Észak-Olaszország az egyik gócpontja az Európába is betörő koronavírus-járványnak, ahonnan tegnap óta nem fogadnak járatokat a magyar repülőterek. Az olasz hatóságok vakcina és ellenszer hiányában megelőzéssel próbálják megfékezni a járvány további terjedését. Erre azért is van nagy szükség, mert az intenzív osztályok tele vannak súlyos betegekkel, a halálozási ráta Lombardiában elérte a 6 százalékot, ami rendkívül magas, tekintve, hogy a koronavírus halálozási rátáját 3,8 százalékban állapították meg.

Kiss Eszter idegenvezető Firenzében él olasz férjével és nyolcéves kisfiukkal. Egészen tegnapig úgynevezett zöld zónában laktak, amelyen belül szabadon utazhattak, dolgozhattak, elhagyhatták otthonukat. Ez ma éjféltől megváltozott, hiszen egész Olaszországra kiterjesztették a karantént. Az ott élő mintegy hatvanmillió embernek egyelőre javallott otthon tartózkodnia, lakóhelyüket pedig csak engedéllyel hagyhatják el.

Mire számítottak, és mire nem? Milyen gyorsan következtek be drasztikus változások, és miért? Félnek-e a vírustól a gócponttól alig néhány kilométerre? – kérdéseinkre Kiss Eszter válaszolt, aki Hello. Itt Firenze elnevezésű Facebook-oldalán rendszeresen beszámol a legfrissebb fejleményekről. 

Egészen máig hogyan érintett titeket a járvány?

A férjem egy ideje részben itthonról dolgozott, ahogy nagyon sok kollégája is hetek óta, különösen akik milánói illetőségűek voltak, ami a vörös zónába tartozott korábban is. A kisfiamnak múlt csütörtök óta nincs iskola, próbáltuk megtervezni a napjait, hogy ne legyen annyira unalmas neki itthon. Eddig egy kis barátjával járnak át egymáshoz játszani, ezután ezt sem tehetik meg. A tanárnője e-mailben elküldte az anyagot, amit otthon meg kell csinálnia a gyerekeknek. Ez egy ajánlott program, ami azt segíti, hogy ne essenek ki teljesen a tanulás ritmusából, és ne kelljen esetleg júniusban bepótolni az elmaradást. Eredetileg március 15-ig maradtak volna zárva az iskolák, de a járvány terjedése miatt meghosszabbították ezt az időszakot április 3-ig. Én sem dolgozom, hiszen egyéni utazók éppúgy, mint olasz utakat szervező utazási irodák érthető módon lemondták az áprilisi foglalásokat.

Történt-e olyan korlátozás, amelyről nem gondoltátok, hogy egyik pillanatról a másikra bekövetkezhet?

Múlt hétfőn jöttünk vissza Magyarországról, tíz napot töltöttünk otthon, ez tervezett utazás volt, nem a koronavírus-járvány miatt mentünk el, csak meglátogattuk a szüleimet. Ott már tanakodtunk, hogy visszajöjjünk-e Olaszországba vagy sem. Az iskolákat addig csak a vörös zónákban zárták be, úgy tűnt, pár hét alatt lecseng ez a dolog, hiszen Toszkánában nem alakult ki olyan góc, ami miatt drasztikus lépésekre szánta volna el magát a tartomány vezetősége. Akkor még csak három betegről tudtak a hatóságok.

Ehhez képest a kisfiam két napot járt iskolába. Múlt szerda este hat óra körül Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány vette a kezébe a helyzet irányítását, és úgy döntött, hogy lezárja az egyetemeket és az iskolákat az egész országban. Azóta már a múzeumokat, is bezárták.

Ez a miniszterelnöki rendelet tartalmazott egész komoly szigorításokat is, miszerint egyméteres távolságon belül nem közelítheti meg egyik ember a másikat. Bezárták a színházakat, mozikat, és akkor még csak azokat a múzeumokat, ahol nem tudták garantálni két ember között ezt a minimum távolságot.

A legdrasztikusabb lépés egészen máig az iskolák bezárása volt. Váratlanul ért ez minden családot, és nem csak azért, mert másnap reggel 8-tól valakinek vigyáznia kellett a gyerekekre. Korábban, amikor a karanténban lévő területeken ez megtörtént, már szó volt az országos iskolabezárás eshetőségéről, de akkor még az erről való döntés a tartományi vezetők hatáskörébe tartozott, és nem tűnt reálisnak, hogy ez országos szinten is bekövetkezhet, ráadásul egyik napról a másikra.

Erre egyébként azért volt szükség, mert hirtelen drasztikusan nőtt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig elérte a 3,8 százalékot. Lombardiában a halálozási arány már majdnem 6 százalék. Ez jóval meghaladja az ismert influenzavírusok halálozási arányát. Akkor arra jutottak, hogy két hétig mindenki szorítsa össze a fogát, tegye meg, amit a kormány kér. Fogjon össze az olasz nép, az emberek próbálják megelőzni a testi kontaktust, ne utazzon senki. A kormány abban bízik, hogy két hét elegendő lesz ahhoz, hogy a megbetegedések számát látványosan csökkentsék. Talán ez az egyetlen eszköz, hogy megállítsuk a járvány terjedését.

Milyen volt az élet egészen idáig a zöld zónában?

Nekünk nem kellett itthon maradni, Toszkána, azon belül Firenze nem volt lezárva, lehetett szabadon közlekedni. Többektől hallottam viszont, hogy az idősebb családtagokat önkéntes házi karanténba helyezték már hetekkel ezelőtt. A miniszterelnök is kezdettől fogva intett arra, hogy a 65 év felettiek csak akkor mozduljanak ki, ha nagyon muszáj, mivel elsősorban rájuk veszélyes a vírus. De nem csak rájuk: a kisfiam egyik osztálytársának például autoimmun betegsége van, őt az anyukája már korábban kivette az iskolából.

Az utóbbi napokban egyre többen maradtak otthon. Ki lehetett menni, volt mozgás az utcán, de az emberek jobban preferálták már a saját autó használatát, nem ültek feltétlenül tömegközlekedési eszközre. Tartottak attól, hogy nagy tömegbe menjenek, arra pedig mostantól nincs is lehetőség.

Mi változik a vörös zóna kiterjesztésével?

Mától a lakóhely elhagyását csak súlyos indokkal lehet megtenni. „A vírus gyorsabban terjed, mint a dekrétumaink” – mondta Matteo Renzi, korábbi miniszterelnök. Toszkánában beszélnek arról, hogy a szupermarketeken és a gyógyszertárakon kívül minden üzletet bezárnak, hiszen ha az emberek nem hagyhatják el a lakásukat, nincs értelme nyitva lenniük. Tegnap délelőtt elmentünk bevásárolni autóval. Kevesen voltak az utakon, a szupermarketben is kevesebben voltak, mint szoktak, és mindenhol meg kellett tartani az egyméteres távolságot. Addig nem pakolhattam a futószalagra az árut, amíg az előttem álló vásárló el nem ment a pénztártól. A pénztáros minden egyes vevőnek elmondta, hogy tartsa meg a távolságot, majd kitett egy figyelmeztető táblát, ami jelezte, mikor lehet a szalagra pakolni. A hangosbemondóba folyamatosan bemondták, hogy mindenki tartsa meg az előírt távolságot a csemegepulttól kezdve a pékárupultig.

Firenze polgármestere, Dario Nardella még a járvány kitörése előtt hétvégenként ingyenessé tette a múzeumok látogatását, ezt már korábban kénytelen volt visszavonni. Az elmúlt hétvégén a múzeumok is bezártak, igaz, a híres Uffizi Galéria már az azt megelőző napokban is szinte teljesen üres volt.

Milyen hosszabb és rövidebb távú hatása lehet a járványnak a turizmusra?

Ez a kérdés nagyon sok embert foglalkoztat, hiszen sokan a turizmusból élnek itt, Firenzében, de egész Toszkánában is. A koronavírus-járvány elsősorban az egészségügyet terheli le, ez egészségügyi válság is – mára az olasz kórházak összes intenzív ellátást biztosító berendezése foglalt. Ezért is van szükség a vörös zóna kiterjesztésére. De gazdasági válságra is lehet számítani, ez már most az. Firenzébe kb. 15 millió turista érkezik egy évben, februárban kilencven százalékkal esett az akkora várt látogatók száma. Ez óriási hatással van a szektorban dolgozókra. Engem személyesen rendkívüli módon érint, hiszen a turistaszezon márciustól november elejéig tart, ekkor kell az egész évre valót megkeresni. Hála Istennek, mi nemcsak az én fizetésemből élünk, hanem a férjem fizetéséből is, de vannak, akik teljes egészében ebből tartanak fenn családokat, az ő helyzetük sokkal rosszabb. Ez azért szomorít el, mert csak három éve kezdtem felépíteni a kis vállalkozásomat, és az a rengeteg munka, amit belefektettem, rajtam kívül álló okok miatt a szemem láttára válik szinte semmissé. Ennek nagyon komoly következménye lesz az olasz gazdaságra.

Kérdés számomra az is, hogy a járvány lecsengésével hogyan tudjuk helyreállítani a bizalmat Olaszország iránt. Az olaszokat nagyon rosszul érinti az ország mostani, negatív megítélése, próbálnak is ellene mindenféle országimázs-üzenetekkel tenni. Nem tudom, mennyi időnek kell újra eltelnie ahhoz, hogy az emberek újra fel merjék fedezni Olaszország látnivalóit, félelem nélkül. Remélem, hogy hamarosan újra el mernek jönni ide.

Egyre kijózanítóbb és egyben egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek hozzánk Olaszországból, mindez a maradék szkepticizmust is felszámolja azt illetően, hogy nem eltúlzott-e a járvány miatti aggodalom. Az erről szóló kommunikációnak óriási szerepe van a valóságról alkotott képünk kialakításában pró és kontra egyaránt. Az olasz közvéleményben hogy alakult mindez?

Nagyon sokan, főleg eleinte úgy gondolkodtak itt is, hogy ez az egész csak hiszti, hiszen ez csak influenza, nem értették, hogy miért ez a felhajtás, a médiát okolták azért, hogy ilyen helyzet kialakulhatott. Az Olaszországban élők egy része a mai napig is így gondolkodik.

Én a kezdetektől fogva átéreztem, milyen óriási a felelősségem abban, hogy mit mondok és miről számolok be a Facebook-oldalamon. Itt élő idegenvezetőként sokan hallgatnak rám, és sokan talán az én beszámolóim alapján döntötték el, hogy elinduljanak-e Olaszországba vagy sem. Így aztán én azt a stratégiát alkalmaztam, hogy a lehető legmegbízhatóbb forrásokból informálódtam. Rengeteget jelent, hogy eredeti nyelven hallom, olvasom a híradásokat, és követem a hivatalos közléseket. Így alakulhatott ki bennem az az érzés, hogy itt a hisztinél többről van szó.

Nagyban hozzájárult a kialakult helyzethez – a félelemhez is –, hogy erről a vírusról semmit nem tudtunk, és a mai napig is keveset tudunk. Ez egzotikus vírus, Kínából érkezett, senki nem tudja az ellenszerét, nincs rá vakcina. Eleinte azt sem tudtuk, mennyire fertőző, pontosan milyen tünetekkel jár, ki a legveszélyeztetettebb, és most nem tudjuk, meddig tart. Azok az egészségügyi dolgozók, akik éjjel-nappal helytállnak ott, Lombardiában vagy más veszélyeztetett területeken, láttak egyet s mást, és véletlenül sem az a véleményük, hogy ez banális influenzajárvány. Ma már tudjuk, hogy ez a vírus legrosszabb esetben megtámadja a légzőszervrendszert, és a legvégső esetekben a betegek intenzív terápiát igényelnek, lélegeztetőgépen vannak.

A járvány tehát nem bagatellizálható, de a pánikkeltés sem jó. Legjobb a hivatalos híradásokra támaszkodni, hiszen a kormányoknak minden lehetséges információ a birtokukban van, ezek alapján döntenek. Az azonban biztos, hogy nekünk, kis embereknek nemcsak magunkra, hanem másokra is tekintettel kell lennünk.

Mindenkinek az a vágya, hogy ez a járvány minél hamarabb a múlté legyen, és már csak rossz emlékké váljon, de ehhez olyan felelős magatartásra van szükség mindenki részéről, ami minimalizálja az emberek közötti kontaktust. Erre hívta fel tegnap a figyelmet az egészségügyi miniszter is élő adásban a tévében, ezt kérik a Lombardiában naponta élet-halál felől döntő orvosok, ezt kérik a polgármesterek és a kormány. Nem tudnak minden ember mellé rendőrt állítani, egyesével számon kérni, vajon betartják-e az előírásokat – bár büntethetővé tették a vörös zóna igazolás nélküli elhagyását. Most a személyes felelősségvállalás az egyetlen, amiben hinni lehet. Nem azért, mert ha elkapjuk a vírust, akkor belehalunk, hanem azért, mert ha elkapjuk, továbbadhatjuk akár tudtunkon kívül, és ezzel mások életét veszélyeztethetjük.

Mit tettek a munkahelyek a járvány megfékezéséért?

A férjem része annak a válságstábnak, amelyet felállított a cégük. Mindennap üléseztek, és döntéseket hoztak a vírus elleni védekezés módjairól. Be kellett tiltani azokat a találkozókat, ahol több mint hat ember vett volna részt. A külföldi utazásokat már hetekkel ezelőtt elhalasztották, törölték, áttették másik időpontra. A liftbe nem szállhatott be egyszerre több munkatárs az irodaépületben. Ha a férjem irodájában bárki megbetegedett volna, akkor az összes ott dolgozó a családtagjaival együtt kéthetes karanténba kellett volna hogy vonuljon. Ma már mind abban vagyunk.

Olyan közel az észak-olaszországi gócponthoz nem félsz a vírustól?

Nincs bennem félelem. Gyakrabban mossuk a kezünket, rászólunk a kisfiunkra, hogy gyere, Filippo, mosd meg a kezedet, figyelmeztetjük, hogy ne érintse meg az arcát, az orrát, ne nyúljon a szeméhez vagy a szájához. Jobban figyelünk ezekre, mint egyébként szoktunk. Fel lehet venni új szokásokat, még ha eleinte furcsák is ezek nekünk. Tudom, hogy sok embernek nehéz. Például, amikor néhány napja a liftet használtuk a házban, ahol lakunk, valaki volt már a liftben, egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogy beszálljunk-e, hiszen nincs meg az egy méter távolság. Ennél többet sajnos nem tehetünk a helyzet javulása érdekében, ezt a keveset viszont meg kell tennünk!

Inkább segítőkészek az emberek, vagy ellenségesek a feszült helyzetben?

Nem ellenségesek egymással, azokkal szemben viszont kialakult egyfajta ítélkezés, akik nem tartják be a szabályokat. Kiderült mostanában néhány olyan eset, hogy valaki, aki karanténban kellett volna, hogy maradjon, elment síelni – időközben a sípályákat is lezárták –, vagy elment a nyaralójába ide Toszkánába, a tengerpartra. Ilyenkor feljelentik őket a rendőrségen és a népegészségügyi hivatalt kihívják. Tartanak ettől az emberek, mert nem egyszer úgy adta tovább valaki a fertőzést, hogy nem tartotta be a szabályokat. Nem jelentette be, hogy fertőzött területről érkezett, vagy hogy egy közeli családtagja a vörös zónában dolgozott. Ezek kis dolgoknak tűnnek, mégis nagy problémákat tudnak okozni.

Amikor a koronavírus megjelent Európában, sokan erős ellenszenvvel viseltettek a kínai lakossággal szemben. Firenzétől néhány kilométerre, Pratóban él Európa harmadik legnagyobb kínai közössége. A firenzei polgármester videókampányt indított: meghívta a kínai közösség vezetőjét, és nyilvánosan megölelte. Eközben arra buzdította a város polgárait, hogy ne legyenek elítélőek a kínai lakossággal szemben. Februárban sok kínai üzlet, étkezde, étterem le kellett hogy húzza a rolót, pedig akik itt élnek, azok nem tehetnek a járványról, ők nem voltak Kínában. Akik viszont jártak ott, önkéntes karanténba kellett hogy vonuljanak két hétre.

Egyre többeket foglalkoztat a kérdés, mivel lehet eltölteni egy ilyen térben beszűkült, de időben bőséges kéthetes időszakot. Neked hogy fognak telni a napjaid?

A téli hónapokat felkészüléssel, olvasással, kapcsolattartással, programszervezéssel töltöm, ezért egyszerűen meghosszabbítom ezt a felkészülési időszakot. Pár napja még nyitva volt néhány mozi, a jegyeket úgy adták el, hogy egy-két szék kimaradt. Most egy kicsit kreatívabbnak kell lenni. Az időjárás, hála Istennek, jó, ki lehet menni kicsit a teraszra vagy a kertbe friss levegőt szívni, sétálni egy kicsit. Segít a kapcsolattartás, a beszélgetés akár Skype-on, akár messengeren. Abba az idegenvezetőknek szóló Facebook-csoportba, amelynek én is tagja vagyok, egy karantén alá helyezett, palermói szállodában ragadt társunk egy hét után beírt: ha valakinek van kedve beszélgetni, ő szívesen teszi. Ha az ember egészséges, és tudja, hogy mi a cél, akkor ezt az időszakot ki tudja használni.

Ez előtt nem érezted soha korlátozva magad?

Picit nehezen éltem meg, hogy nem mozoghatok akkor, oda, ahova én szeretnék. Az első gondolatom az volt, amikor bezárták az iskolát, hogy menjünk vissza Magyarországra, legyünk ott, a kisfiam amúgy is nagyon szeret ott lenni. De szembesültem azzal, hogy talán még ezt sem tehetem meg. Egyfajta szabadságkorlátozás is életbe lépett ugyanis a múlt szerdai rendelettel, még ha önkéntesen is. Nem volt megtiltva az utazás, ha akartam volna, elmehettem volna, de az egyéni felelősségbe az is beletartozik, hogy ha egy ilyen országból megérkezem Magyarországra, annak nem biztos, hogy ott annyira örülnek attól függetlenül, hogy nem vagyunk betegek. Az pedig, hogy itt élek, nem csak a napsütéses napokra vonatkozik, vállalni kell olyankor is a döntésem, amikor nem olyan kellemes. Maradni kell.

Most viszont már nincs választásotok… Származhat mindebből valami jó?

Eszembe jutott az az ige, amikor Pál apostol azt mondja: „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2 Kor 12:10). Sokat foglalkoztat ez a mondat engem, mai napig is kutatom a jelentését. Igen, az embernek padlót kell néha fognia ahhoz, hogy fel tudjon állni. Ez furcsa, ismeretlen helyzet, kívül esik a saját irányításunkon. Én különösen szeretem a saját életemet irányítani – legalábbis, azt gondoltam, hogy ezt megtehetem. És akkor az Úristen megmutatja, hogy ez egyáltalán nem így van. Tervezhetek én előre egy-két, vagy akár tíz évre is, de egy ilyen előre nem látott dolog az egész tervemet romba döntheti. Ilyenkor jobb ezt bevallani, majd innen felállni, és már máshogy építkezni. Észrevenni esetleg olyan dolgokat is, amik lehet, hogy természetesnek tűntek, de innentől kezdve nem azok. Kíváncsian várom, hogy mi történik ezután.

Ez a mélypont ezek szerint az Istennel való kapcsolatodra is hatással van…

Épp egy hete vasárnap vettem részt az úrvacsorás istentiszteleten Szegeden, a Kálvin téri gyülekezetben. Ha hazamegyek, nekem az úrvacsora meghatározó lelki élmény. Olyan szinten feltölt, hogy a legközelebbi alkalomig – amihez hónapok kellenek sok esetben – magammal tudom vinni, és tudok belőle táplálkozni. Az úrvacsorás énekek nekem különösen kedvesek. Mivel itt nincsenek református gyülekezetek, az ilyen alkalmakat nagyon megbecsülöm. Nekem ez a közösséghez való tartozást, a református létemet, a magyarságomat, az Úristenbe vetett hitemet, a hitem megélésének a módját, az Úristennel való személyes kapcsolatomat egyszerre jelenti.

Egyébként ezen az úrvacsorás istentiszteleten már pici kelyhekből ittuk a bort, a gyülekezet vezetősége úgy döntött, hogy a járványveszélyre való tekintettel már nem a nagy, közös kehelyben szolgálja fel a bort. Ez a helyzet ráébresztett, mennyire sebezhető vagyok, mennyire kevés vagyok én ahhoz, hogy az életemet befolyásoljam. Ez jó alap arra, hogy a jövőben bekalkuláljam a terveimbe az isteni faktort is, és hozzátegyem a kéréseimhez, hogy „Uram, ha neked jó…”, és ne csak azt szajkózzam, hogy én mit szeretnék. Sokszor szükséges egy jó nagy pofon ahhoz, hogy erre emlékezzünk.

 

Képek: Kiss Eszter

Kiss Eszter Facebook-oldalát itt érheti el.

Így tehetünk a járvány megelőzéséért
Szellőztetéssel, kézmosással, külön úrvacsorai kelyhek használatával tehetünk a gyülekezetekben is a koronavírus-járvány terjedésének megállításáért. A Magyarországi Református Egyház Elnöksége a gyakorlati tanácsok megfogadása mellett közös imádságra és böjtre is buzdít.