Amikor Izráel és az Egyház reménységéről beszélünk, s valljuk, hogy csak Izráelnek és az Egyháznak van élő, beteljesülő reménysége, ez nem jelent semmiféle bántó exkluzivitást, nem jelenti mások, más vallások kizárását, kirekesztését. Ellenkezőleg: Izráel és az Egyház reménysége kiáradó, kiterjedő, befogadó reménység. Arról van szó, mint az Ábrahámnak adott ígéret esetében: "megáldalak téged...és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei" (lMóz 12,2.3. Rev. Károli). Úgy van ez, mint mikor az angyal meghirdette a pásztoroknak a Megváltó megszületését: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában" (Lk 2,lOk). A pásztoroknak hirdetett nagy öröm tehát az egész nép öröme lesz. Az angyalok serege pedig már arról énekel, hogy az egész nép öröme az egész föld, minden ember öröme lesz - lehet - . "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat" (Lk 2,14). Az az Isten akarata, hogy Izráel és az Egyház reménysége minden nép, minden ember reménysége legyen. S nagyon hangsúlyos: Vagy van Izráelnek és az Egyháznak meg nem szégyenülő, beteljesülő reménysége, s akkor a népeknek is van reménysége, vagy nincs, s akkor a népeknek sincs reménysége, s az egész világra a reménytelenség sötétsége vár. De mi jobbról vagyunk meggyőződve, ezért beszélünk, ezért teszünk hitvallást Izráel és az Egyház reménységéről; ezért dicsőítjük a reménységet adó Istent, s imádkozunk-e reménység beteljesüléséért. A témát négy gondolat köré csoportosítva kívánom kifejteni: (1) Izráel és az Egyház összetartozása. (2) Izráel és az Egyház reménysége Isten. (3) Hol tartunk a reménység útján? (4) Mit várunk? Milyen reménységünk van a jövő felől? Nyilván nem szükséges különösebben hangsúlyozni, hogy csak cseppeket merítgetünk a tengerből. A felvetődő kérdések részletesebb kifejtése az "Örök szövetség" című tanulmányomban olvasható, aminek a teljes anyaga 1997-ben jelent meg a Sárospataki Református Theológiai Akadémia kiadásában (463 oldal).

l. Izráel és az Egyház összetartozása

Amikor Izráel és az Egyház reménységéről beszélünk, szólnunk kell néhány szót Izráel és az Egyház összetartozásáról, egységéről. Az emberek tudatában általában Izráel és az Egyház két merőben különálló, sőt szembenálló jelenség. Ez többnyire így van keresztyén körökben is. E helyzet kialakulásában igen nagy szerepe van az un. antijudaista teológiának, valamint az antiszemitizmusnak. Egyházi vonatkozásban voltaképpen az antiszemitizmus előtt is az antijudaista teológia tárta szélesre a kaput. Az antijudaista (zsidóellenes) teológia lényege dióhéjban a következő: Izráelt Isten elvetette, mert nem fogadta el, sőt megfeszítette Jézust. Ennek pecsétje Jeruzsálem, s vele a jeruzsálemi templom lerombolása (Kr.u. 70), majd a Bar-Kochba szabadságharc (132-135) leverése után a zsidóság száműzése Palesztinából, s szétszóratása az egész világon. A zsidóságnak többé nincs üdvtörténeti jelentősége. Az Egyház a "lelki Izráel", s így az Izráelnek adott áldások, ajándékok, ígéretek örököse. Miután a keresztyénség államvallássá lett, a zsidóság szellemi jogfosztását követte az emberi, politikai jogoktól való megfosztás is. A Biblia azonban egészen mást mond. Isten nem vetette el Izráelt, mert az ő ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok (Róm 11,29). Izráel és az Egyház nem két, hanem egy isteni misztérium. Egy élő organizmus: Izráel a szelíd és nemes olajfa, amelyről némely ágak - hitetlenség miatt - kitörettek, s a kitört ágak helyén keletkezett sebekbe oltattak be a pogányokból való hívők (Róm 11,17-24). A kitört ágaknak is reménységük van: Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket (Róm 11,23k). Izráel és az Egyház tehát nem csupán összetartozik, hanem egyetlen organikus valóság. Izráel és az Egyház egy isteni üdvterv, egy isteni reménység hordozója, s egy nagy beteljesedés részese lesz: A mennyből alászálló Jeruzsálemnek tizenkét kapuja lesz és tizenkét alapköve. A kapukra Izráel tizenkét törzsének, az alapkövekre Jézus Krisztus tizenkét tanítványának a nevei lesznek felírva (Jel 21,10-21). A Róm 11,32 minden gőg, dicsekvés alól kihúzza a szőnyeget: "Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön." Ez nem csak a pogány múltra érvényes (vö. Ef 2,1-22), hanem az Egyház kétezer éves történetére is. E történet ismeretében ugyan mi dicsekedni valója lehetne az Egyháznak Izráellel szemben? Bizony, semmi. Isten ugyanazon okból nem vetette el az Egyházat amely ok miatt nem vetette el Izráelt: Isten Ö, és nem ember. "Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja" (2Tim 2,13). Ebből az organikus egységből következik Izráel és az Egyház sorsközössége is. Az olajfa hasonlattal élve: Aki az olajfa gyökerére veti fejszéjét, törzsére a fűrészét, az az Egyház gyökerére is fejszét emelt, s az Egyház törzsébe is eresztette fűrészét. Az antiszemitizmus és az antikhrisztianizmus egy tőről fakad. Hitler nem csak a zsidókat akarta kiirtani, hanem a keresztyéneket is. Az asztali beszélgetésekben Hitler kendőzetlenül beszélt ezekről a célokról: "Az elzsidósodott keresztyén hit kiirtásának távoli célját taktikai okokból előbb tagadni kellett és titokban kellett tartani. Állampolitikai okokból csak lépésenként és kerülő utakon lehetett megvalósítani." (In: Dr. Nagy Antal Mihály: Örök szövetség, 46.p.) A nácizmus megítéléséből ez rendszerint kimarad. E tényről azonban nem lenne szabad senkinek sem elfeledkezni. Azoknak pedig különösen nem, akik játszadoznak az újnáci mozgalmakkal, élesztgetik az antiszemitizmus parazsát, vagy közömbösen nem vesznek tudomást ezekről a jelenségekről. Joggal mondta Geis rabbi a második világháború után a Német Evangélikus Egyház Zsinatán: "Kétségtelen, hogy ha Hitler győzött volna, az összes zsidó halála után, az egyberekesztettség alapján - amiről Önök sokszor semmit sem tudnak - , a legközelebbi áldozatok a keresztyének lettek volna, és aztán soha többé nem lett volna német evangélikus zsinat." (In: Dr. Nagy Antal Mihály, i.m. 46.p.) Az antiszemitizmus és az antikhrisztianizmus együtt van jelen bizonyos iszlám törekvésekben is. A kurdok 1895 és 1920 között hárommillió-háromszázharmincezer örményt gyilkoltak meg. Az első világháború második évében az ezerötszáz kilométeres sivatagi menetnek - út a semmibe - másfélmillió örmény esett áldozatul. Már az 1980-as évek elején írtam ezekről a dolgokról, de csak jóval később (1995. 1997) látott napvilágot: "Az egész iszlám világban erősödik a vallási fanatizmus. Egy minden eddiginél véresebb antiszemita-antikeresztyén hullám árnyékai rajzolódnak ki. A világ - és a keresztyénség - elengedi a füle mellett amit a moszlimok mondogatnak: "Ma a szombat népét pusztítjuk el, holnap pedig a vasárnapét mészároljuk le." A török Dunya újság pár éve nyilvánosságra hozta az 1980-ban Lahoréban (Pakisztán) tartott pániszlám konferencia titkos határozatát, mely szerint "az egész területet el kell iszlámosítani kétezerre, éspedig úgy, hogy mindenkit, aki nem moszlim - a kopt keresztyéneket Egyiptomban, a keresztyéneket Irakban, Iránban, Törökországban, Libanonban és Szíriában, valamint a zsidókat - teljesen ki kell irtani." A cél a világ eliszlámosítása, Allah birodalmának megteremtése." (Dr. Nagy Antal Mihály, i.m. 47.48.p.) Legfőbb ideje lenne ezt az egybeszerkesztettséget, sorsközösséget tudomásul és komolyan venni. Izráel és az Egyház egységét nagyon szépen fejezi ki a Heidelbergi Kátéban megfogalmazott egyházfogalom. Az 54. kérdés -felelet így hangzik: "Mit hiszel a közönséges (az Apostoli hitvallás ökumenikus fordítása szerint: egyetemes - a szerző megjegyzése) keresztyén anyaszentegyházról? Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva annak végéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hit egységében magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. És hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok." (A Magyarországi Református Egyház Hitvallási Iratai. I. A Heidelbergi Káté. II. A Második Helvét Hitvallás. Budapest, 1954. 56.p.) Igaz, nem mindenki Ábrahám fia, aki Ábrahám magvából való. De igaz az is, hogy nem mindenki keresztyén, aki annak született, vagy meg van keresztelve. Ahogyan van bibliai (és nem antijudaista - értelemben vett lelki és testi Izráel, úgy van lelki és testi Egyház is. De mindig volt, most is van és mindig lesz maradék mind Izráelben, mind az Egyházban. S ha ez a maradék tud igazán kovász lenni, egyszer az egész tészta megkel. Ez is közös reménysége Izráelnek és az Egyháznak. A "maradék Izráel" és a "maradék Egyház" a szentek közösségében él. Erről az Izráelről és erről az Egyházról beszélek, s remélem, hiszem, hogy ebben a közösségben így vagyunk együtt. Hadd hangsúlyozzam: Ezeket a megkülönböztetéseket nem szabad kijátszani egymással szemben, hanem Isten szemével kell nézni, aki "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére" (lTim 2,4). Hadd világosítsam meg mindezt bibliai példákkal. Az evangéliumi tudósítások szerint voltak, akik így gondolkodtak: "Ábrahám a mi atyánk!" (Lk 3,8) Ezeknek ezt mondta Jézus: "Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek" (Jn 8,39). Később Pál apostol ezt így fogalmazta meg: így van megírva: Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai" (Gal 3,7). Az ígéretekből, s az ígéretekből fakadó áldásokból viszont senkit sem rekesztett ki Jézus. Egyszer, valamelyik zsinagógában meggyógyított egy asszonyt, aki már tizennyolc éve nem bírt felegyenesedni. Mindez szombaton történt. Azoknak, akik ezen felháborodtak, ezt mondta Jézus: "Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?" (Lk 13,15k). Mindkét összefüggésben tanulságos Zákeus története. Jézus ezt mondta neki: "...ma a te házadban kell megszállnom" (Lk 19,5). Zákeus örömmel befogadta a házába Jézust. Sokan zúgolódtak és ezt mondták: Bűnös embernél szállt meg" (Lk 19,7), mivel Zákeus fővámszedő, volt. A zúgolódást hallva, így szólt Zákeus az Úrhoz: "Uram íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Jézus így felelt neki: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia" (Lk 19,8k). Ez is közös reménységünk: Isten megítéli a hazug, látszat kegyességet, megítéli mindazt, ami nem Ábrahám szerint való, de hű Ábrahám magvához, nem kirekeszteni akar, hanem befogadni. Ennek bizonyságaként "az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lk 19,10).

2. Izráel és az Egyház reménysége: Isten

Izráel és az Egyház nem valamiben reménykedik, hanem valakiben, akiről vallja: "Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr" (5Móz 6,4). "Te vagy, Uram, reménységem" (Zsolt 71,5) - vallják azok, akik szeretik és félik az Urat (vö. Zsolt 62,6; stb). Az Úr "Izráel reménysége" - vallja könyörgő imájában Jeremiás próféta (Jer 14,8). Mert az istenfélőnek az Úr a reménysége, ezért ' bízik abban, hogy a nép is megtapasztalja, a nép életében is nyilvánvaló lesz, hogy reménység az Úr. Mindez fordítva is igaz: Mert a nép életében nyilvánvalóan megmutatkozik, hogy nem hiába reménysége az Úr, ezért az egyén is belé veti reménységét (vö. Jer 14,22; 39,18; Ézs 33,2). Mindezt szépen fejezi ki az Ézs 26,8 és a 25,9: "Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk" (Ézs 26,8). S amikor a reménység Istene megjelenik, ezt mondják: "Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának." (Ézs 25,9) Annak, hogy Isten népének és gyermekeinek az Úr a reménysége, olyan fundamentális jelentősége van, hogy "az Úrban (Jahvéban) reménykedő" az istenfélők, kegyesek jelzőjévé lett. fgy is mondhatjuk: istenfélő, kegyes az, akinek Isten a reménysége. Annak, hogy Isten népének, gyermekeinek az Úr a reménysége, alapjai, támaszai vannak. A reménység alapja mindenekelőtt az 8 lényében van, kettős vonatkozásban is: Az Úr az, aki, és olyan, amilyen. Isten Izráel és az Egyház reménysége, mert ő az, aki: Az Isten, akin kívül nincs más isten, amint kijelentette már Mózes által: "Halld meg, Izráel: az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!" (5Móz 6,4) Az ő egyedüli, teljes és tökéletes istenségének hordozója a Jahve (JHVH) név is (2Móz 3,13-15).Egyedül ő az igazán létező, akinek a létezése nem függ senkitől és semmitől; aki volt, aki van és aki örökké lesz; létezése cselekvésében nyilvánul meg: akaratát megvalósította, megvalósítja és a jövőben is meg fogja valósítani; eljött, eljön és eljövendő az általa teremtett világba s kiválasztott népéhez. Mert az Úr (JHVH) az, akí, ezért ő a reménység megrendíthetetlen fundamentuma, alapja. Isten Izráel és az Egyház reménységének az alapja, mert ő olyan, amilyen: Isten az egészen más. Mózes így tett erről bizonyságot: "Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?" (4Móz 23,1)) Isten a mi reménységünk, mert ő mindenható, mindent megtehet (lMóz 17,1; 18,I4; Mt 19,26j, mert hű, aki hűségét, szövetségét megtartja örökre (5Móz 7,9; lMóz 13,15; 2Móz 32,18; 3Móz 24,8; Zsolt 111,9; Ézs 55,3; lKor 1,9; lThessz 5,24). "Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja" (2Tim 2,13), mert ő a békességnek Istene, békességének szövetsége meg nem zendül (Ézs 54,10; 5Móz 7,9; Jer 33,20; Róm 15,33; Zsid 13,20), mert "az ÚR, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy. Megtartja szeretetét ezerizig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák vétkéért a fiakat és a fiak fiait harmad- és negyedízig" (2Móz 34,6k), mert ő szent (3Móz 11,44; Ézs 6,3; Ez 36,21; Ézs 41,14; 43,3), világosság, akiben nincs sötétség (1Jn 5,15). A sort még lehetne folytatni. Összefoglalásként hadd ismételjük meg azt, amit e gondolatot kezdetén mondottunk: Isten a mi reménységünk, mert ő ISTEN. Már érintettük, de hadd tegyünk rá hangsúlyt, mert a Bibliában is hangsúly van rajta: Annak a forrása, hogy Isten a mi reménységünk, az ő nevében van. Istennek sok neve van mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. Isten minden neve reménység forrása. A Zsolt 124,8 összefoglaló hitvallásként is értelmezhető: "A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta." Az Egyház számára abban, hogy Isten neve reménység forrása, benne rejlik a Szentháromság misztériuma is. Ez mindenekelőtt a JHVH névre érvényes (voltam, vagyok, leszek). Izráel és az Egyház számára nagy reménység forrása Isten ígérete, hogy vele lesz népével. A népével vele élő, a népe között élő Isten neve: Immánuel. E név jelentése: Velünk az Isten. A megígért Messiásnak is ez a neve: Immánuel (Mt I,22k). Az Ézs 9,5-ben a Messiás Isten méltóságjelzőivel van felruházva. A Messiás-Krisztus megjelenésére és munkásságára, valamint áldozatára is érvényes a 2Móz 6,3: Ezen a nevemen nem voltam ismeretes előttetek. A názáreti Jézus a legforróbb vágyakozás, várakozás beteljesülése: Immánuel: Velünk az Isten! A legcsodásabb cselekedete Istennek, hogy "úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3,16). S mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is" (2Kor 1,20), ezért ő a reménytelenek reménysége (vö.Ef 2,11-13). Hasonló a helyzet a Szentháromság harmadik személyével is. A Lélek "Isten ujja" (Lk 11,20) aki az Atya ígérete és Jézus ajándékozása által oly módon van jelen, hogy rá vonatkozóan is érvényes a 2Móz 6,3: ezen a néven még nem volt ismeretes. Abból, hogy Isten a mi reménységünk, az is következik, hogy a reménységet ő tölti meg tartalommal. A kérdésre: "Most azért mit reméljek, oh, Uram?" (Zsolt 39,8. Rev. Károli) - Isten adja meg a feleletet. Isten kijelenti, hogy mit remélhetünk; ígéreteket ad, amelyek beteljesedését várhatjuk. Isten népének - Izraelnek és az Egyháznak - az útja Istennel a reménység útja, amely fölött fénylő csillagokként ott ragyognak a legsötétebb éjszakában is Isten ígéretei. A beteljesedett ígéretek hatalmas mérföldkövek, amelyek jelzik, hol tart Isten népe az üdvtörténet útján. Amikor tehát Izrael és az Egyház reménységéről beszélünk, akkor az Isten ígéreteinek a világára gondolunk, ígéretei biztos talaján állunk, s két nagy kérdésünk van: Hol tartunk ezen az úton s mit várhatunk? Más szavakkal: Mi van mögöttünk és mi van előttünk? A következőkben ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.

3. Hol állunk, hol tartunk?

A reménység útján tehát a beteljesedett ígéretek, a testet-öltött, "látássá" lett reménységek a mérföldkövek. Ezek számontartása segít az idők jeleinek a felismerésében is. A következőkben két nagy mérföldkőre, egy ítéletesre és egy ígéretesre hadd irányuljon a figyelmünk. A történeti sorrendet tekintve az ítéletes lett először elhelyezve, mintegy 55-60 évvel ezelőtt. Ismert, szomorú adat, hogy a különböző haláltáborokban s az ezekhez vezető utakon hatmillió zsidó esett áldozatul. A statisztikai adatok szerint a második világháború előtt tizennyolcmillió zsidó élt a világon. A hatmillió a tizennyolcmilliónak pontosan az egyharmada. Véletlen ez az arány? A Biblia szerint nem. A Jel 9,13-18-ban a következőket olvashatjuk: "A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló arany oltár négy szarva közül, amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el a négy angyalt, akik meg vannak kötve a nagy folyamnál, az Eufrátesznél. És eloldatott a négy angyal, akik készenlétben álltak órára, napra, hónapra és esztendőre, hogy megöljék az emberek egyharmadát. A lovasseregek száma húszezerszer tízezer volt: hallottam a számukat. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajtuk ülőket: tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt, a lovak feje pedig olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst meg kén ömlött. Ez a három csapás ölte meg az emberek egyharmadát: a tűz, a füst és a kén, amely a szájukból ömlött." A Biblia szerint az ítélet az Isten házán kezdődik el (1Pt 4,17; vö. Ez 9,6). Az Isten házán tehát elkezdődött az ítélet. Az első egyharmadot egy másik és egy harmadik egyharmad fogja követni (keresztyének, emberiség). Isten keze felemelve van. Ideje keresni az Urat (Hós 10,12; Ézs 55,6). A másik mérföldkő is nagyjából ötven éve lett elhelyezve. Ez a mérföldkő Izráel hazatérése az atyák földjére, Izráel állam megalakulása, meggyökeredzése. Isten már Mózes által megígérte: az egész világon szétszórt Izráelt összegyűjti, visszaviszi őket a földre, melyet nekik ígért örök birtokul (5Móz 30,1-6). Ezt az ígéretét Isten a próféták által sokszor megerősítette, s amikor eljött az idő, be is teljesítette. Látjuk, hogy Isten mindeddig beteljesítette a hazatértekre vonatkozó ígéretét is: "Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek...nem haragszom ' rád, és nem dorgállak meg többé...Ha rád támadnak is, nem tőlem lesz az. Aki rád támad, elesik veled szemben...Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak" (Ézs 54,7.9.15.17). Öt háború - különösen a hatnapos háború (1967, június 5-9) és a Jóm-kippur háború (1973) - eseményei tanúsítják ez ígéret megbízhatóságát. Vannak, akik megkérdőjelezik, hogy Izráel hazatérése valóban a prófétai ígéretek beteljesedése-e. A keresztyének részéről ez az antijudaista teológia következménye. Aki azt mondja, hogy Isten elvetette Izráelt, az nyilván valami emberi erőlködést, vagy emberi dolgot lát a zsidók hazatérésében. A zsidóság részéről egyes ortodox köröknek vannak kétségeik, mondván: Izráel helyreállításának valahogy másképpen kellene történnie, egy helyreállított Izráelnek valami másnak kellene lennie. Tény, hogy a zsidóság nagy gondolkodói, valamint az egyszerű emberek közül is sokan Isten ígérete beteljesülését látják a zsidóság jelentős részének hazatérésében, Izráel állam létrejöttében. Hadd jegyezzük meg: Isten az ígéretei beteljesítése során nem igazodik az emberi elképzelésekhez. Isten nagy és hatalmas dolgai sokszor nagyon emberi módon mennek végbe. Jézus egy betlehemi istállóban született meg, s jászol volt a bölcsője. Ezekben a dolgokban is érvényes az Ézs 55,8: "Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR." Sokan vannak, mind a zsidók, mind a keresztyének között, akik a zsidók hazatérését az atyák földjére, Izráel állam megalakulását a messiási ígéretek beteljesülésének összefüggésében szemlélik és értelmezik. Ismeretes, hogy Izráel állam megalakulásához az első jelentős lépés az úgynevezett "Balfour nyilatkozat" volt, amit 1917. november 2-án hoztak nyilvánosságra, amely így kezdődik: "Öfelsége kormánya jóakarattal szemléli egy nemzeti otthon megteremtését a zsidó népnek Palesztinában." Dr. Chaim Weizmann - akkor a Cionista Világszövetség elnöke, majd Izráel első államelnöke - a következőket írta erről az eseményről: "Amikor a Balfour-nyilatkozatot a kezemben tartottam, olyan volt, mintha napsugár esett volna rám, s hallani véltem a Messiás lépéseit." (Simon Noveck: Grosse Gestalten des Judentums.Zürich, 1972. Bd. II. 160k.p.) A protestantizmus részéről Karl Barth foglalt a leghatározottabban állást amellet, hogy Isten igéretei beteljesedéséről van szó: "Izráel állam lehetséges magyarázata az, hogy egy másik, új jele a kiválasztó, gondviselésszerűen uralkodó kegyelemnek, és Isten Ábrahám magvához való hűségének; egy valóban látható jel, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Izráel népként, sőt államként való helyreállítását mindenkinek csodának kell nevezni, akinek van szeme a látásra." (In: R. Pfisterer: Verantwortung. Informative Texte: Jüdisch-christlicher Dialog Strafvollzug. Hanssler Verlag. Neuhausen-Stuttgart. 1985. Tagesfragen. Band 24. 208.p.) "A zsidó Jézus Krisztusért - írja Mark Barth - és mert az üdvösség a zsidókból van, a keresztyén csak igent mondhat Izráel államra, s ezt az államot védelmébe kell venni - minden problémái ellenére - az ideológiai és politikai ellenségeivel szemben. Ez az állam próbakő mindazok útján, akik Isten népe kézzelfogható alakja után kérdeznek és kutatnak." (R. Pfisterer, i.m. 2lO.p.). A Biblia alapján határozottan kimondhatjuk, hogy Izráel állam létrejötte Isten műve, s jelzi, hogy eljött Izráel helyreállításának ideje (vö. ApCsel 1,6k). Izráel állam az Isten nagy kérdése a népek világához: Készek-e felismerni akaratát, és készek-e meghajolni akarata előtt. Egy csendes kérdésem van még Izráel összegyűjtésével, Izráel állam megalakulásával kapcsolatosan: Hogyan lehetséges az, hogy az Egyház Izráel szétszóratásában elismeri, hogy Isten ítéletes kijelentései mentek végbe, összegyűjtésében viszont nem ismeri fel - örömmel és hálaadással - Isten kegyelmes ígéreteinek beteljesülését?! Tehát itt tartunk. Kérdés: Mit várhatunk? Mi a reménységünk a jövő felől? A következőkben erről kívánok még dióhéjban beszélni.

4. Mit várunk? Milyen reménységünk van a jövő felől?

Izráel és az Egyház a reménység népe, s ez azt jelenti, hogy a jövendő felől is jó reménysége van. Minden idők minden sötétsége fölött ott ragyog Isten kijelentése: "csak én tudom , mi a tervem veletek - így szól az ÚR - . békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek" (Jer 29,11). Vannak dolgok, amiket Isten gondolataiból, a reményteljes jövőről kijelentett. E kijelentések gazdag világából hadd emeljünk ki a teljesség igénye nélkül hetet, s egyben ez a szám - hét - legyen utalás a reménység teljességére. (1) Amit Isten elkezdett, azt véghez is viszi neve dicsőségére. Izráel összegyűjtése, Izráel állam megalakulása Isten cselekvésének a kezdete. Maimonides, a zsidóság középkori nagy tanítója szerint a zsidó nép politikai szuverenitásának a megújulása a messiási kor döntő jele lesz. Moshe óreenberg emlékeztet arra, hogy a bibliai próféciák a zsidók visszatérését Izráel földjére a megváltás legfőbb jelének tekintik. Walter Wurzburger mindezt így foglalja össze: "korunk legalábbis jelt ad a megváltás élőszakaszáról, amely a tökéletes messiási megváltás felé halad, ha ugyan már nem magának a megváltásnak a kezdete." (In: R. Pfisterer, i.m. 198.p.) Vannak, mind a zsidók, mind a keresztyének részéről, akik azt mondják: Egy megváltott Izráelnek egészen másnak kellene lenni. Ez igaz, de hamis érv. Izráel helyreállításának is isteni rendje van. Ezt a rendet így jelentette ki Isten: "Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek" (Ez 36,24-28). A sorrend tehát ez: Összegyűjtés, megtisztítás, újjáteremtés, megszentelés. Schalom Ben-Chorin ezt így fejezi ki: "Izráel megkegyelmezésének a műve külsőleg az ígéret földjére való visszavezetéssel kezdődik, de a zsidó ember belső megváltozásával fejeződik be." (Schalom Ben-Chorin: Die Antwort des Jona. Zum Gestaltwandel Israels. 1956. 50.p.) Ez pontosan megfelel az Ez 37 1-14-ben leírt szép látomásnak: Előbb a csontok illeszkednek össze, aztán inak kerülnek rájuk, hús és bőr borítja be őket, végül Lélek száll beléjük és talpra állnak. Istené a kezdés, övé a folytatás, és 6 fejezi be, neve dicsőségére, amit elkezdett. A római zsinagóga főrabbija így beszélt erről II. János Pál pápának (1986. április 13-án): "A zsidó nép visszatérése országába értéknek és vívmánynak tekintendő, melyről nem mondhat le a világ, mert - a próféták tanítása szerint - ez előzi meg azt a kort, amikor az emberek egymás testvérei lesznek, amire mindannyian törekszünk és ez előzi meg azt a megváltó békét, amelyet a Biblia bizonyossággal megígért. Izráeltől nem vitatható el annak a pótolhatatlan szerepnek az elismerése, amelyet nekünk ígért Isten a végidei megváltásban." (In: R. Neudecker: Az egy Isten sok arca. A mű eredeti címe: Die vielen Gesichter des einen Gottes. Christen und Juden im Gesprach. Chr. Kaiser, München. 1989. Fordította: Kerényi Gábor. Budapest, 1992.55.p.) Pál apostol pedig ezt írja erről: "ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése, mi lesz akkor az ő befogadtatásuk, ha nem élet a halálból?" (Róm 11,15) (2) Béke lesz a Közel-Keleten. Korunk fájó, égető sebe és kérdése: Lesz-e béke a Közel-Keleten? Isten ezt jelentette ki: "Akkor megismerteti az ÚR magát Egyiptommal, és Egyiptom megismeri az URat. Ha csapással sújtja is az ÚR Egyiptomot, de meg is gyógyítja. Megtérnek az ÚRhoz, ő pedig meghallgatja és meggyógyítja őket. Akkor majd országút vezet Egyiptomból Asszíriába, úgyhogy az asszírok Egyiptomba, az egyiptomiak pedig Asszíriába mehetnek, és Egyiptom és Asszíria mellett Izráel, mint harmadik ország, áldás lesz a földön. A Seregek URa pedig ezt az áldást mondja: Áldott Egyiptom, az én népem, és Asszíria, kezem alkotása, meg Izráel, az én tulajdonom" (Ézs 19,21-25). Ezt ígérte Isten. Ez Izráel és az Egyház reménysége. (3) Békesség lesz a népek között. A Biblia olyan új világról beszél, amelyben a népek mind békességben élnek egymással. Isten eljön hatalommal és dicsőséggel és "ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet." (Ézs 2,4) A népek pedig "kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul (Ézs 2,4b). S akkor majd lakomát készít az ÚR a Sionon minden népnek, s "leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR!" (Ézs 25,7-8) S amit az ÚR megígért, azt meg is cselekszi. Izráel és az Egyház nagy reménysége: a népek békéje. (4) A nagy nyomorúság idején Izráel és az Egyház ereje "Istenében" lesz (Zak 12,5). Az új világ eljövetelét nagy szenvedések, csapások, a messiási kor születésének szülési fájdalmai előzik meg. A régi zsidó hagyományok szerint a "Messiás lábnyomaival ( azaz közvetlenül a Messiás megérkezése előtt) az arcátlanság hatalmassá lesz, a drágaság nőni fog, a szőlőtő megadja gyümölcsét, de a bor drága lesz, nem lesz intő szó és a Gyülekezet Háza paráznaság helyévé lesz, Galileát feldúlják, Gablon pusztává lesz és a vidékek lakosai városról-városra vándorolnak, és senki sem könyörül meg rajtuk, az írástudók bölcsessége megavasodik és akik a bűnt rettegik, megvettetnek, az igazság távol lesz, az ifjak az aggokat fogják megszégyeníteni, az aggok az ifjak előtt fognak állni, a fiú megveti az apát, a leány feltámad anyja ellen, az embernek ellensége lesz a saját házanépe, a kor arculata hasonlatossá lesz az eb arculatához." (A Talmud könyvei. Az eredeti Talmud-szöveg alapján. Dr. Molnár Ernő. Budapest. 1921-1923. Hasonmás kiadás: 1989. 305k.p.) Az Ószövetségben a Zak 11-14-ben, Az Újszövetségben a Mt 24-ben, a Mk 13-ban és a Jelenések könyvében olvashatunk a végidők nagy szenvedéseiről. Mindez tehát a messiási kor szülési fájdalmaihoz tartozik. A messiási kor szülési fájdalmaiba, és csak ide sorolható be a holocaust is. A nagy nyomorúság idején Isten ereje lesz népének. Ez a reménység lesz a már említett Zak 12,5 szerint megtapasztalássá. (5) Várjuk az Úr Jézus eljövetelét Úgy tűnik, hogy itt kibékíthetetlenül elválik egymástól Izráel és az Egyház reménysége. Izráel a Messiás, az Egyház Jézus Krisztus eljövetelét (visszajövetelét) várja. Valójában azonban nem kibékíthetetlen ellentétről, hanem isteni misztériumról van szó. Már a középkor végén, az újkor elején megfogalmazódott: az a Messiás, akit a zsidóság vár, s az a Jézus Krisztus, akit az keresztyének visszavárnak, ugyanaz lesz. H.J. Schoeps ezt így fogalmazta meg: A "szövetségkötésnek vége e világkorszak végével, a messiási idővel esik egybe, mikor az "ó" és az "új" szövetség egy szövetség lesz, igen, az egész emberiség egy szövetségben egyesül, hogy egyedül Istent imádja. Így Izráel messianizmusa az Eljövendőre, az Egyház eszkhatologiája pedig a már eljött visszajövetelére irányul. Mindkét kiválasztási szövetség szembeáll e világ végtelenségtudatával, szembeáll a közös várakozásban, hogy a döntő esemény még csak ezután következik be, mint Isten útjainak a célja, amely utakon Isten Izráellel és az Egyházzal együtt halad az emberiséggel. Jézus Krisztus egyháza nem őrizte meg Urának és Megváltójának az arcképét. Ha Jézus holnap visszajönne, egy keresztyén sem tudná Őt orcájáról felismerni. De nagyon lehetséges, hogy az, aki az idők végén eljön, akit a zsinagóga és az egyház vár, ugyanazt az arcot viseli." (H.J. Schoeps: A zsidó-keresztyén megértés lehetőségei és határai. Fordította: H.E. É.n.H.n. 2.p.) Hiszem, hogy ez valóban közös, meg nem szégyenítő reménység. (6) Új eget és új földet várunk. Izráel és az Egyház közös reménysége, hogy Isten mindent ujjá tesz, új eget és új földet teremt. Isten eljön ítéletre: "igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket" (Zsolt 96,13). Isten "kiönti" Lelkét, s ennek nyomán megújul a föld színe, s mindaz, ami rajta él. A teremtett világ megszabadul a rothadandóság rabságából IRóm 8,21), a Holt-tenger is meggyógyul (vö. Ez 47,1-12; Ézs 35). Újjá lesz az embervilág is: A népek ajkát tisztává teszi Isten (Zof 3,9), mindenütt igazság és jogosság lakozik (Ézs 32,15-20). Isten egybeszerkeszt mindeneket: "Az ÚR lesz a király az egész földön. Azon a napon az ÚR lesz az egyetlen Isten, és a neve az egetlen név" (Zak 14,9; vö. Ef 1,10; lKor 15,28). Magasan áll majd az ÚR házának hegye, és özönlenek hozzá a népek (Ézs 2,2-5; Mik 4,1-8; Jel 21,22-26). (7) Az Isten sátora az emberekkel lesz, és "velük fog lakni, ok pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük" (Jel 21,3). Mindenki ihat az élet vizének folyójából, és ehet az élet fájának gyümölcsébol (Jel 22,1-5). Ez Izráel és az Egyház nagy, minden elképzelést meghaladó reménysége, mert "amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek" (lKor 2,9). Hadd fejezzem be János apostol és Pál apostol szavaival: "Ezért, akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan Ő is tiszta" (1Jn 3,3). Ez a "reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által" (Róm 5,5).

Dr. Nagy Antal Mihály
a Sárospataki Református Teológiai Akadémia
Missziói és Vallástörténeti tanszékének tanszékvezető professzora

Az előadás elhangzott november 10-én a budapesti Skót Misszió Református templomban.