Már a délelőtti istentiszteletre sem férnek be a látogatók, így a templom előtti székeken ülve hallgatják az igét. A finom ebéd után a gyerekek egy percre sem pillednek, ugrálnak, fociznak, rohangálnak, míg a felnőttek beszélgetnek, ismerkednek egymással, és várják az előadásokat.

– Itt mindannyian úgy érezhetjük, hogy testvérek vagyunk – újságolja Somogyi Tóth Zsuzsa, aki a Vác-alsóvárosi református gyülekezetből barátnői kíséretében érkezett a családi napra. – Rendkívüli, felemelő alkalom volt az istentisztelet, de hangsúlyozhatnám a nagyszerű szervezést is. Mindenki ismerkedik, beszélget a másikkal. Nézzen szét, itt mosolygósak, nyugodtak az emberek, nincs depresszió, nincs politika – sorolja az asszony.

Embernek maradni
A családi nap forgatagában katolikusokra is bukkanunk. A szentendrei Szöllősi Ferencné azért látogatott el Pócsmegyerre, mert egy volt osztálytársa is a szervezők csapatát erősíti, és barátaikkal együtt részvételükkel akarják támogatni. – Sok közös van a reformátusokban és a katolikusokban. Talán mindegy is, hogy milyen felekezethez tartozunk, a lényeg, hogy emberek maradjunk minden tekintetben. Akinek van tartása, hite, és ki is áll mellette, az jó ember – fejtegeti, majd a mellette ülő barátnője, Kedl Márta folytatja. – Gyakran hív minket Pócsmegyerre a volt osztálytársunk, és örülünk is az invitálásnak. Nagyon érdekel a mai fórumbeszélgetés, ráadásul találkozhatunk rég nem látott kedves ismerősökkel is.

Minden korosztályhoz szól
A családi napon minden korosztály megtalálja a helyét – mondja az Északpesti Református Egyházmegye esperese. Nyilas Zoltán egyházmegyéjük helyzetéről beszél, ami azért speciális, mert Budapest negyven kilométeres sugarában virágzó, gyarapodó gyülekezeteik vannak, míg a körön kívül egyre szűkülnek az emberek lehetőségei, a kis közösségek a létükért küzdenek.  

– Azért is fontos a mai találkozónk, mert azt tapasztaljuk, hogy a gyülekezeteink egyre inkább befelé fordulnak, mintha a közösségi létforma megszűnőben lenne. Egyre kevesebbet tudunk egymásról, még akkor is, ha két szomszédos településen élünk. A közelmúltban az egyik környékbeli gyülekezetben helyettesítettem, ahol rácsodálkoztak, hogy mellettük, Csobánkán is élnek reformátusok. A családi nap mellett régi álmom az is, hogy egyszer a nagyböjtben együtt lehetne a megye összes lelkipásztora, kikapcsolnánk a telefonjainkat, közös imádságban, csendességben készülődhetnénk a húsvétra. A mai napunk is ünnepi istentisztelettel kezdődött, ahol együtt hallgattuk az igét, úrvacsoráztunk, énekeltünk.

Micsoda erő!
Nemcsak a templom, a rendezvényház is zsúfolásig megtelt, Kassai Gyula felvidéki esperes előadására olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy néhányan be sem fértek. Ezt az alkalmat használtuk ki, hogy szót váltsunk Sikolya Zsolttal, a szentendrei reformátusok gondnokával.

– Nagyon kedves, hangulatos ez a hely, a pócsmegyeriek igen gondos házigazdái a rendezvénynek. Jó érezni, hogy mindannyian egy nagyobb család tagjai vagyunk. Micsoda erő van abban, hogy több százan együtt imádkozunk, énekelünk! Több mint harmincan jöttünk Szentendréről, köztünk számos fiatal is, hiszen gyülekezetünknek óvodája és gimnáziuma is van.

Nagy lökést ad a hitükben
Szép Mónika piliscsabai református lelkipásztor a gyülekezet ifiseit hozta a családi napra, amit egy csendes hétvége részeként iktattak be az életükbe. – Sokszor tapasztaljuk, hogy a fiataljainknak nincs kapcsolatuk más gyülekezetekkel, nem is tudják, milyen sok református fiatal él az országban. A mostanihoz hasonló rendezvények, valamint a Csillagpont és az ifjúsági találkozók nemcsak a kapcsolatépítésre jók, hanem mindig nagy lökést adnak a hitükben is – véli a lelkész. 

Prioritás a szeretetnek
A rendezvényház előterében nagy a nyüzsgés, a pócsmegyeriek szendvicseket, süteményt és kávét kínálnak, mielőtt mindenki elfoglalná a helyét Szűcs Ferenc református teológiai professzor, Jelenits István piarista szerzetes, egyetemi tanár, és Fabiny Tibor evangélikus lelkipásztor kerekasztal-beszélgetésén.

A professzorok a reformációról beszélgetnek, testvéri szívvel, magas színvonalon. A diskurzust Tatai István hatvani református lelkész vezeti, akivel az beszélgetés után váltunk néhány szót.

– Sokkal több, ami összeköti a keresztyéneket, mint az, ami szétválasztja őket – utal a kerekasztalon elhangzottakra. – A protestantizmusnak nem csupán ötszáz éves története van, hiszen a gyökerei kétezer évre nyúlnak vissza. Nagyon örülök annak, hogy a három különböző felekezetű professzor nagy szeretettel viszonyult a másikhoz. Ha ilyen szellemben tudnának találkozni egyházközségeink is, nem okozna problémát a közös misszió és a közös megszólalás lehetősége sem. Bennem az a vágy él, hogy a szétszakadó Európában, valamint az egymásnak feszülő társadalmakban az egyházak ne seperjék az ágy alá az identitásukat, hanem mutassák meg, hogy képesek átölelni a másikat, hiszen Jézus Krisztus evangéliuma összeköt minket, bármilyen felekezetűek vagyunk. A nyolcvanöt éves Jelenits tanár úr is azt fogalmazta meg: boldog, hogy ebben a korban él, mert most élesednek ki a nagy szükségek, meg kell találnunk egymást, hiszen üldözött keresztyénség vesz minket körül a világban. Újra rendezni kell a problémáink sorrendjét és prioritást adni a gyakorlati szeretetnek, így kell hirdetni az evangéliumot a világban – teszi hozzá Tatai István.

A rendezvény végeztével a házigazda lelkipásztor, Kovách Tamás mosolyogva mondja, hogy Isten megáldotta a családi napot, ami várakozáson felül jól sikerült. Mi tagadás, tett is érte a kis gyülekezet – fűzöm hozzá. – Nagyon sok segítséget kaptunk a falutól, az egyházmegyétől és a gyülekezeti tagjainktól. Meglepett az is, hogy milyen figyelemreméltó a családi nap mint műfaj, hiszen itt minden nemzedékre külön-külön is jut figyelem, miközben mindenki kaphat lelki táplálékot. A program gazdag volt, de nem zsúfolt, mindenki eljuthatott ahová szeretett volna, és adódott idő ismerkedésre, beszélgetésre. Ilyen hatalmas, több száz fős rendezvény megszervezése hitbeli döntést igényel, de tudjuk is, hogy az emberi tényező kevés, Isten tette lehetővé, hogy ez az apró gyülekezet ilyen nagy rendezvényt szervezzen. Fáradtak vagyunk, de nagyon megérte – teszi hozzá Kovách Tamás.

Pócsmegyeren idén minden a reformáció 500. évfordulójáról szól, ahogy Nyilas Zoltán esperes mondta: még az irányítószámuk is 2017.

Fekete Zsuzsa