A Kálvin Kiadó gondozásában megjelent kötet röviden, közérthetően beszél a természettudományok és a keresztyén hit sokrétű kapcsolatáról. A szerző nagy hangsúlyt fektet az új ateizmus leegyszerűsítő és vallásellenes kijelentéseire, és célja, hogy bemutassa: a keresztyén hit és a természettudományok nem állnak ellentétben egymással. A könyvbemutatót követően Béres Tamás evangélikus lelkésszel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanárával beszélgettünk.

Meghökkentő értelem: A valóság értelmezéséről, tudományról és hitről címet viseli Elister McGrath legújabb könyve. Mennyire meghökkentő maga a könyv?

A téma, amit felvet a szerző, nem meghökkentő, mert a természettudományok és a teológia kapcsolatával számos gondolkodó foglalkozott már korábban is, és jelentős könyvek születtek a témában. Ami miatt mégis meghökkentő McGrath szemlélete, leginkább az a könnyed stílus, ahogyan szerves egésszé kovácsolja a világ megismerésének részleteit. Magát a könyvet élmény olvasni, az ember mindig izgalommal várja a következő gondolatot. Azt gondolom, hogy ez az egyik titka a jó könyvnek.

Ön azt mondta a könyv bemutatóján, hogy McGrath nem a tudomány elkötelezettje és nem is a hit lovagja. Milyen szempontból ír a nagy kérdésekről?

Leginkább az oknyomozó riporter szemszögéből. McGrath mint természettudós, kémikus tisztában van egy sor olyan kérdéssel, amit nem fejt ki részletesen ebben a kötetben, egyszerűen csak épít a tudására. Amit mond, az megbízhatónak tűnik, hiszen természettudósként a világot a modern tudomány eszközeivel leírható módon is ismeri, teológusként pedig folyamatosan hozzáteszi a világ megismerésének szeretetét. Ez különös értéke a könyvnek.

Azt mondják, hogy a legjobb magyarázatokat sem lehet mindig bizonyítani. Ebben a könyvben kapunk bizonyítékokat?

Egyetértek a mondással. Ebben a könyvben sincs bizonyíték vagy bármiféle bizonyítás. Sőt az író azt fejtegeti, hogy bárki akarná bizonyítani – például a teológia alapvető igazságait –, azt elrontott szándéknak tartja. A teológiának ugyanis pont az a legfontosabb pontja, hogy az ember ráérezzen a teljességre. A szerző éppen azt kritizálja a természettudományokban, hogy a saját módszertani határukat átlépve akarják bizonygatni, miért megbízhatatlan a vallási felismerés.

McGrath beszél a könyvében az új ateistákról is, akik már a hatvanas években azt hangoztatták, hogy rövidesen eltűnik a vallás a világból. A szerző szerint azért olyan harsányak és agresszívak, mert ez nem következett be.

Több szerzőt is említ, közülük két kortárs író Magyarországon is rendkívül népszerű. (Richard Dawkins brit etológus, evolúciós biológus, író, valamint Daniel Dennett amerikai kognitív filozófus, és ateista gondolkó – a szerk.). Ezeknek a tudósoknak a könyveiről, előadásairól úgy tartják, hogy érthető tudomány. McGrath azonban pont ezt az érthetőséget tartja határátlépésnek, hiszen ezek a szerzők úgy magyarázzák a tudományt, hogy az gyakorlatilag egy újabb vallást jelent.

Igaz az, hogy a valódi tudomány és a hit sosem áll ellentétben egymással?

Tulajdonképpen erről szól a könyv, bár a „sosem" kifejezést nem szívesen használjuk. A keresztényeknek átfogó ismeretük van a világról, ahol minden a helyén van, és semmi nem áll egymással szemben. Ugyanakkor a világban természetesen vannak szembenállások, de más értelemben. McGrath is megharcol a gondolatokkal, de elmélyíti őket, ezért az olvasó nem érzi, hogy formalista módon kezelné a feszültség kérdéseit.

Kaphatunk a könyvből segítséget arra nézve, hogyan kezelhetjük a rivális elméleteket?

Igen, erre a szerzőnek több módszere is van. Mi szeretjük használni például az úgynevezett komplementaritást, de McGrath nem alkalmazza. Használja viszont az empirikus illeszkedés fogalmát, ami abból indul ki, hogyha van egy természettudományosan feltárható kérdés, akkor arra sok esetben a gyakorlat felé elmozduló válasz lehet a legalkalmasabb.

Mit gondol, miért érdemes elolvasni McGrath könyvét?

Mert használható tudást ad. Aki tanulni szeretne belőle, biztosan nem csalódik, de amit a leginkább megtanulhatunk belőle, az a kibékített szemlélet. 

Fekete Zsuzsa
Fotó: Bölcsföldi András