Jézus húsvétvasárnapi feltámadását megelőző szenvedéseinek, ama három szent napnak kezdete a nagycsütörtök. Általában a tanítványokkal eltöltött utolsó vacsorájára emlékezünk ezen a napon, ugyanakkor éjszakai elfogatása már kevésbé kap hangsúlyt. Pedig az alázatosság emelkedett és fényes alkalmát, a lábmosást, valamint az Úr vacsorájának ünnepi elköltését a legmélyebb és legsötétebb kontraszt követi ennek a napnak végén. Az Úr Jézus nemcsak az Olajfák hegyén, a Gecsemáné kertben gyötrődik lelkiekben, hanem ráadásul úgy kerül megátalkodott ellenségeinek kezébe, hogy tanítványa árulja el őt. Az utolsó vacsorán résztvevő tizenkettő közül az egyik, Iskáriótes Júdás.

Ne feledjük, Jézus tanítványának választotta és apostolai közé számlálta Júdást. A többihez hasonlóan hatalmat adott neki is a tisztátalan lelkek felett, hogy gyógyító küldetésében részt vegyen. Az utolsó vacsora előtt Júdásnak éppúgy megmosta a lábát, mint a többinek, sőt együtt fogyasztotta el vele a húsvéti bárányt is. Júdás személyében nem más árulta el Jézust, mint az, aki vele együtt mártotta kezét a tálba, majd akit az árulás éjszakáján a legközelebb engedett magához az Úr, hogy fogadja a csókját.

Ismeretlen francia mester: Júdás csókja

A nagyhét utolsó három napjának szenvedései különböző mértékűek. Az biztos, hogy Jézus testi szenvedésénél is nagyobb volt a lelki, az elfogatás megaláztatásánál az árulás. A pofonoknál és ütlegeléseknél fájdalmasabbak voltak a hamis vádak azoktól, akik között Jézus tanított és gyógyított. Az ostorozás és töviskoronázás szenvedésénél sokkal nagyobb kín volt az, hogy leköpdösték, mert az emberi méltóság legmélyebb megalázásának módja ez. A keresztre feszítés borzalmas kínjainál pedig semmi sem lehetett nagyobb, mint Júdásnak, a Jézushoz közeli tanítványnak az áruló csókja azon az éjszakán.

Amennyiben a nagycsütörtök eseményei közül tanulságos és követendő hagyomány lett a tanítványok lábmosása vagy különösen az Úr utolsó vacsorája, annyiban tanulságos és tipikus számunkra Júdás csókja is. Az evangélium a csalódás elkerülése végett tudatosítja bennünk a Júdások jelenlétét közöttünk. A huszadik század második felétől a titkosszolgálatok hadviselése egyre nagyobb mértékben alkalmazza az ügynökhálózatok tevékenységét, amelynek következtében biztosra vehető, hogy minden közösségre jut minimum egy-tizenketted részben egy ügynök, egy beépített ember, egy áruló. A 007-es James Bond kultuszában minden kút meg van mérgezve, minden repedésben poloskák vannak elrejtve. A történelmi tapasztalat igazolja azt, hogy legyen akár politikai párt, akár kulturális egyesület, szakmai vagy baráti kör, Júdás ott lapul meg közöttük. Jézus Krisztus evangéliuma éppen arra tanít, hogy az egyetemes egyház sem kivétel, sőt, küldetése miatt a legveszélyeztetettebb ebben a tekintetben. Minden felekezetben, presbitériumokban, bibliaórákon, gyülekezetekben éppúgy jelen lehetnek Júdások, mint a fontosabb tisztségekben: püspökök vagy pápák között.

A mindenkori Júdás felismerhető jellegzetessége a júdási csók. Ez az, ami különösen a tapasztalatlan fiatalokat tévesztheti meg. Júdás csókja azt jelenti, hogy Júdás nagyon megnyerő, szimpatikus színlelő, lelkes érdeklődő, nálánál látszólag apostolibb lelkületű nincs, jobban tudja a katekizmust és a keresztyének feladatát, mint bárki más. Kész vezetője lenni kisebb-nagyobb csoportoknak, végül az egész egyháznak. A legrövidebb időn belül bizalmadba férkőzik, a barátoddá akar válni. Ki akarja puhatolni leggyengébb, ugyanakkor legerősebb pontodat, hogy belülről tegyen tönkre, s ha mindez nem sikerül neki, a Gecsemáné kerti esti zsoltáréneklés közben árul el, rád eresztve az Úr ellenségeit, hogy megfogjanak téged. Van, amikor Júdásnak nincs ennyi ideje az udvarláshoz, ilyenkor azonnal közösséget bomlaszt, minden jó, új és építő szándékot csírájában megfojt, lelki törekvéseidben ellehetetlenít, hogy feladd, és végül megadd magad a körülményeknek.

Ennek tudatában állandóan gyanakodjunk? Egyáltalán nem, a gyanakvás átkától is föl vagyunk oldva, hiszen Jézus sem volt soha bizalmatlan mennyei Atyjához, tudta, hogy mindaz, ami megíratott, be fog teljesülni. Ami felől Jézus azt mondta, hogy „boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.”

A Júdások jelenlétének tudatosítása nem a bizalmatlanságot ülteti el az életünkben. Ez csak abban az esetben lenne lehetséges, ha hamisan rózsaszínű képet festenénk az egyház életéről, ha a jómódban élő, önmutogató giccs-keresztyénséget vennénk alapul. Ezzel szemben az igazság az, hogy boldogok, akiket Jézus Krisztus nevéért gyaláznak, szidalmaznak és üldöznek. Az igazság az, hogy a történelem során a prófétákat, az apostolokat és a hitvalló hősöket megölték. Az igazság az, hogy napjainkban is a keresztyének nyakát vágják el a világ szeme láttára, hétköznapjaikban és ünnepeikben gyilkolják őket, ahogy Pál apostol megírta: „olybá tekintenek bennünket, mint vágó juhokat”. Az igazság az, hogy a 20–21. század kommunista, nemzetiszocialista és liberális Európájában a hitvalló keresztyén egyáltalán nem érvényesülhet, nyilvánosságot és katedrát nem kaphat, elhallgatás, megvetés, megaláztatás és üldözés az osztályrésze. Az igazság az, hogy ennek érdekében minden intézményben beépített, hivatásos Júdások dolgoznak.

Júdás csókja ellen mit tehet Krisztus tanítványa? Kardot ránt és odacsap, mint Péter apostol? Netán purifikálja a közösséget?  Jézus ezektől óva intett. Azt tanította, hogy aki kardot ránt, kard által hal meg, s egyébként is, a konkollyal együtt kiszaggathatja az értékes búzát is. A szétválasztás tiszte, a nagy aratás majd az utolsó ítélet Urának adatott. Jézus tudta előre, hogy Júdás el fogja árulni őt, mégis végig vele volt, nem zavarta el soha köreiből, még azon a csütörtöki éjszakán sem, hogy beteljesedjék az írás, és éppen azért az emberért haljon meg, aki elárulja őt.

Azon a csütörtök estén, amikor a húsvéti bárányt fogyasztotta tanítványaival, Jézus így szólt Júdáshoz: „Amit cselekszel, hamar cselekedjed.” A Gecsemáné kertben, amikor Júdás hozzálépett és megcsókolta őt, ezt mondta neki: „Barátom, miért jöttél?”
„Barátom” – mert Júdás ezzel az áruló csókkal készítette elő Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását, ugyanakkor a mi üdvösségünket is. „Barátom” – tehát nem ellenségem, s ez az őszinte megszólítás maga az igazi ítélet a mindenkori Júdások felett. Ugyanis, Jézus Krisztus kereszten végbevitt váltsága és feltámadása óta a Júdások bármit is csinálnak, bármennyire is ki vannak fizetve harminc ezüsttel, a szeretet győzelmével szemben a gyűlölet vesztes oldalán állnak. „Barátom” – azért is, mert a Júdások árulása nélkül nem teljesedhetne be sem a mi személyes, sem pedig az egyház küldetése. A mindenkori Júdások csókjára tehát az egyetlen válasz: „Ti gonoszt gondoltok ellenem, de Isten azt úgyis jóra gondolja fordítani.”

Júdás csókja az arcodon valójában az üdvbizonyosság pecsétje életeden, hogy a sikeres imitátorokkal szemben te igazán a Krisztus útját járod. Júdás csókja az arcodon az igazi kitüntetés, miszerint megnyilvánulásod és életviteled okán érdemesnek találtattál, hogy az Úr ellenségei elveszejtsenek. Júdás csókja az arcodon nyugtató balzsam, hogy keresztedet válladra véve, sok-sok árulásod ellenére Jézus mégis megbocsájt neked.

Dr. Békési Sándor