„Átkeltünk ugyan a Vörös-tengeren, de magunkkal hoztuk Egyiptomot. Meg kell szabadulnunk attól, amik voltunk, hogy azzá lehessünk, amivé Isten akar formálni bennünket."
Francine Rivers
Keresztyén felelősségünk legbelsőbb köre
„A keresztyén vallástétel egyetlen totális uralmat ismer el: a Jézus Krisztus uralmát. Ő az, aki Isten akaratából igényt tart egész életünkre. Ezzel azt mondjuk ki, hogy Jézus Krisztuson kívül senki más és semmilyen más hatalom nem követelheti teljes elkötelezettségünket."
Fekete Károly tiszántúli püspök személyes keresztyén felelősségünkről fejtette ki gondolatait a tihanyi konferencián.
„Közös gondolkodás a jövőnkről"
Konferencia Felelősségünk táguló köreiről
2019. június 12. - Tihanyi Bencés Apátság
Mielőtt felelősségünk táguló köreit számba venné a konferencia, engedtessék meg, hogy református/protestáns köszöntő gondolatként felidézzem keresztyén felelősségünk legbelsőbb, legszemélyesebb, de központi körét. Életünket Isten színe előtt – coram Deo – éljük, ennek tudata az életnek értelmet és felelősséget ad.
Még fülünkben cseng Péter apostol pünkösdi prédikációjának állítása, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette a keresztre feszített Jézust (ApCsel 2,36).
Vagyis, a keresztyén vallástétel egyetlen totális uralmat ismer el: a Jézus Krisztus uralmát. Ő az, aki Isten akaratából igényt tart egész életünkre. Ezzel azt mondjuk ki, hogy Jézus Krisztuson kívül senki más és semmilyen más hatalom nem követelheti teljes elkötelezettségünket. (2Móz 20,3)
Jézus Krisztus az Úr, vagyis az állam, az ideológia, a gazdaság, a kultúra, a média nem az. George Hunsinger írja: „A kultúra Krisztusa inkább konnotatív és derivatív, jóváhagy, de nem uralkodik, éppen azért, mert a saját valósága attól függ, mennyire vagyunk képesek felruházni jelentéssel.
Ahol Jézus Krisztust kulturális hasznosságból fakadó okok miatt imádják, ott őt nem Úrként imádják, s ilyen mértékben egyáltalán nem is imádják.
Jézus Krisztus Úr volta, amennyire az egyházat illeti, az emberi kultúra minden viszonylagosságán túlmenően és afölött áll, és élet és halál kérdése, egy kényszerítő igazság; olyan döntés, amelynek végleges következményei vannak.”
Veszélyes tendencia az, amikor mellékessé válik az, ami a keresztyén ember életét alapvetően meg kellett volna, hogy határozza: a Krisztus királyi uralma. Az az elgondolás, hogy a vallás privát ügy, ellentmond az evangéliumnak, hiszen Jézus Krisztus nem „persona privata”, hanem a Világ Ura és Megváltója, Ő az Úr Krisztus (Kyriosz Chrisztosz). Neki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18b vö. Zsid 1,3).
Teológiai szempontból a bűnös ember megigazítása (evangélium) és az ember felelősségteljes cselekvése (a törvény betöltése) összetartozik. A kegyelem expanzivitása és Isten törvényének nagylelkűsége aktivitást, hálaadást igényel tőlünk.
Donald G. Bloesch, amerikai rendszeres teológus (Dubuque) szerint „Jézus Krisztusnak, mint Úrnak megvallása a mai helyzetben azt vonja maga után, hogy kihívjuk a technológia isteneit… Azt is jelenti, hogy visszautasítjuk, amit Jacques Ellul a személyes erkölcs elleni erőszaknak nevez: visszautasítjuk a támadást a család ellen, a homoszexuális életstílus reklámozását, az abortusz korlátlanul és bármikor lehetséges voltát, a szexuális szabadosságot és a pornográfia terjedését. Jézus Krisztusnak, mint Úrnak megvallása napjainkban azt jelenti, hogy leleplezzük azokat az ideológiákat és mitológiákat, amelyek elbűvölik a modern társadalmat. … Sok hittételbeli és etikai elhajlás mögött a szekuláris humanizmus ideológiáját látjuk, amelyet talán jobb lenne technológiai humanizmusnak vagy technológiai pragmatizmusnak nevezni. Ez az a humanizmus, amelyik nem egyszerűen csak az élet perifériájára szorítja ki Istent (ahogyan a felvilágosodás deizmusa tette), hanem nyilvánosan ellenséges egy természetfölötti és szuverén Isten elméletével szemben…”
Az egyháztörténet során mindig az segítette ki az egyházat, ha Krisztuson tájékozódott: milyen mértékben legyen független közösség ebben a világban, és mennyire éljen benne ebben a világban. Gyökössy Endre mondta figyelmeztetve: „A világnak nem másodrendű világiasságra, hanem elsőrendű keresztyénekre van szüksége.”
A Krisztusban részesedő keresztyén feladatát páratlan tömörséggel foglalta össze a Heidelbergi Káté 32. kérdés-felelete:
Miért neveznek téged Krisztusról keresztyénnek?
Azért, mert hit által Krisztusnak tagja, és így az ő felkenetésében is részes vagyok,
azért, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki átadjam,
és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak,
ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam.
A keresztyén ember közszolgálata tehát három síkon történik:
Prófétai tisztet gyakorlok és megvalósítom a Krisztus nevéről való vallástételt akkor, amikor döntéseimet a Szentírás (Sola Scriptura) alapján mérlegelem, amikor nem igazodok a világhoz, de nem is válok világkerülővé, hanem vallást teszek szóval és élettel. Ma is közöttünk él ugyanis egy embertípus, amelyik bár vallásosnak mondja magát, közben mégis más mintákat követ. A jég hátán is megél, megszerzi, kiharcolja, amit akar, ahol nem megy ügyeinek intézése a hivatalos, tisztességes úton, ott megtalálja a kiskapukat, ha nincs összeköttetés, de kell, akkor megteremti, ahol szőrmentén kell fogalmazni, ott frazeológiacserével és fazonigazítással hozzáigazítja a kifejezéstárát, átszabja a hitvallását olyanra, amilyenre kell.
Papi tisztet gyakorol a keresztyén ember, amikor hálaáldozatként átadja életét Krisztusnak, mert komolyan veszi az életet a maga teljességében és annak sebezhetőségével együtt. Papi tisztet gyakorlunk és átadjuk élő hálaáldozatként az életünket Krisztusnak, amikor közbenjárói szerepet vállalunk a társadalmi rétegek között, és felvállaljuk a hídszerepet; amikor a kitartóan jelenlévő ateizmus és a mumusként emlegetett keresztény kurzus réme között kiválasztottság-tudattal élünk; amikor fáradozunk a házasság és család teremtési rendjének védelméért; amikor a gyökértelen kozmopolitizmus és a sokkoló vadmagyarság helyett tiszta nemzettudattal döntünk; amikor a profitcentrikus gondolkodású újgazdagok és a lesújtó munkanélküliséggel küszködők között meg tudunk maradni felebarátnak; amikor az általános keresztyénség és szektásság fölé emelkedve hitvallásosan élünk; amikor a kriticizmus és a közöny közegében józan ítélőképességgel szólunk; amikor a rémítő szabadosság és a bénító félelmek szorításában keresztyén szabadsággal merünk élni.
Királyi tisztet gyakorol a keresztyén ember, amikor ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcol. Komolyan veszi, hogy a Krisztus uralma alatt elnyert szabadság kvalifikált szabadság, ami „nem parttalan és korlátlan, hanem Krisztus törvénye alatt áll, jellege spirituális, ezért közélethez, a társadalomhoz, illetve bármilyen fennálló uralomhoz való viszonyát illetően egyidejűleg a részvétel és a tartózkodás szabadsága jellemzi.”
Királyi tisztet gyakorlunk ma, amikor ebben az életben úgy harcolunk szabad lelkiismerettel a bűn és az ördög ellen, hogy vállaljuk az emberellenes, gonosz struktúrák megszüntetését; hogy a hajléktalanságot kriminalizáló légkör dacára segítjük az otthonteremtést a közösséghiányban szenvedő honfitársaink számára; hogy nem gyakoroljuk a kollektív megbélyegzést, a gyűlölködést és a gyűlöletkeltést még a migráció komplex jelenségegyüttesével kapcsolatban sem, hanem megőrizzük és megadjuk az emberi méltóságot; hogy tápláljuk a szabadságszeretetet, de nem adjuk fel nemzeti önállóságunkat és nemzeti önrendelkezésünket. Nem nézzük el közönyösen, hogy a világ több pontján keresztyénüldözés zajlik, hanem felemeljük szavunkat ellene és élethez segítjük őket.
Királyi tisztet gyakorlunk ma, amikor ebben az életben úgy harcolunk szabad lelkiismerettel a bűn és az ördög ellen, hogy vállaljuk az emberellenes, gonosz struktúrák megszüntetését; hogy a hajléktalanságot kriminalizáló légkör dacára segítjük az otthonteremtést a közösséghiányban szenvedő honfitársaink számára; hogy nem gyakoroljuk a kollektív megbélyegzést, a gyűlölködést és a gyűlöletkeltést még a migráció komplex jelenségegyüttesével kapcsolatban sem, hanem megőrizzük és megadjuk az emberi méltóságot; hogy tápláljuk a szabadságszeretetet, de nem adjuk fel nemzeti önállóságunkat és nemzeti önrendelkezésünket. Nem nézzük el közönyösen, hogy a világ több pontján keresztyénüldözés zajlik, hanem felemeljük szavunkat ellene és élethez segítjük őket.
Amikor püspök lettem, egyik katolikus barátomtól kaptam egy idézetet, amit minél többször olvasok, annál fontosabb számomra a Krisztus királyi uralmának megélésében:
„Legyünk Egyház, ki folyvást tanul, ki odafigyel a kérdező nőre, ki felismeri a kereső férfit, nem aszott nézeteket ismétel unos-untalan, hanem előre tör.
Legyünk Egyház, ki emberi, ki szívvel ítél, lélekkel tanít, szívósan szolgál, és nem felsőbbrendűen, hanem odahajolva kérdez.
Legyünk Egyház, ki igazmondó, ki a szükségeset mondja, a helyeset hitelesíti, nem a világ játszadozásaihoz idomul, hanem Isten országához.
Legyünk Egyház, ki táplál, ki friss kenyeret nyújt, és tiszta bort, ki remél, nemcsak érvel, és ki nem pusztán oldoz, hanem hevít, melegít.
Legyünk Egyház, ki azon van, hogy jóság, és nagylelkűség legyen.”
Ha keresztyén felelősségünknek ebben a legszűkebb körében helytállunk, akkor már ott is találjuk magunkat felelősségünk táguló köreiben.
A Mindenható Isten adjon állhatatosságot nekünk mindezek megéléséhez!
Dr. Fekete Károly
püspök
Források:
Fekete Károly: A Barmeni Teológiai Nyilatkozat. Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához. Kálvin Kiadó. Budapest, 2009. Ld. a II. tétel magyarázatát.
George Hunsinger: Barth, Barmen and the Confessing Church Today. In: Disruptive Grace: Studie int he Theology of Karl Barth. Grand Rapids. Eerdmans. 2000. 77.
Ernst Wolf: Barmen. Kirche zwischen Versuchung und Gnade. 3. Aufl. Chr. Kaiser Verlag. München. 1984. 113-114.
Donald G. Bloesch: The Need for a Confessing Church Today. The Reformed Journal. 34/11. 1984. 13-14.
Bővebb magyarázatát ld. Fekete Károly: A Heidelbergi Káté magyarázata. Hálaadásra vezető vigasztalás 129 kérdés-feleletben. Kálvin Kiadó Budapest 2013.
Bogárdi Szabó István: Részesedés Krisztus királyi tisztében és a keresztyén szabadság – részesedés és részvétel. THÉMA 2004/4. 10.;
Ferment, 2005/1. 17. Jacqueline Keune versét fordította: Bencze Lóránt.