„Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez."
Weöres Sándor
Kegyesség és teológia
Elhangzott a Pápai Református Teológia diáksága előtt 2009. febr. 23-án.
Apám emlékének.
Isaac Bashevis Singer A Sátán Gorajban c. regényében egy 17. századi pogrom után kabbalista követ érkezik Goraj városába ezzel az üzenettel: A Messiás színre lépett, a megváltás küszöbön van. Nem csoda, a zsidó közösség felbolydul. Amikor a hír eljut Benis rabbihoz, aki történetesen nem vett részt a gyűlésen, ő a szobájába zárkózik. Nem szívleli a kabbalát, ezt az ezoterikus kegyességi irányzatot. Miután a Messiás eljövetelének kérdését egész éjszaka tanulmányozta, találkozik a követtel. “Soha senki nem tudta meg, mit mondott Benis rabbi azon a reggelen, s azt sem, mint felelt rá a követ. Egy dolog azonban hamarosan nyilvánvaló lett: a követ búcsú nélkül eltávozott Gorajból ugyanazon a szánon, amelyiken érkezett.”[1] A követ távozását általános felzúdulás követi, úgyhogy a rabbinak is mennie kell.
Az epizód jelképes: a közösség egyébként “erényekben gazdag”[2], hivatalos vallási vezetője nincs jelen a sorsdöntő “kegyességi összejövetelen”, s a kérdést teológus módjára, könyvei segítségével igyekszik megoldani. A kegyesség és teológia feszültségét további két mozzanat fokozza: a rabbi és a követ négyszemközti vitája, melyből vélhetőleg az előbbi került ki győztesen, a “vesztes” fél azonban ezt nem ismerte el nyilvánosan. Ez az oka, hogy a a rabbi győzelme pürrhoszinak bizonyul: a közösséget nem érdeklik a teológiai érvek, amikor a kegyesség reménnyel kecsegtet.
A teológia és kegyesség kapcsolata korántsem egyszerű. Én most e kapcsolatot fogom boncolgatni.
1 Bevezetés: “Kegyesség” és “spiritualitás”
A felkérés alapján spiritualitásról kellene beszélnem, nem pedig kegyességről, így magyarázattal tartozom a szóhasználatért és az előadás címéért. Amikor én voltam teológus jó 20 évvel ezelőtt, a Magyarországi Református Egyházban spiritualitásról még nem lehetett hallani, annál többet kegyességről. A “spiritualitás” (“A vallás vagy az emberi lélek iránti érdeklődés képessége”)[3] szó tágabb értelmű, mint a “kegyesség”. Azonban a “kegyesség” szóval továbbra is jelentésátfedés áll fenn, továbbá biblika-teológusként jobban érdekel ez utóbbi, mint az inkább a vallásfenomenológia tárgykörébe tartozó előbbi. Ezért engedtessék meg, hogy “kegyesség”-ről beszéljek a továbbiakban.
Az előadásnak a “Kegyesség és teológia” címet adtam, amivel jelezni kívánom a kettő szoros kapcsolatát: ezeket ugyanazon érme két oldalának tekintem. A kegyesség kérdése a Bibliában nem elméleti-leíró, hanem egzisztenciális. Ezért mint ilyenről kívánok beszélni.
Először saját kegyességi-teológiai fejlődésemet, majd a teológia, kegyesség és egyház kapcsolatát fogom boncolgatni, hogy a végén a kegyesség biblikus jellegéhez és kritikus hagyományőrző szerepéhez megérkezzem. Minderről biblika-teológusként fogok szólni.