Izgatott fiatalok álltak a csillaghegyi református templom mellett. Vendégeket vártak, ezért minden közeledő jármű hangjára felcsillant a szemük. Végül befutott egy kisbusz és kiszálltak belőle a káposztásmegyeriek, akiket Battyányi Géza csillaghegyi lelkipásztor köszöntött. Az érkezők rögtön megnyugtatták őt: még többen fognak jönni, csak ők már nem fértek be a kisbuszba, ezért tömegközlekedéssel utaznak. És valóban, a 2025. február 7-i ifivezetési vándortréning alkalmára folyamatosan érkeztek az újabb és újabb ifisek – nemcsak csillaghegyiek és káposztásmegyeriek, hanem rajtuk kívül még négy másik gyülekezetből is: Árpádföldről, a Pozsonyi útról, a Cimbalom utcából és Angyalföldről.

A gyülekezeti teremben közös játékkal indult a rendhagyó foglalkozás, amelyek egyszerre szolgálták az ismerkedést, a feszültségoldást és az egymásra hangolódást – Zámbóné Ivanics Hajnalka káposztásmegyeri lelkipásztor, a Budapest-Északi Református Egyházmegyei ifjúsági referense jól megmozgatta őket. Ezután dicsőítéssel folytatták, a fiatalok választhattak maguknak dalt a hozott gyülekezeti énekeskönyvből, és nem riadtak vissza sem egy új dal megtanulásától, sem attól, hogy azt rögtön kánonban adják elő. Majd a közös imádság következett: a szolgálók az imát mondók vállára helyezték a kezüket annak jelképeként, hogy a közösség felhatalmazása által mindenki nevében szólnak az Úrhoz.



A februári vándortréning-alkalom témája az ifik életét meghatározó ünnepek voltak, ennek kapcsán a káposztásmegyeriek arról meséltek, milyen szimbolikus beavatási rítusaik vannak az ifik téli táboraiban. Egészen friss élményekről számolhattak be, az egyik csoportjuk ugyanis nemrég érkezett vissza egy majdnem kilencven fős nagybörzsönyi téli táborból. Mivel Káposztásmegyeren nem 13-14 éves korban, hanem később konfirmálhatnak az ifisek, a téli táborok bátorságpróbái és fogadalomtételei jelentik számukra a beavatás következő fokát. Minderről nem csak Hajnalka beszélt: a fiatalok lelkészüket is meglepő bátorsággal álltak ki a többiek elé, hogy bizonyságtétellé tegyék élményeiket.

Megerősítő mérföldkövek
„Az ember alapvető igénye, hogy érezze, hogy fontos, hogy számítanak rá, hogy legyen helye a közösségben, hogy képes legyen gazdagítani a közösségét, hogy legyen identitása” – magyarázta koncepciójuk pszichológiai alapjait a káposztásmegyeri lelkipásztor. Ezért fontos, hogy a kétévente induló ificsoportok saját nevet választhassanak maguknak, hogy részt vehessenek beavatáson a téli táborokban és hogy ők is átsegíthessék a próbákon az alattuk lévő korosztályt – természetesen szigorú korlátok között, lelkipásztori felügyelettel. „A téli tábor lényege, hogy legyen egy mérföldkő, amivel megerősítjük az ifisek identitását, valahová tartozását, értékességét” – fejtette ki Zámbóné Ivanics Hajnalka.



A többféle ifis korosztálynak külön téli táborokat tartanak, amelyek menetrendje általában a következő: pénteken megérkeznek és egy igei alkalommal alapozzák meg a tábor aktuális témáját. Este már csak kisebb közösségépítő programok vannak. Szombat délelőtt igei alkalommal indítanak, majd kiscsoportos foglalkozással folytatják, és utána az általuk kesztyűsnek nevezett fogócskaszerű játék következik. Ebéd után indulnak kirándulni, majd hazaérkezve a teázás és kisebb játékok következnek. Vacsora után újabb igei alkalmat tartanak, ezután indul a nagyobb ifsek által szervezett bátorságpróba, amely egy éjszakai állomásos játék csoportosan leküzdendő kihívásokkal, egyedi tematikával és élő szerepjátékos elemekkel.

Vasárnap igei alkalommal kezdődik a nap, majd a beavatás előtti feladatok következnek, amelyeket a fogadalomtételre futtatnak ki, és általában bizalomjátékokból állnak. „Ezek már inkább rítusként funkcionálnak, mint tényleges próbatételként. Volt, hogy körben álltunk és ráültünk egymás térdére, de olyan is, hogy a nagyok úgy álltak be egy szélesebb ajtónyílásba, hogy az avatandók csak fölöttük tudtak átmenni, és ehhez át kellett emelniük egymást. Figyelünk arra, hogy annak se legyen ez kényelmetlen, akinek az ilyesmi kívül esne a komfortzónáján.” Ezután mondják el a fogadalmat, amelynek a szövegét korábbi ifisek hagyományozták rájuk, majd áldást kapnak és egy összetartozást jelző karkötőt. A beavatás végül otthon, a templomban válik teljessé, amikor színes kézlenyomatuk felkerül a falra – örökre.



Akik mindezt átélik, azok életre szóló élménnyel gazdagodnak, amely erősíti őket. „Eddig is évek óta jártak az ifibe, ezután is fognak, de mégis kellenek nekik ezek a megerősítő mérföldkövek. A fogadalomtételük után pedig továbbra is ifisek maradnak, és a későbbiek során ők is szervezhetnek hasonló táborokat a következő generációnak, hiszen egy téli tábor azok számára is óriási élmény, akik szervezik. Ilyenkor az új szervezők mindig felül szeretnék múlni a korábbi táborok próbáit, mi pedig arra törekszünk, hogy az időnként merész ötleteiket azért elfogadható mederben tartsuk, az aktuális tematikának pedig adjunk egy lelki ívet, amelyre a négy igei alkalommal erősítünk rá.”

Az ifisek szemével
Elsőnek Péter apostol is elbukott a bátorságpróbán, hiszen félelmében megtagadta Jézust – hangzott el a vándortréning alkalmán a témához kapcsolódó igei üzenet János evangéliumából. Hajnalka ennek kapcsán kifejtette: miután Péter háromszor megvallotta, hogy szereti Jézust, Jézus a korábbi elbukás ellenére is rábízza a juhait, mert ez a szeretet a Jézushoz tartozás egyetlen feltétele. Péter pedig megtanulta a leckét és a hagyomány szerint élete végén kiállta a legnagyobb bátorságpróbát, amikor meghalt hitéért. A káposztásmegyeri lelkipásztor arra hívta fel a jelen lévő fiatalok figyelmét, hogy Jézus szolgálatához tényleg nem kell más, csak annyi, hogy valóban szeressük őt.



A vándortréningen elhangzottakra kiscsoportos körökben reflektálhattak a fiatalok. A közös pontokat keresve kiderült, hogy más gyülekezetben is előfordul, hogy nagyobb ifisek szolgálnak a kisebbek felé, hogy csoportos állomásos játékot szerveznek, hogy van saját beavatási rituáléjuk, vagy hogy több párhuzamos ificsoport is működik egymás mellett. Szó esett arról is, hogy mitől lesz jó egy ifi. A válaszok alapján ehhez elsősorban egy jó csapat kell, hiszen megfelelő szolgálótársakkal együtt dolgozni önmagában is felemelő élmény, ha pedig másoknak is tudnak ebből adni valamit, az a közös munka gyümölcse lesz. Az alkalom végül a csillaghegyiek szeretetvendégségével és kötetlen beszélgetésekkel zárult.

Az este folyamán két káposztásmegyeri ifivezetőt is kérdeztünk szolgálatáról. Bori Márton jelenleg egy 25-30 fős ificsoport egyik vezetője. Ennek élén egy hatfős csapat áll, amelyet ő koordinál.
Szereti ezt a szolgálatot, de elismeri, hogy ezt nem mindig a legprecízebb módon végzi, így az eredményeikről nehéz utólag megmondani, mennyire az ő érdemük. Ez szerinte azonban rámutat arra, hogy Isten is munkálkodik közöttük, áldássá téve a szolgálatukat.
„Nagyon sokszor éltük meg azt, hogy minden hiányosságunk és átgondolatlanságunk ellenére valami olyan rendkívüli kerekedett ki a szervezésünkből, amely messze felülmúlta igyekezeteinket és amelyet azóta is emlegetnek az ifisek” – fogalmazott. „Ezeket nem ritkán valóságos csodaként élem meg.”

Munkácsi Katalin ifivezető számára felemelő érzés látni, ahogy az általa vezetett ifisek felnőnek, e mellett a hitben is növekednek. Ő is sokat kap tőlük, hiszen az irántuk érzett felelősség biztos pont az életében, amely megerősíti őt.
Részt vett az összes ifivezetési vándortréningen és örömmel osztja meg másokkal élményeit. „Fontos, hogy a saját korosztályunk történeteiből és bizonyságtételeiből meríthessünk erőt” – vonta le ezeknek a találkozásoknak a legfontosabb tanulságát.
„Korábban alig ismertem más gyülekezetek fiataljait, mert legfeljebb csak az egyházmegyei ifjúsági napokon találkozhattam velük, de ezeken a havi vándortréning-alkalmakon lehetőség nyílt erre is.”

Minden résztvevő számára gyümölcsöző
Ezek a vándortréningek elsősorban mégsem találkozók, hanem havi vezetőképző alkalmak, amelyeken egy-egy bemutató jellegű ifialkalom formájában lehet átadni egymásnak ifivezetési tapasztalatokat, gyakorlatokat. Zámbóné Ivanics Hajnalka ezt a kezdeményezést a Budapest-Északi Református Egyházmegye ifjúsági referenseként indította Szloboda József esperes támogatásával még 2024 őszén. Minden alkalommal más a téma és más gyülekezet a vendéglátó, de a részt vevő gyülekezetek a többi alkalomra is elviszik ifiseiket. „Szeretnénk impulzusokat adni olyan gyülekezeteknek, ahol most indul ifi vagy most indul újra, esetleg szükségük lenne új lendületre” – magyarázta az ifjúsági referens.



„Az a vágyam, hogy az egyházmegyénkben, ahol sok gimnázium és egyetem van, még több ifi szülessen. Szerintem több helyen lehetséges jó ifit indítani, mint ahány helyen létezik, és ahol létezik, ott is sokkal élettel telibbé válhat, ha van mögötte tudatos koncepció. Én szeretném valamilyen szinten átadni mindazt, ami nálunk működik, és ebben segítenek nekem a káposztásmegyeri ifisek, akik elkísérnek a vándortréningekre.” Ezeket az alkalmakat egyúttal arra is felhasználnák, hogy minél több ifit bevonjanak az idei egyházmegyei ifjúsági nap szervezésébe, amelyre április 17-én, nagycsütörtökön kerül sor a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium épületében. A vándortréning „terepgyakorlata” pedig a júliusi egyházmegyei ifjúsági tábor lesz, amit ezzel a csapattal szeretnének megalkotni.

Az ifivezetési vándortréningek szerepéről Szloboda József esperessel is beszélgettünk, aki kifejtette: a kezdeményezéssel a gyülekezetek atomizálódásának folyamatát szerették volna megállítani, és elindítani egy belső mozgást az egyházmegye ifijei között, amely minden résztvevő számára gyümölcsöző lehet.
„Abban bízom, hogy ennek köszönhetően kialakul egy ifis magközösség, amely talán azokat a gyülekezeteket is ki tudja segíteni, ahol jelenleg nincs ifjúsági szolgálat” – fogalmazott az esperes.
„Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam mind a szervezők, mind a résztvevők részéről. Azt remélem, hogy ez a kezdeményezés idővel majd kinövi magát, és akár összbudapestivé is fejlődhet.”


Barna Bálint
Képek: Vargosz, Füle Tamás