„A szeretet nem old meg mindent, de olyan légkört teremt, amelyben megoldást kereshetünk a problémáinkra."
Gary Chapman
Kamaszokkal a családban
Nem hallgat rád? A kamaszod KÉK (Kapcsolatra Épülő Következetes) neveléséhez a meghitt kapcsolatotok hátországára van szükség. Akkor lesz nyitott arra, hogy tanuljon tőled, ha a kapcsolat megteremti köztetek az átjárást, a hidat.
Kamaszok és szülők között akkor alakulhat ki kölcsönösen értő és odafigyelő kommunikáció, ha először mi, szülők határozzuk el, hogy szívósan és szenvedélyesen meg akarjuk ismerni minden gyerekünket. Akkor érdekli őket, amit tudunk, ha már tudják, mennyire érdekelnek minket. Az olyan szeretetteljes és biztonságot nyújtó családokban, ahol a szülők kitartóan locsolják és táplálják a gyerekeikkel való kapcsolatot, a kamaszok is szóba állnak a szüleikkel.
Nem könnyű új sebességbe kapcsolni, amikor jól ismert gyerekünk helyett egyszer csak egy undok idegen kezdi használni a fürdőszobánkat. Pedig eljött az ideje, hogy a gondoskodó-tanítgató üzemmódból átálljunk az életre való felkészítésre.
A kamaszkori felkészítő nevelés a gyerekkori tanító nevelés természetes folytatása. A kamasznak abban segítünk, hogy a való életben is alkalmazni tudja mindazt, amit a korábbi évek során tanítottunk neki. Most próbálja ki, hogy az eddig tanultak a gyakorlatban is működnek-e. Az értékrend, amit korábban a fejükbe tápláltunk, a kamasz évek alatt válhat saját meggyőződéssé, belülről fakadó életgyakorlattá.
“A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”
– Galata 6:9
A földkerekség sokmillió lakója közül Isten pont téged választott ki arra, hogy a gyerekedet felneveld. Ez nemcsak abban az esetben igaz, ha te vagy a vér szerinti Édesapja, vagy Édesanyja. Akkor is igaz, ha a nevelőapja- vagy anyja vagy, ha a párod vér szerinti gyereke, de most egy családban éltek, vagy ha az unokád, akinek a nevelése jórészt rád marad. Sőt, még akkor is ez a helyzet, ha te csak a szomszédja, vagy a tanára vagy egy olyan kamasznak, akire nem tudnak elég időt szánni a szülei.
A mai posztmodern világban, amely túlfűtött izgalmakat, vonzó és szórakoztató élményeket kínál, érthető, ha úgy érzed, hogy nincs mit nyújtanod a kamaszodnak, sőt, labdába sem tudsz rúgni. Pedig a kamaszod többre vágyik a felszínes vibrálásnál. Ő is társas lény, aki a feltétel nélkül elfogadó szeretetkapcsolatban adja leginkább önmagát.
Van tehát valamid, amit csak egy érett felnőtt adhat meg a gyerekednek. Azon kívül, hogy egyedülálló tapasztalatokkal, látásmóddal, bölcsességgel, képességekkel, és belső értékekkel rendelkezel, ha érett felnőtt vagy, képes vagy őt feltétel nélkül elfogadni – nem úgy, mint a kortársai. Kamaszod a feltétel nélkül elfogadó kapcsolat közegében nyílik meg arra, hogy hasonlítani akarjon hozzád, jelentsen neki valamit az, hogy összetartoztok, a tőled érkező hatásokra fogékony legyen, megbízzon benned, és vállalni merje a valódi önmagát a társaságodban.
A folyóvíz mellé ültetett fa
“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét…”
– Zsoltárok 1:1-3Jézus mondta:
“Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”
– János 7:37-38“Végül, testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amelyek igazak, dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek, tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek.”
– Filippi 4:8
Lehet, hogy a kamaszod gyökerei most nem érik el közvetlenül az élő víz forrását. Lehet, hogy akikkel együtt “jár”, akikkel együtt “áll”, és akikkel együtt “ül”, akiknek a társaságát élvezi, akikre hallgat, azok nem bölcsek, hanem bolondok, vagy ostobák a Biblia fogalmai szerint.
Te viszont lehetsz folyóvíz mellét ültetett fa. Mások helyett nem tudsz hinni, bízni, gondolkozni és döntéseket hozni… de lehetsz az élő víz csatornája, még a saját kamaszod számára is!
A kamaszok nevelése új megközelítésben
Meggyőződésem, hogy a nevelés nemcsak a gyerek szórakoztatásából, fejlesztéséből, életben tartásából és fegyelmezéséből áll. A kamaszok nevelésének nem annyi a célja, hogy a gyerekeink megússzák a drogozást, a fiunk ne nézegessen pornót az interneten, a lányunk PEDIG szűzen menjen férjhez. Nem is csak arra törekszünk, hogy a tőlünk való teljes függés állapotából átkormányozzuk őket az életképes önállóság állapotába. A nevelés több, mint kiképző tábor, ami felkészít az élet küzdelmeire.
A gyerekre a személyes kapcsolat van hatással, nem a szülő tekintélye. A kamasz is olyan közegben bontakozik ki és fejlődik éretté, ahol tudja, hogy van választási szabadsága az őt érintő kérdésekben, nem kell szégyellnie magát, amikor hibázik, és akkor szeretik a legjobban, amikor a legkevésbé érdemli meg – a nevelésben így nyilvánul meg a kegyelem. A kamaszok “KÉK” neveléséhez a biztonságot nyújtó szülő-gyerek kapcsolat hátországára van szükség.
Ha a kamaszoddal semmi mást nem csinálsz, csak rendszeresen leülsz mellé reggelizni, és olyankor semmi másról nem hallasz, mint arról, hogy mi történik a nyolcadik osztályban, a már sokat teszel érte. A kommunikációs hídnak, amit most építesz, egy nap nagy hasznát veszi majd. Ha kitartóan és következetesen töltesz időt a kamaszoddal, lehetőleg kettesben, élő kapcsolatot tudsz vele teremteni; rajtad keresztül ő is hozzájuthat a bölcsesség, az igazság, a szeretet és a kegyelem kiapadhatatlan forrásához.
Ragadd meg, locsold és tápláld a kamaszoddal való kapcsolatodat! Menj utána, légy kezdeményező – és rendszeresen tölts vele időt kettesben! Figyelj rá oda, legyél rá kíváncsi, tegyél fel kérdéseket!
Vessétek össze a heti időbeosztásotokat, és találjatok egy olyan időpontot, amit fenn tudtok tartani az egymással való rendszeres találkozásra!
„Egy csipetnyi megelőzés többet ér, mint a betegségre szedett bármennyi gyógyszer.”
– Benjamin Franklin, a villámhárító feltalálója
A kamaszaink életébe befektetett időre mindenképpen illik ez az idézet!
- Ha nem tőled tanul az élet dolgairól, máshol fog.
- Ha nem veled van bizalmas kapcsolata, mással lesz.
- Ha veled nem töltheti az idejét, másokkal fogja.
- Ha a veled való kapcsolatban nem érzi magát értékesnek, másokkal fogja jól érezni magát.
Minden héten tölts vele időt kettesben!
Legszívesebben minden családnak ezt javasolnám! Fogd az órarendedet, és találj benne egy helyet, amikor – heti rendszerességgel – a gyerekeddel tudsz lenni, kettesben. Lehet az egy korai reggeli, egy délutáni teázás, vagy egy vacsora-randi házon kívül, vagy belül… az a lényeg, hogy legyen minden héten egy meghatározott időintervallum, amikor következetesen és állandó jelleggel a gyerekedé vagy.
A szervezhetőség kedvéért – különösen azoknak, akiknek ez még szokatlan – azt javaslom, hogy ne bízzátok a véletlenre a dolgot, hanem üljetek le, és állapodjatok meg együtt abban, hogy mikor fogtok találkozni. Egy 13 éves gyerekkel már mindenképpen a kettőtök órarendjét összevetve kell rögzíteni a fix időpontot, amikor minden héten találkozni fogtok.
Mondd meg a gyerekednek, hogy szeretnéd magad elkötelezni arra, hogy minden héten egy kis időt eltölts vele, kellemes körülmények között, kettesben. Minél fiatalabb életkorban kezded, annál könnyebb lesz hozzászokni.
De miért annyira fontos ez?
Ha csak olyankor próbálnál vele komolyabban beszélgetni, amikor konfliktushelyzet van, az olyan, mintha viharban akarnál telefonvonalat telepíteni. A kommunikációs vonalakat olyankor a legkönnyebb kiépíteni, amikor még szép az idő; és olyan erősre volna jó őket építeni, hogy elbírják az esetleges viharok terhét is.
Mikor, hogyan és miről beszélgessünk?
„A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.”
– Példabeszédek 17:28
Előre határozd el, hogy nem mondasz véleményt semmi olyasmiről, amiről nem kéri ki a véleményedet. Határozd el, hogy nem javítod ki a szóhasználatát, a gondolkodásmódját, nem kritizálod a megjegyzéseit és a véleményét, és szánd el magad, hogy a következő néhány év alatt alaposan megismered a gyereked gondolkodásmódját és személyiségét. Olyankor nyílik lehetőséged arra, hogy megoszd a saját élettapasztalataidat, átadd az értékeidet, és lehetőséget teremts a bizalmas kapcsolat kialakulására, amikor rászánod az idődet.
És amikor együtt vagytok, felejtsd el a kioktató hozzáállást! A kamasz már kinőtt abból a korból, hogy direkt módon tanítgasd; helyette kezdd el az életre való felkészítését!
A tanítás időszaka lezárul, amikor a gyereked a kamaszkorba lép. Amire addig meg tudtad tanítani, amit a születésétől a kamaszkoráig el tudtál ültetni a fejébe és a szívébe, az lesz az alap, amire a továbbiakat építheted. Most annak az ideje kezdődik, hogy segíts neki alkalmazni mindazt, amit korábban megtanítottál neki. [Lásd: “Az Úr tanítása szerint…” – Mit tanítsunk?]
Tedd félre a szükséges időt, és minden héten találkozz kettesben a gyerekeddel!
Amikor kérdéseket teszel fel neki, akkor arra készteted, hogy megnyissa agyában a régebben elmentett fájlokat, és megtanulja, hogyan lehet tartalmukat a való életben alkalmazni.
A kérdéseid is kifejezik, hogy mi fontos neked. Ha a kamaszod azt látja, hogy igazán meg akarod őt ismerni, és nem azért teszel fel neki kérdéseket, hogy miután megnyitotta előtted az ajtót, végre elmondhasd a véleményedet, akkor egy idő után el fogja hinni, hogy ez az idő tényleg az övé, róla szól, nem a te „érdekeidet” szolgálja.
Sokszor hibáztam el ezt a dolgot, mire megtanultam, hogy arról, amit valamelyik gyerekem személyesen elmond nekem, csak akkor mondok véleményt, ha kifejezetten arra kér. Ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretném elmondani, hogy mit gondolok! Néha alig tudom türtőztetni magam, hogy el ne kezdjek valamilyen megoldást javasolni a problémájára, és el ne mondjam azt a páratlanul zseniális gondolatot, ami kipattant a fejemből. És az is nehéz, hogy ne javítsam ki, amikor nem tűnik logikusnak, vagy szerintem nem állja meg a helyét az, amit mondott. Olyan érzés, mintha egy nagy mozaik-kép kirakásán dolgoznánk, és én tudnám, hogy hova illik az a darab, amit ő fog a kezében… mégis hagyom, hogy ő jöjjön rá lassan, lépésről lépésre, hogy hova illik minden egyes mozaikdarab. Néha nagyon, nagyon nehéz. És néha még ma is elrontom.
Akkor mondhatod el a véleményedet, amikor a gyerekednek eszébe jut, hogy megkérdezze. Amikor kérdez, akkor tényleg kíváncsi a bölcsességedre és a meglátásaidra. És valószínűleg azért kérdez, mert a korábban együtt töltött idő és a viselkedésed alapján végre megértette, hogy kíváncsi vagy rá, értékeled őt, és elég fontosnak tartod ahhoz, hogy a drága idődet is rá szánd. Kezdi elhinni, hogy nem magaddal vagy elfoglalva, hanem valóban vele törődsz. Kezdi úgy érezni, hogy megbízhat benned.
Ne felejtsd el: most már nem a tanítás, hanem az életre való felkészítés időszakát élitek, tehát annak van itt az ideje, hogy amit már tud, azt most az életében is tudja alkalmazni. A kérdéseid csak arra valók, hogy gondolkodásra késztessék a gyerekedet, és az eddig tanult mozaik-darabok helyreillesztését segítsék.
Kamaszodó gyereked a nagyobb függetlenség, több önállóság iránti igény jeleit mutatja? Itt az idő, hogy változtass eddigi szerepeden! Fokozatosan add át neki a kormányt: a döntés lehetőségét és felelősségét az őt érintő kérdésekben… támogasd az önállóságát!
A gyerek ragaszkodó-követő-elfogadó hozzáállással, kötődő reflexszel születik. Eleinte ez önmagában elég ahhoz, hogy a szülő-gyerek kapcsolat természetes alá-fölé rendelt viszonynak induljon: a gyerek igényli a gondoskodást és a szülőre hagyatkozik; a szülőt pedig gondoskodásra ösztönzik a gyerek hívó jelzései. A szülő gondoskodó-vezető szerepe azonban a gyerek korának előrehaladtával fokozatosan csökken. A kamaszkorban már tudatosan is az önálló életre való felkészítésre törekszik az előrelátó szülő.
Amikor megkezded az elengedés folyamatát, hagynod kell, hogy Isten munkálkodjon a gyereked életében, és bíznod kell Benne – nemcsak annak alapján, amire rajtad keresztül eddig megtanította, hanem abban is, amire ezután fogja őt tanítani, immár közvetlenül.
A korábban szinte mindenben tőled függő gyerekedet a saját felnőtt életére kell felkészítened. A kamaszkor beköszöntével nagyon sokat segít, ha bizalmas kapcsolatban vagy a gyerekeddel. [Lásd: Különleges szereped a kamasz életében, és nézd meg az ezt követő 3 cikket is!] Könnyebb tehát a helyzeted, ha a 12 éves már érti, hogy nem önző ambícióból, hanem őérte hozol néha olyan döntést, ami nem kellemes a számára; eddig őérte tartottad az ellenőrzésed és az irányításod alatt az életét… ezután pedig őérte neveled önállóságra. Érti és tudja, hogy érte van az is, hogy egyre több választási lehetőséget adsz neki; őérte szeretnéd neki megmutatni, hogyan lehet valamit jól megcsinálni. Ha ilyen kapcsolat van köztetek, akkor el tudja fogadni azt is, amikor kijavítod, javasolsz neki valamit, vagy megosztod vele a saját tapasztalataidat. Ha úgy érzed, hogy rátok zúdult a kamaszkor, és a kapcsolatotokban nyoma sincs ennek a hozzáállásnak, előbb szerezd vissza a bizalmát! A kettőtök közötti bizalmas kapcsolat teszi lehetővé, hogy a kamaszod úgy váljon egyre függetlenebbé tőled, hogy közben hatni tudj rá és a segítségére lehess. A kölcsönös feltétel nélkül elfogadó, kegyelemre épülő kapcsolat az egyetlen láthatatlan erő, ami újra és újra hozzád vonzza az önálló életére készülő gyerekedet.
A kamaszkor kiválóan alkalmas arra, hogy fokozatosan elkezdd a gyerekednek átadni a saját életére vonatkozó döntések lehetőségét és felelősségét. Igen, tényleg kockázatos átengedni a kormányt, mert ezzel együtt jár az is, hogy a merész és gyakorlatlan kamasz sokszor nem jól méri fel a helyzetet. A nem túl jó döntések következményével is számolnunk kell.
Ha viszont ilyen józan megfontolások alapján vonakodunk átengedni a döntéseket, kiéleződik közöttünk a hatalomért folyó harc: az önállóságra törekvő kamasz lázadni fog ellenünk, hogy több szabadságot harcoljon ki magának.
Érthető, ha azért akarjuk a kezünkben tartani a kontrollt, mert nem bízunk abban, amit eddig megtanítottunk a gyerekeiknek. Azt hiszem, nagyon kevés szülő érzi úgy, hogy minden hamubasült pogácsával ellátta, és kellőképpen megpatkolta a hosszú és viszontagságos útra induló csemetéjét. Érthető, ha aggódunk, mit művel, ha ő dönthet. Én is minden nap aggódom (és amikor nyakon csípem, az aggódást imádságba fordítom), mert egyre inkább rájövök, mi minden maradt ki az útibatyuból, amit a gyerekeimnek csomagoltam. A kamaszok nevelésében ez talán a legkritikusabb pont; egy túlkontrolláló szülő ugyanis olyan irányba taszíthatja a gyerekét, amerre különben soha nem akart volna elindulni.
- Azt szeretnéd, hogy amíg a gyereked otthon lakik, minél inkább az irányításod és az ellenőrzésed alatt maradjon?
- A kamaszod azt szeretné, hogy a saját életét minél nagyobb mértékben ő kormányozza?
- Mivel próbálod megakadályozni, hogy átvegye a kormányt az őt érintő kérdésekben?
- Ha most nem tanítod meg a saját életét vezetni, miből gondolod, hogy jól fog tudni bánni a szabadságával, amikor elköltözik otthonról, és egyik napról a másikra teljesen egyedül kell vezetnie az élet igazi és forgalmas autópályáján?
A kamaszkor a szülő részéről a fokozatos elengedés, a gyerek részéről az életre felkészülés ideje. De miközben elengedjük a gyerekeinket, biztosan tudhatjuk, hogy Isten velük marad és folytatja munkáját az életükben. Mi, szülők egyre kevesebb dolgot taníthatunk nekik ezután, Isten viszont továbbra is fogja őket tanítani, csak többnyire a mi közvetítésünk nélkül. Amilyen nehéz elengedni a kormányt, annyira fontos, hogy a kamaszunk el tudja sajátítani az ítélőképesség és tisztánlátás művészetét.