A sötét november végi napok karácsonyi hangulatát az utcai lámpaoszlopokra felaggatott fényfüzérek látványa igyekezett fokozni. Öt nappal jártunk advent előtt. Kicsit csalódott voltam: megint elsietett, giccsbe fordul, elkoptatják, megunom a várakozásra kapott szent időt. Pedig én is vártam már ezt a szép, év végi időszakot.

Úgy tűnik, az előkarácsonyok mellé felsorakozott az adventet megelőző várakozás fényekkel, díszekkel, akciókkal fémjelzett és beárazott időszaka is. Ha mindazt, amit korábban karácsonykor tettünk, mert akkor volt az ideje, adventben próbáljuk megélni, abból egyenesen következik, hogy az advent előtti napok egyfajta előadventként funkcionálnak. Persze, nem a maga eredeti értelmében vett adventre vár a világ ilyenkor. Inkább valamifajta élményekkel szabadon megtölthető alkalomra, amit nem lehet elrontani, mert nem korlátozódik egy-két naptári napra. Olyan lehetőségre, amikor ha foszlányokban is, de talán megélhetjük mindazt, amit a karácsonytól és az adventtől egyszerre várnánk: a felkészülést, a megtisztulást, a közeledést, a beteljesülést – a megváltást.

Ennek a titkos reménye az igazi várakozás gyújtópontja. És elmaradásának balsejtelme az, ami az ünnep közelében ijesztő. Ha valaki a karácsony előtti hetekben az ünnepkör tárgyi-hangulati valóságában megsejt valamit abból a mélyebb misztériumból, amelyből az egész fakad, de számára nem születik meg Krisztus karácsonykor, üres kézzel távozik, sőt, az ürességet saját középpontja fájó hiányaként éli meg. A karácsony nemcsak Krisztus születésének kulturális leképeződése, hanem olyan érintkezési pont is, amin keresztül az ember találkozik Isten létével vagy fájó hiányával.

Van, hogy a szeretet ünnepéből kimaradó szeretet hiányát érzi, szenvedi el az ember. Vagy az otthon hiányát karöltve a magánnyal, a senkihez sem tartozás élményével. Krisztustalanított jelzői ezek a karácsonynak, de épp azt igazolják, amiért semmi mással nem pótolható értelme volt annak, hogy Krisztus megszületett.

Csalódásunkat önmagunk megcsalásával próbáljuk megelőzni. Korai hangulatkeltéssel, elhúzódó készülődéssel, nem naptárhoz kötött kísérletezéssel. Úgy tűnik, nem várakozni nem tudunk, épp ellenkezőleg: amit nagyon is igénylünk, az az izgalommal teli várakozás, de az csak annak az eljövetelét előzheti meg, aki valóban eljön, és ha az jön el, akire vár a világ.

A keresztyéneket gyakran éri az a vád, hogy létrehoztak a maguk számára egy emberszerű istent. A Biblia – az évezredeken át tartó várakozás nagy könyve – azonban arról beszél, hogy Isten lett emberré. Értünk lett azzá, hogy a helyünkbe lépjen, így mi is Isten gyermekei között kapjunk helyet az Atya asztalánál. Nem istenpótlék, hanem az igazság maga, hogy a szeretet, az otthon, a megváltás forrása egy személy. Megszületése a történelem kicsúcsosodása, ahogy az ünnepé is.

Mindezek tudatában hogy tarthatunk adventet mi, keresztyének? Azt javaslom, adventi kalendáriumként nyissunk ablakot nap mint nap a várakozó, beteljesülésre vágyó emberekre, lássuk meg, mi van a minket is érő hatások mögött! És gondolkodjunk azon, hogy eljövetele előjeleivel a ránk is egyre nagyobb vonzást gyakoroló Krisztushoz hogyan léphetnénk mi is közelebb.