Talán az év végi hajrá és az azzal járó rettenetes mennyiségű kitöltendő adatlap, nyilatkozat, bevallás és aláírandó tette, ki tudja, de úgy advent derekán járva az a szörnyű vízió sejlett fel bennem, hogy az egész betlehemi história: jászlastul-birkapásztorostul-hajlékot kereső szentpárostul valójában nem más, mint egy bürokratikus bonyodalom részletes leírása. Mondhatni, egy közigazgatási eljárás ügymenete, amibe Lukács beavat minket. Mert hogy is kezdődik? „Augusztus császár rendeletet adott ki, hogy számolják össze a föld minden népét..." És a szentíró folytatja, részletezi, merthogy a bürokrácia a részletekben él, és éli ki magát igazán: „mindenkit a saját városában." Nos, igen, egy rövidke, apróbetűs félmondat a rendeletben rengeteg bosszúságot tud okozni. Hiába is magyarázkodna József – szinte látom magam előtt a hivatalban –, hogy terhes a feleségem, nincs is már élő rokon Betlehemben, különben sincs, ahol megszállhatnának, ilyen mellékes körülmények nem szokták érdekelni a hatóságot. Mindenki tartózkodjon a „hivatalos lakcímén". Látom magam előtt a tisztviselőt is – 2000 éve ugyanolyanok –, ahogy idegesen vagy empátiát erőltetve az arcára széttárja a kezét és azt mondja: Megértem magát, higgye el, de értse meg, kérem, ez a jogszabály, mi csak végrehajtjuk.

A szent pár tehát elindul Betlehembe, hogy a rendeletben foglaltaknak eleget tegyen. Dehogy gondolnak ők akkor angyalokra, megváltóra, próféciákra! Csak az elintéznivalókra. Idegesek kissé, és túl akarnak lenni az egész procedúrán. Nyakukon a szülés, Józsefnek egy csomó határidős munkája van, nekik meg ilyenekkel kell vacakolniuk.

De nézzük csak a történet másik szálát – merthogy ott is főszereplő ám a közigazgatás! Három csillagtudós megjelenik a Jeruzsálemi Főhivatalban, és valami Megváltót keresnek. Most nem a hatóság a kezdeményező fél, épp ellenkezőleg, az ügyfél keresi föl a Hivatalt – teszem hozzá, roppant naiv jóhiszeműséggel, az eljárás hivatalos ügymenetét követve. Látszik, hogy külföldiek! De lássuk csak, mi az eredmény! Egyrészt az „írástudók" láthatóan zavarba esnek. Zavarba, merthogy ilyen még nem történt. Valakik használni szeretnék a rendszert, éspedig valami valóban fontos dologra. Micsoda példátlan dolog! Nem csupán intézkedni, lebonyolítani szeretnének valamit, hanem lényegbevágó ügyben kérnek segítséget! A bürokraták becsületére legyen mondva, az átmeneti üzemzavar után összekapják magukat, és idézik a „vonatkozó paragrafusokat". Mégsem tartjuk hiába a hivatalt: működik az adatbázis – több száz éves iratokat tartanak számon, és bocsátanak rendelkezésre! De amint értelmezni kéne, gyakorlatra váltani, mit is jelentenek azok a bizonyos sorok, egyszeriben lefagy a rendszer. Kivizsgáljuk, mérlegeljük, szakértők bevonásával... – dünnyögik.

A bürokrácia jellemző paradoxona bontakozik ki előttünk: miközben minden erejével azon van, hogy minél több adatot birtokoljon minél több emberről, a valóságról mégsem tud semmit! Az egész földkerekséget össze akarja írni, de mikor egyről, csak egyetlenegyről kérdezik, bizony csak hebeg-habog.

Addig is – újabb érdekes fordulat az eljárásban –, ha már a hivatal nem tudott naprakész adatokkal szolgálni, tegye meg az ügyfél! Persze ingyen és bérmentve! „Menjetek – mondta –, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem."

Ezzel a mondattal azután az apparátus számára meg is szakad az ügymenet, amolyan befejezetlen „X-akta" marad a zsidók Messiásának születése. Sosem tudják már meg, regisztrált-e az a bizonyos kéttagú názáreti család, aki két fővel érkezett és feltehetően hárommal távozott Betlehemből. Az ismeretlen keleti utazókról sem érkezik több hír a hivatalba, eltűnnek nyomtalanul épp oly rejtélyesen, ahogy megjelentek. Úgy tűnik, az ügy szereplői egytől-egyig elvesznek az egyre sűrűsödő júdeai homályban.

Csak a szentíró tudja, hogy az események irányítását egy egészen máshonnan irányított apparátus veszi át. Ügynökei már régóta dolgoznak a nagy esemény előkészítésén. Néhány kulcsszereplőt már korábban megszólítottak álomban, látomásban, más beavatottaknak égre írt kódokkal, ősi próféciák soraival üzentek. Megszívlelendő szelídséggel, ugyanakkor meglepő hatékonysággal működtek, ha nem is titokban, de szinte észrevétlenül, mindvégig a háttérben.

Csak egyetlen óra, az a bizonyos karácsonyi, és egyetlen helyszín, Betlehem mezeje, ahol és amikor nyíltan színre lépnek. Csakis ott és akkor. Egyetlen dicsőséges, varázslatos éjszakára, hogy ezután mindig emlékezzenek a Föld lakói arra: fölöttük és közöttük egy másik, hatalmasabb hatalom ereje is hat és működik. Egészen más célból és máshogyan. Egy Égi apparátus.

Földi és Égi hatalmak. Földi és Égi apparátus.

Előbbi kényszerít, korlátoz, leural. Utóbbi bátorít, őriz és vezet! Azóta is szüntelenül. Új utakra, küldetésre, biztos döntésekre, kényszerek nélkül élt szabad életre.

Szabó György