A koronavírus megjelenése és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések nagyon szokatlan, legtöbbünk számára ismeretlen helyzetet teremtettek. Rövid idő leforgása alatt mind egyes országoknak, mind az egyes embereknek, családoknak, munkahelyeknek, gyülekezeteknek, kis- és nagyközösségeknek át kell alakítaniuk működésüket, és ezzel együtt a lemondás és elengedés útjára kell lépnünk. Mert megszoktuk, hogy akkor utazunk és oda, ahova elterveztük, ahova halaszthatatlan vagy annak vélt ügyeink visznek, vagy ahova épp kedvünk tartja. Megszoktuk, hogy mindeközben az iskola és az ott dolgozó pedagógusok és menzás nénik testileg-lelkileg táplálják, rendezik, foglalkoztatják, tanítják, nevelik gyermekeinket. Megszoktuk, hogy minden elérhető, megvehető, beszerezhető. Ha betegek vagyunk, akkor pedig nagy százalékban az amúgy is megszokott módokon kontrollálható és kezelhető. Különös, és nem tartom véletlennek, hogy éppen a böjti időben ért el egy egész társadalmat és az intézkedések mentén minden családot egy olyan krízishelyzet, ami a megszokott módon és lemondások nélkül nem kezelhető.  

A „krizisz” görög szó, döntést, fordulópontot jelöl. A lélektanban arra az állapotra használjuk, amikor a személy életfeladatai közben olyan akadályokba ütközik, amelyeket a rendelkezésére álló problémamegoldási módokkal nem tud megoldani, megküzdeni. A krízis egyrészt veszély, mert nem mindegy, merre fordul a lét, ugyanakkor lehetőség is. A Szentírás éppen ezért próbának, próbatételnek nevezi.

A kérdés most sem más: meglájuk-e a jelenlegi járványos időszakban személyes és össztársadalmi szinten a lehetőséget, hogy a ránk mért nehézségek, akár lemondások az életnek új útjait rajzolhatják ki, és végül áldássá lehet a sok rossz, amitől elsőre szorongtunk. Ha Istenre, a teremtés rendjére és a megváltás valóságára figyelve járjuk az utat, átélhetjük, hogy ami elsőre félelmetes, bosszantó, frusztráló, és nem is tudjuk, hogyan vágjunk bele, hogyan is csináljuk végig, azt Isten jóra fordítja, és áldások gyümölcsözhetnek belőle.

Ehhez a legfontosabb a helyzet átértelmezése, átkeretezése. Ha a családokat nézzük, valóban nagyon nehéz időszak elé néznek sokan, ráadásul egyszerre. Mind a munkának, mind a tanulásnak, mind a családi életnek (bevásárlás, főzés, háztartás, gyermekekkel foglalkozás) egy számunkra nem megszokott, mondhatni nem elsajátított módján kellene hirtelen történnie, rádásul javallottan a megszokott nagyszülői segítség nélkül. De ha tudunk erre az időszakra úgy tekinteni, mint ami alatt egy, a mindennapok jólétében eddig még nem begyakorolt életmódot tanulhatunk meg, akkor egészen másképp telhetnek az előttünk álló hetek és hónapok. Hiszen ez az időszak lehetőséget teremt arra, hogy szülők és gyermekek együtt és egymás mellett, a személyes és közösségi idő szeretet- és tiszteletteljes kettősségében új módon tanulják a családi élet teljességét.

Otthoni munka és otthon tanulás
Legtöbben már csak hétvégén és szabadság idején vagyunk együtt a családban. Gyermekeink nem tudják, mit és hogyan dolgozunk, a szülők pedig már elvesztették a fonalat a gyermekek tanulmányait követni igyekezve. Ez az időszak tere lehet annak, hogy megmutassuk a gyermekünknek, hogy apa-anya milyen eszközökkel, kikkel, milyen módon, fegyelmezetten, odaszánással dolgozik a család fenntartásáért. A gyermekek pedig az otthon tanulás folyamatában jobban megoszthatják tanulmányikat és előrehaladásukat anyával és apával. A szülők odaülhetnek a gyermekeik mellé átnézni az aznapi órarendet, a pedagógusok által küldött segédleteket. Bátoríthatják, taníthatják gyermekeiket a belső motivációból végzett tanulásra, ahol nem a kötelező iskolalátogatás, hanem a tudásvágy és a kötelesség a fő hajtóerők. Ráadásul, ebben a helyzetben mi, szülők belekóstolhatunk a gyermekeinket terelgető pedagógusok mindennapi munkájába – ezzel közelebb is kerülünk hozzájuk.

Közteherviselés a háztartásban
Ez az időszak tere lehet a háztartás közös vezetésének is. Ha az egész család otthon tanul és dolgozik, otthon kell megoldani a család ebédjét (főleg ha az étkezdék dolgozói is otthon főznek gyermekeikre…), elmosogatni, eltakarítani utána. Természetszerűleg nagyobb lesz a rendetlenség, és a koszszint is hamarabb kiált takarítás után. Ebben az időszakban mindezekbe korosztályuknak mérten bevezethetjük gyermekeinket. Ha nyugodtan, békésen elbeszélgetünk az előállt helyzetről, már az egészen kicsik is megértik, hogy a családnak együtt, összefogásban kell ezekért cselekedni. Most lehet elsajátítani a konyhai terítést, elpakolást, a mosogatógépbe be- és az abból kipakolást, a mosógép használatát, a ruhák kiteregetését, leszedését, összehajtogatását. Egyik sem bonyolultabb, mint egy hangszer megszólaltatása, egy tornagyakorlat elsajátítása, így óvodás kortól, legkésőbb iskolás kortól bátran magunk mellé vehetjük gyermekeinket.

Szabadidő a családdal a családban
Ez az időszak tere lehet a szabadidő hasznos eltöltésének családi megszervezésére. Valljuk be, individuumokra szétesett társadalmunk lassan elfelejti, hogyan is tud együtt időt tölteni felnőtt és gyermek. A kisebbek játszóházba, kispajtásokhoz járnak, a nagyobbak zeneiskolában, edzéseken vagy az okoskészülékeiken töltik az időt, míg a szülő vagy dolgozik, vagy egyedül viszi a háztartást, vagy a maga szabadidős elfoglaltságait, testedzését, hobbiját éli. Most tarthatunk közösen tesiórát az edzés, az anyuka aerobik órája és apuka focija helyett. Elmehetünk közösen kirándulni, futni, biciklizni, hogy szabadban legyünk (vírus idején amúgy is fontos!!!), esténként pedig elővehetjük a karácsonyra kapott társasokat, amelyekre amúgy is kevés időnk van a sűrű hétköznapokban, vagy belekezdhetünk közösen egy jó kis regénybe. De a táncos lábúak táncórákat is tarthatnak csimotáiknak.

Nagyszülők fókuszban
A negyedik terület a nagyszülők és a velük való kapcsolat. Családjainkban leginkább a gyermekeket féltjük, óvjuk, legyen szó betegségről, terhekről, munkáról, lelki nehézségekről. A fennmaradás természetes késztetése ezt erősíti bennünk. Ez a járvány viszont családunk idősebb generációja felé fordítja a figyelmünket. A nagyszülők felé, akikre legtöbbször úgy tekintünk, mint akik nehézség, betegség idején bevethetők, ők a plusz kéz, akik segítenek az unokáknál. Most ebben is fordított feladatunk van. A gyermekeinket és magunkat is taníthatjuk a nagyszülőkért való aggódásra, az életük megóvására és tiszteletére. Most nekünk, fiatalabbaknak kell erősebbnek és összeszedettebbnek lenni. Arról nem is beszélve, hogy ők az utolsó élő generáció, akik még éltek úgy az offline világban, hogy megtanulták, hogyan lehet a családban együtt, egymásra támaszkodva önfenntartónak lenni, az élet alapvető feladatait magukban, a szolgáltató rendszer igénybevétele nélkül is megoldani. Hívjuk fel őket, messengeres családi beszélgetésekben meséltessük őket gyermekkorukról (az akkori járványokról és intézkedésekről), kérjünk tőlük tanácsot, tanuljuk meg tőlük a mindennapok, otthoni feladatok csínját-bínját, ha eddig nem tettük meg.

A családdal Isten tenyerén
Végül, ami mindezt egybefogja. Járvány idején hitünk mindennapi megélése is másképp történik. Természetes módon vágyunk még inkább a gyülekezeteinkre, a lelki kisközösségeinkre, az istentiszteleti közösségre. De úgy gondolom, éppen a keresztyén ember képes arra, hogy az egy mérföld helyett két mérföldet tegyen meg, ha arra van szükség, ahogy a #maradjszépenotthon felhívások is bátorítanak. Most kevésbé a közösségi, sokkal inkább a személyes és családi odaszánt és kitartó igeolvasás, imádság és böjt ideje van. Milyen jó, hogy ma már mindebben a média is segítségünkre áll! A jézusi szó, hogy ’ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük’, családjainknak is szól. Már a legkisebbnek is elmagyarázható, hogy miért vagyunk most annyit otthon, és hogy ebben az időben milyen fontos és milyen nagy ajándék Istenre figyelni. Választhatunk egy nekik írt gyermekbibliát és elkezdhetjük olvasni estéről estére, ami után hálát adhatunk a napért, bocsánatot kérhetünk az elhibázott dolgokét (ennyi időt együtt töltve lesz bőven miért...), és Istenre bízhatjuk terheinket, félelmeinket, nehézségeinket. Az étkezéseknél hálát adhatunk az ételért, és kérhetjük az áldást családunkra és környezetünkre. A nagyobbakkal követhetünk egy igefonalat vagy egy böjti időre írt imafonalat. Vasárnap közösen nézhetünk meg egy istentiszteletet, de tarthatunk otthoni családos áhítatot, ahol tanuljuk közösen az Istennel töltött időt és imádságot.

Családi akciócsoport
A járványos időszak egy egészen új kihívással és annak áldásaival ajándékozhatja meg családjainkat. Kamaszaink külön kis akciócsoporttá nyilvánítottak minket egyfajta forradalmi hangulatban: Vírusosok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok!

Családunkban a járvány terjedését megakadályozó ’önkéntes karantén’ idejére a következők mellett döntöttünk:

• Előre egyeztetjük és tartjuk a munkanapok napirendjét.
• Segítjük egymást a munkavégzésben és tanulásban.
• Odafigyelünk és segítjük a nagyszülőket.
• Közösen visszük a háztartást.
• Sorra mindenki megfőzheti és megtaníthatja a családnak a kedvenc menüjét.
• Mindennap hosszabb időt töltünk a szabadban.
• Mindenki keres egy célt, amit a felszabadult időre önképzésként beiktat.
• A koronavirus.gov.hu napi többszörös böngészése helyett társasozunk, családi mozizunk.
• Mindebben pedig még többet figyelünk Istenre személyesen és közösen.

Március idusán vagyunk. 1848-ban egy csapat fiatal kiállt a tömeg elé, hogy fordítson egyet a történelem kerekén. Most nem egy általunk választott ügyért, hanem a ránk mért helyzetben tehetünk azért, hogy szabadok legyünk a félelemtől, a járvány további, súlyosabb szakaszaitól, mindeközben pedig megújuljon családunk, és hiszem, ezáltal társadalmunk is esélyt kap. Istennek, Istennel semmi sem lehetetlen. Jóra fordítja!

Szabóné Lászó Lilla
református lelkész, valláspedagógus

Kép: James Estrin/ The New York Times