cselekedet.
– Rabbi, szabad dohányzás közben imádkozni?
– Hogyne, fiam, az ima szent cselekedet, imádkozni mindig lehet.
De talán akkor is jó úton járunk, ha a forráshoz fordulunk, például a Thessalonika városába kézbesített levélhez:
„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thessz 5, 16-18)
Hullámokat átszelő, hullámokat elsimító imákkal.
Hálaillattal áldozva.
Szüntelenül…
Széchey Rita
Kép: pexels.com