Ha változást akarunk elérni, akkor „a szívünket szaggassuk meg, ne a ruhánkat” – helyezte szívünkre Gér András zsinati tanácsos az idei Reformátusok Szárszói Konferenciáján, amely a lelkipásztori hivatás kérdésköreit vizsgálta, és amelyre 2023. augusztus 10-13. között került sor Balatonszárszón. Gér András nyitóbeszédében kiemelte: minden változásnak belülről kell elindulnia, az egyénből. Szerinte a lelkipásztori szolgálat funkciójának, minőségének megerősítése nemcsak egyházunk számára, hanem az egész nemzet és a kisebb közösségei számára is a jövő létkérdésévé fog válni, mert ami a magyar társadalomban történik, az a református egyházban is megtörténik, és fordítva.

Közösségben életképes
A konferencia első pódiumbeszélgetésén Ablonczy Bálint újságíró a gyülekezeti lelkészi hivatás kérdéséről kérdezte Balog Zoltán dunamelléki, Fekete Károly tiszántúli és Steinbach József dunántúli püspököt, valamint Géresi Róbertet, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét.

A mai generációk feladata újra felfedezni, hogy a hiteles, református keresztyén hit a közösségben életképes – emelte ki Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök. Hozzátette, hogy a gyülekezet és a lelkész nem önmagában létezik, hanem van esperese, imádkozó közege, és ezek mind segíthetik őt. Ennek fényében pozitívumnak nevezte, hogy bár a lelkipásztorok ügyeiről van szó, mégis eljött a tanácskozásra püspök, főgondnok, intézményvezető. A szigetekből legyen kontinens! – foglalta össze mindezt.



Géresi Róbert püspök szerint az a jó gyülekezet, amelyik Krisztus-központú, ahová jó bemenni, ahol otthon érezheti magát az ember. Az emberek megérzik, ha egy lelkipásztor nem találja helyét a környezetben, ahol szolgál – tette hozzá. Elmesélte, hogy valaki nemrég először tiszteletes úrnak szólította, és utána javította püspök úrra, de neki jólesett, hogy elsőként lelkésznek látják, mert nem szabad elszakadni attól a valóságtól, amely felé hirdetni akarja az ember az üzenetet. Az egyház helyzete kapcsán Isten megtartó kegyelmét érzi.

Steinbach József püspök kifejtette: egy jó gyülekezetnek olyan lelkipásztora van, aki elhívottan, odaadóan, örömtelien, az ügynek szentelve az életét végzi a szolgálatát. Emellett kell, hogy legyen a gyülekezetnek élő magja is, amely kovászként tud működni a szűkebb és tágabb környezetében, és fontos, hogy tagjai tudjanak konfliktust kezelni, és szeressék egymást. Beszélt az elcsendesedés, a pihenés fontosságáról is: a lelkipásztoroknak számos helyen kell helytállniuk, ezért elfáradnak a legkülönbek is, de meg lehet újulni.

Fekete Károly püspök azt emelte ki, hogy a hitnek meg kell látszania a gyülekezeten, a gyülekezet és a lelkipásztor állapota pedig oda-vissza hat egymásra. Annak kapcsán, hogy milyen a gyülekezetek állapota a tíz, húsz vagy harminc évvel ezelőtti helyzethez képest, a tiszántúli püspök elmondta: ma sem könnyebb vagy nehezebb a helyzet a korábbihoz képest, csak más nehézségek jöttek, más kérdésekre kell megtanulnunk ugyanabból a Szentírásból ugyanazzal a Szentlélekkel megtalálni a válaszokat.

Egyházunk helyzete
Duráczky Bálint előadása hazánk általános szociológiai helyzetét mutatta be több szempontból. A belső vándorlás témájáról elmondta: öt év alatt ezer emberből nagyjából háromszázan költözhettek máshová az országon belül, ahol már nem kapcsolódtak be a helyi gyülekezet életébe, és ez jelentősen megnehezíti a gyülekezetépítést. Ezekre a társadalmi „vastörvényekre” szerinte nincs ráhatásunk, de nem hagyhatjuk azokat figyelmen kívül az egyházi szolgálat végzése közben.



Géresi Róbert püspök a felvidéki reformátusok életéről elmondta, hogy miközben a vallási élet perifériáján fogyás tapasztalható, aközben az egyház jól megszervezett közösségként igenis él. Érdekes módon az is hatással van a református gyülekezet erejére, hogy az adott térségben a szlovákság mennyire vallásos: ahol a szlovákság körében is aktív a hitélet, ott a református gyülekezet is erősebb. A püspök szerint a közösségépítés a legnagyobb lelkészi kihívás az ottani reformátusság körében.

Népegyházból hitvalló egyház lettünk? – tette fel a kérdést Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese, aki szerint a feltett kérdésre a válasz nemleges. A népegyházi létet ugyanis nem akarjuk hátrahagyni, a hitvalló egyházi létet pedig nem tudtuk még megragadni, elérni. Meglátása szerint a református egyház az elmúlt évszázadban komoly térvesztést szenvedett el, a rendszerváltás óta a visszakapott intézmények segítségével azonban nagy ajándékot és feladatot kapott a református egyház.

Gyülekezeti tagok szolgálatai
A második pódiumbeszélgetésen Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, nagykanizsai presbiter, Osztrogonáczné Bernáth Dóra, a Gyömrői Református Egyházközség presbitere és Korányi András lelkipásztor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára beszélgettek a gyülekezeti szolgálatokról Gér András zsinati tanácsossal.

Korányi András szerint a szolgálat kapcsán az egyik legfontosabb, hogy lássák az emberek, hogy amit tesznek, az vezet valahova, és az fontos valamiért. A gyülekezet feladata, hogy legyen jóindulattal a lelkész felé, és a közösség jó családként, testvéri közösségként működjön, amely akár az istentisztelet elemeibe is bevonható – fejtette ki.



A közösséget ne egy szolgáltatásnak fogjuk fel, hanem igenis tegyük bele, amivel Isten felruházott minket – figyelmeztetett Osztrogonáczné Bernáth Dóra, aki szerint nagyon fontos, hogy a kapott feladatokat olyan szolgálatnak tekintsük, amivel nemcsak a gyülekezet, de Isten ügyét is előre mozdíthatjuk.

Nyitottnak kell lenni a gyülekezetből érkező javaslatokra, ötletekre is, mert azokat még jobban magáénak érzi a közösség, és ilyenkor az emberek könnyebben vállalnak szolgálatot – mondta Nemes Pál. A főgondnok kiemelte: el kell fogadni, hogy egy gyülekezetben többféle ember van, és nem szabad olyasmit elvárni, aminek épp nincs realitása, de olyan feladatot sem szabad vállalni, amire nem vagyunk alkalmasak.

A hitoktatástól a lelkészképzésig
Ráczné Váradi Éva, a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója arról tartott előadást, hogyan neveljenek az iskolák egyházi szolgálatra. „A példamutatás nem az egyik útja a tanításnak, hanem az egyetlen útja” – idézte Albert Einsteint a pedagógus, hangsúlyozva, hogy ezért nagyon fontos, hogy a lelkipásztor is jelen legyen mindennap az iskolai életben.

Oláh-Illés Anna, a Református Fiatalok Szövetségének (Refisz) elnöke előadásában elmondta: szervezetük legfontosabb céljai között szerepel a fiatalok hitre jutásának segítése, amikor pedig már megtértek, akkor támogatják őket abban, hogy aktív, felelős tagjává váljanak a gyülekezetüknek, és fejlődjenek a szolgálat által. Úgy véli, a keresztyén fiataloknak van igénye a minőségi időtöltésre és arra, hogy eszmét cseréljenek egymással.

Hajdúné Tóth Lívia lovasberényi iskolalelkész hitoktatásról szóló előadásában kifejtette: fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a gyermekek Krisztushoz való vezetésében a hitoktatás cél vagy eszköz. Úgy gondolja, rosszul fogjuk meg a problémát, ha az intézményeket hibáztatjuk azért, mert a gyerekek nem integrálódnak a gyülekezetbe. A hitoktatás, amely mögött nem áll gyülekezet, nem lesz más, mint általánosabb művelődés – emelte ki.



Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár előadásában arról beszélt, hogy a hittudományi képzések hogyan tudnak kovászként hatni a nemzetben. Úgy véli, fontos, hogy az egyházi egyetemek vonzóak, kreatívak, értéktartóak és értékformálóak és közösségteremtőek legyenek. Előadására reagálva Balog Zoltán püspök kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem szerepét és a lelkészképzés megújításának fontosságát.

Elhívás és feladatok
Hogyan élnek a lelkipásztorok? Miért legyek lelkipásztor? – ezt a címet viselte a harmadik pódiumbeszélgetés, ahol Volf-Nagy Tünde újságíró Bor Imre dunamelléki presbiteri főjegyzővel, Csűrös András gyömrői lelkipásztorral és Szabó Botond teológushallgatóval beszélgetett.

Szabó Botond a beszélgetés során elmondta, hogy óriási nyugalmat és békességet ad a tudat, hogy Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá. Nem azért leszünk lelkészek, mert ez mennyire jó nekünk, hanem mert erre hívott el Isten – jelentette ki a teológushallgató, aki szerint folyamatosan aktívnak kell lenni társadalmilag, hiszen nincs olyan terület, amelyre Krisztus ne mondaná, hogy az övé.

Csűrös András azt emelte ki, hogy a lelkipásztor ne törekedjen fenntartani a tökéletesség hamis látszatát, hanem koncentráljon Krisztus kegyelmére, és adja a legjobbat, amit tud, a feladatokba pedig a gyülekezetét is vonja be. Szerinte a túlzott elvárások csak megnehezítik a lelkész életét, pedig ahelyett, hogy polihisztorként tekintene magára, inkább csapatjátékosként kellene gondolkodnia a gyülekezeti feladatairól.

A lelkipásztornak nemcsak egyszerűen csapatjátékosnak kell lennie, hanem csapatkapitánynak is, mert nem mondhat le a vezetésről. Ismernie kell az embereit, és a képességeik és az erősségeik szerint kell adnia nekik a feladatokat – tette hozzá Bor Imre, aki szerint egy vezető magányossága a lelkész esetében sem feloldható, mert a végén a döntéseket neki kell meghoznia, de neki ott van Krisztus, így teljesen egyedül sosem marad.



Összefoglalónk a reformatus.hu cikkeinek és fotóinak a felhasználásával készült.

Képek: Kiss László (reformatus.hu), Todoroff Lázár (reformatus.hu), Jelli Márk (reformatus.hu)