"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Jazz és zsoltár
Kézműves programmal, tematikus sétával és színvonalas nyáresti koncerttel várja az érdeklődőket a budapesti Bibliamúzeum a Múzeumok Éjszakáján június 26-án, szombaton a Kálvin Kamarakertben.
Pecsét – Jelkép – Üzenet
Kakas, bárka, halacska, kehely, csillag – hitéletünk jelképei, melyek ezúttal pecsétnyomókra kerülnek. Aki kedvet kap hozzá, a Kálvin kertbe betérve vászonzsákokra, közösen hajtogatott dísztasakokra készíthet velük lenyomatokat – mondta érdeklődésünkre Timár Gabriella, a Bibliamúzeum vezetője.
„Míg a gyerekek, családok a szabad ég alatt alkotnak, megismerkedhetnek keresztyén jelképeink üzenetével. Maga a pecsét is üzenet: manapság is sok pecsétre, igazolásra van szüksége az embernek. Jelképeket, szimbólumokat használunk, amelyekkel kifejezünk valami fontosat magunkról és a gondolatainkról. Rajtunk, keresztyéneken Krisztus pecsétje van, így nekünk is van üzenetünk, amit szeretnénk átadni, megjeleníteni.” A program délután 3 órakor veszi kezdetét, aki szeretne, hozhat magával otthonról olyan vászontasakot, szatyrot, amit szeretne kidíszíteni, de a szervezők is szívesen adnak mindenkinek alapanyagot – tette hozzá.
Séta a református negyedben
Aki szeretné, az ezt követő szervezett sétára már magával is viheti elkészült alkotását. Van ugyanis néhány utca és épület Belső-Ferencvárosban, amelyek neve összefonódott a református egyház történetével. Késő délután Bán Boróka, a Bibliamúzeum munkatársa kalauzolja végig az érdeklődőket a „református negyedben”, ahol különleges épületekkel, kevésbé ismert, ám annál érdekesebb történetükkel és jelenlegi szerepükkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szó esik arról is, kik és hogyan kapcsolódtak a kultikus terekhez. A séta délután fél 5-kor indul a Kálvin téri Kálvin-szobortól. Ezt a tematikus sétát nyáron ismét meghirdetik majd.
Jazz és zsoltár
Bartha Mátyás neve ismerősen csenghet a Bibliamúzeum közönsége előtt. A világ legjobb dzsesszklubjaiban és koncerttermeiben fellépő zongorista egyik védjegye, hogy mindig kiváló dzsessz-zenészekkel lép színpadra. A Múzeumok Éjszakájára az amerikai Danny Ziemannt (nagybőgő), valamint az osztrák Christian Salfellnert (dob) és Bernhard Wiesingert (szaxofon) hívta közös zenélésre.
A nemzetközi csapat a megszokott dzsessz-sztenderdeken kívül protestáns dalok átdolgozásával is bővítette a repertoárját. „Izgalmas kihívást jelent számukra a liturgiában használt énekeket a dzsessz-improvizáció nyelvén megszólaltatni. Nem véletlenül esett a választás a templomi énekekre, Mátyás ugyanis többgenerációs lelkészcsalád gyermeke, így ezek a zsoltárok az élete részét képezik. A koncert épp olyan izgalmas lehet majd egy dzsessz-kedvelő számára, mint azoknak, akik korábban csak a templom orgonáján hallották megszólalni ezeket a zsoltárokat, dicséreteket.” A koncertet is a Kálvin Kamarakertben tartják, este 7 órai kezdettel.
A Múzeumok Éjszakáján valamennyi, a Bibliamúzeum szervezésében megvalósuló program ingyenesen látogatható védettségi igazolás felmutatásával. A Kálvin Kamarakert bejárata a Ráday utca 1. szám felől közelíthető meg.
További információ: a Bibliamúzeum honlapján és Facebook-oldalán.