I. Tavaszi CF Családi Nap a Lónyayban

A cisztás fibrózisban (örökletes genetikai betegség) szenvedők napja a Lónyayban.

Az Országos Cisztás Fibrózis Egyesület azt a lehetőséget kapta a Lónyay Utcai Református Gimnázium igazgatójától, hogy a gimnázium épületében tarthassa meg az „I. Tavaszi CF Családi Nap”-ot, április 2-án.

A rendezvényre nemcsak az érintetteket vártuk, hanem barátokat, ismerősöket is, akik számára a szórakozáson kívül szerettük volna bemutatni ezt a sokak számára ismeretlen betegséget, mit is fed ez a furcsa nevű elváltozás, és mit jelent ez egy életen át az egész családnak.

Rövid szakmai ismertetés és az érintettek saját átéléseiről tartott beszámolók mellett igen nívós szórakoztató programok is szerepeltek a műsoron, így mindenki jól érezhette magát, az is, aki a betegség megismerése érdekében ment a rendezvényre és az is, aki csak szórakozni akart. Sok ember áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy létrejött és sikeresen zajlott le a program.

A programban szerepelt többek között a Baross Trió, a SilverStar Művészképző Iskola és Társulat, az iskola kisebb és nagyobb diákjai. Zsiros László Róbert és Korán Péter fizika show-val kápráztatta el a közönséget. A kicsik és érdeklődők számára ezalatt kreatív foglalkozás és arcfestés lehetősége állt rendelkezésre. A műsor végén az Animal Cannibals remek koncertje élénkítette fel és mozgatta meg a közönséget.

Reméljük, hogy a rendezvényünk egy lépéssel közelebb hozta azt, hogy a betegség nevét és mibenlétét minél többen megismerjék, ezzel is megvédve gyermekeinket és fiataljainkat attól, hogy mindig  csak értetlen arcokkal találkozzanak, amikor szóba kerül betegségük, mert éppen erősebb köhögésük, vagy egyéb légzési problémáik felkeltik erre a környezetük figyelmét.

Köszönjük a gimnázium igazgatójának, tanárainak és diákjainak, hogy hozzájárultak a Családi Nap sikeréhez.

http://ocfe.hu/