Nehéz, érzelmektől fűtött, sok-sok konfliktust eredményező kérdések egy meglepően nyugodt, higgadt és szeretetteljes felekezetközi vitaesten, ahol még a humornak is helye van. A Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi lelkészsége Márkus Tamás lelkész és a Pesti Református Egyetemi Misszió Győrffy Eszter lelkész vezetésével közösen szervezi a „Tiszta vizet a pohárba” elnevezésű sorozatot, melynek lényege, hogy egy adott, sok kérdést felvető témát vizsgáljon meg bibliai alapokon, meghívott vendégekkel. A sorozat legutóbbi vitaestjének címe Egyház és Izrael volt, a beszélgetésnek a budapesti Adna Café adott helyszínt, amely hamar megtelt érdeklődőkkel február 27-én este.

A téma talán darázsfészeknek tűnik, de jobb lenne, ha méhkaptárként tekintenénk rá – fogalmazott Berta Zsolt, a Svábhegyi Református Gyülekezet lelkésze.
A méhészet azonban komoly szakmai képességeket és ismereteket igényel, így nem mindegy, ki és hogyan beszél a témáról. A református lelkész szerint Istennek egy népe van, ahogy Krisztus teste, a Szentháromság és az üdvtörténet is egy. Ugyanígy nincs két mennyország, Pál apostol hitünk szerint ugyanazon mennyei helyen van, mint Ábrahám vagy Énok.

Az egyház kérdésköre már összetettebb, hiszen létezik egy „küzdő egyház”, amely a földön van és pünkösdkor jött létre, de beszélünk „egyetemes egyházról is”, amely már a kereszténység előtt is létezett. Ez utóbbi esetében Isten kiválaszt keveseket a sokakért, hogy beteljesítse üdvtörténetét. Jézus Krisztusban feloldódnak az ellentétek, azonban az identitások megmaradnak. Nem mindegy, mit nevezünk Izraelnek, hiszen meg van írva, hogy „egész Izrael megtartatik” – ők az Ígéret Gyermekei, akiket Isten kiválasztott magának. Izrael tehát nem politikai vagy kulturális fogalom, hanem az Isten kegyelmébe fogadott zsidóság. Isten tervében, hogy a pogányok is megtérjenek, feltétel volt, hogy Izrael ne lássa meg Jézusban a messiást ott és akkor, mivel ebben az esetben a messiási uralom elkezdődött volna és ebből kiszorult volna minden nem zsidó.

Istennek egy népe van, de ezt mint célt fogalmazhatjuk meg, ami egyszer majd megvalósul – vitte tovább a beszélgetést dr. Ruff Tibor, a Hit Gyülekezete által fenntartott Szent Pál Akadémia oktatója, aki valóban méhész – így Berta Zsolt hasonlata még érzékletesebb lett a vitaesten. Isten sok szövetséget kötött, ezek egy része az egész emberiségre vonatkozik. Szövetségkötésről beszélünk Ádám, Nóé, Ábrahám, Dávid és családja, valamint az Újszövetség esetében, ezek egymásra épülő szövetségek a Bibliában, így nem szűntek meg megkötésük óta.

Az ún. behelyettesítő teológia szerint Izrael helyére a keresztény egyház lépett, végleg elzárva Izraelt Istentől. Ez a látásmód hamis, biblikus alapon nem lehet fenntartani, mivel Isten nem törölte el szövetségét Izraellel. Isten népét tehát szövetségi értelemben kell látnunk, amely a történelem végén valóban eggyé lesz, Krisztusban. A hithű zsidóságnak munkája, célja az, hogy a Tórát fenntartsa, rögzítse – Pál továbbá sohasem mondta azt, hogy a zsidó származású keresztyének hagyják el a mózesi törvényeket. Jézus sem hagyta el zsidó identitását, és a mózesi törvényeket megtartotta.

Ugyanakkor sem a zsidó keresztyének, sem a hithű zsidók nem a mózesi törvények alapján igazulnak meg Isten előtt, hiszen csak Jézus volt az, aki tökéletesen megtartott minden törvényt, mi képtelenek vagyunk erre. A krisztuskövetők és Izrael végül egyenrangú társként kerülnek be a mennyek országába – de csak kegyelem és hit által. Sajnos sok előítélet van a keresztyének között a zsidósággal szemben, fontos, hogy megismerjük egymást és nyissunk a másik irányában.

A beszélgetés harmadik szereplője dr. Tatai István hatvani református lelkész volt, aki saját modellel érkezett a vitaestre. E modell szerint az olajfa a Krisztusban értelmezett egyház, Izrael pedig olyan ág, amely leszakíttatott a fa törzséről, de Isten visszagyógyítja majd a törzsbe – azaz nem vette el őket teljesen, ahogyan azt a behelyettesítő teológia gondolta. Erről Pál apostol ír a Római levél 11. rész 1. versében: „Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből.” Izrael tehát beoltatik, ahogyan a pogányok között is vannak, akiket Isten kegyelembe fogadott. Bár sok negatívumot találhatunk a Bibliában Isten népével kapcsolatban, mégis, hatalmas áldássá lesz, amikor majd a zsidóság visszaoltatik a saját olajfájába. Pál reménységgel tekint a zsidóságra, ezt az örökséget hagyta ránk a római levélben. A téma tehát összetett, ugyanakkor bárki megtalálhatja azt az olvasatot, amely számára kedves, szimpatikus, a téma egészét kell megvizsgálnunk az egyoldalú értelmezés helyett.

Már az apostoli Jeruzsálemi Zsinat Kr. u. 49-ben feltette a kérdést, hogy a megtért pogányoknak van-e közük Izrael örökségéhez – a válasz az volt, hogy a pogányokat is befogadja Isten, de nem kell körülmetélkezniük. A jeruzsálemi templom lerombolása után a jézushívő zsidóknak el kellett hagyniuk a zsinagógákat, ez fordulópont volt a zsidó-keresztény elhatárolódás történetében. Konstantin császár után a kereszténység a pogányokat befogadta, a zsidó keresztényeket csak akkor, ha azok teljesen megtagadták és meggyalázták az identitásukat.

Ez a hozzáállás később komoly politikai harcokat és ellenérzéseket szült a zsidósággal szemben a keresztes hadjáratoktól kezdve a modern antiszemitizmusig. A zsidó holokauszt azonban fordulópont volt, és azt a kérdést tette fel, hogy milyen felelősségünk van keresztyénként a zsidóság irányában – sajnos egy másik véglet alakult ki, amiben Jézust nem merik Messiásnak nevezni, nehogy konfliktus alakuljon ki ebből.

A vitaest közös álláspont megfogalmazásával zárult, miszerint minden keresztyénnek küldetése van ebben a kérdésben: nyitnunk kell a zsidóság felé, szeretetteljesen kell bizonyságot tennünk Krisztusról, akiben egyek és eggyé lehetünk, és aki identitástól, származástól, történelmi sebektől függetlenül fogad be mindannyiunkat. Hisszük, hogy rajta kívül nincs üdvösség, közös úton haladunk az üdvösség felé. Fontos, hogy a felsőbbrendűség tudata helyett egymás megértése és segítése legyen a cél, ami által mindannyian betölthetjük földi küldetésünket.