"Az isteni teljesség felé haladva semmi nem történt és nem is történhet velünk, amit ne lehetne jóvá tenni."
Philip Yancey
Kis mustármagok
Átlagos hétköznap reggel, tömött villamos, munkába siető emberek. Már nem jut hely a Kelenföldről Budapest belvárosa felé tartó járaton, az egyik megállóban az utasok mégis önkéntelenül felállnak, mert egy csivitelő kis csapat száll fel ügyes léptekkel. Az utasok arca felderül, a gyerekek elfoglalják helyüket. Izgatottan beszélgetnek a különböző járművekről, és alig várják, hogy hajóra szálljanak. Idei első kirándulásukra indultak.
Mi is csatlakozunk a kelenföldi „Fehér Kavics" Református Óvoda vidám kis csapatához, akiket az óvó nénik tavasszal és kora ősszel csaknem minden héten kivisznek valamilyen felfedezést tenni. Eleinte csak az óvoda környékén sétáltak, hóvirágokat nézegettek, de mióta középsősök, egyre nagyobb kirándulásokat tesznek velük. Persze nemcsak azért, mert a gyerekek már nem fáradnak el olyan hamar, hanem azért is, mert szófogadók. Még idén szeretnék elvinni őket a tűzoltóságra, a Feneketlen-tóhoz, a Kamaraerdőbe és a Kopaszi gátra is.Mivel nemrég volt a víz világnapja, és a gyerekek a vízi közlekedésről is tanultak, ezúttal hajókázni indultak a Dunára. A fővárost kettészelő folyóról számos nevezetességet is látni lehet. Sokan nem jártak még az Országháznál, de már felismerik az épületet, hiszen indulás előtt az óvó nénik képeslapokon mutatták meg nekik, mit fognak együtt megnézni.
Idejében érkezünk a kiszemelt hajójárathoz, a gyerekek a Gellért térhez közeli kikötőben integetve várják a Hableány névre keresztelt BKV-hajót. Ki teremtette ezt a világot? – éneklik, és persze, a kék tengert, a hullámzó tengert a leghangosabban. Az apró kis utasok hamar elfoglalják helyüket a hajó hátulsó részében kialakított teraszon. Örömmel vegyes meglepetésükre a hajó egyre gyorsabban szeli a hullámokat. A legtöbben utaztak már vízi járművön, de van, aki először éli át a nem mindennapi élményt. A kis Gergő meg is jegyzi: „szólok anyukámnak, hogy ő is jöjjön". Gyakran csatlakoznak ugyanis szülők is a kiránduló kis csapathoz, hogy biztonságosabban közlekedhessenek a nagyvárosban. Ezúttal a csoportba járó egyik kisgyermek keresztszülője kísérte el őket. Mikola Borbála lelkész azt mondja, éppen kutatónapja van, és gondolta, kis kitérővel megy a könyvtárba. „A gyerekek egészen más síkon élik az életet, ezért nagyon izgalmas lelassítani hozzájuk: hangyákat nézni meg bogarakat, és csupa olyan dolgot meglátni, amelyekre felnőttként nem csodálkozunk rá” – mondja. De előfordult már, hogy a gyerekek kezdték kérdezgetni Istenről. „Egészen más számukra valamit úgy elmagyarázni, hogy az érthető legyen. Azt vallom, ha valaki egy gyereknek el tudja magyarázni a nagy igazságokat, az tényleg megértette azokat.”Nemcsak Bori néni jelenléte miatt különös nap ez a gyerekeknek: éppen egy másik óvodás csoporttal osztozunk a hajón. Mikor feltűnik a Duna jobb partján a Szilágyi Dezső téri református templom, a református ovisok útitársaik meglepetésére és örömére ismét dalra fakadnak: „Templomunk az Isten háza..."Hamarosan felbukkan a fényképekről ismerős Budai Vár is, de a legnagyobb sikere talán a Várkert Bazárnak, a Lánchídnak és a „Siklyónak" van. A hidakat egyébként is hangos kiáltással üdvözlik, hiszen a hangunk visszhangzik, ahogy elhaladunk alattuk, ilyen mókára pedig ritkán van alkalom.Ezután az ország háza következik, itt köt ki a kis csapat. Az ötvenhatos emlékhelyről a kicsik nyelvén beszélni ugyancsak kihívást jelent, de a felnőttek ezt is megoldják. A gyerekeket azonban még jobban lekötik a járókelők védelmét fegyverrel biztosító kormányőrök, akik szívesen mesélnek nekik munkájukról. A gyerekek kórusban köszöntik őket: Áldás, békesség!
Gyakran köszönnek így az utcán, és a felnőttek nem egyszer viszonozzák azzal, hogy „Istennek dicsőség!" – mesélik az óvó nénik. Sok áhítatos éneket is tudnak a gyerekek, ezeket gyakran éneklik jártukban-keltükben.
„A villamoson ilyenkor ránk mosolyognak vagy megkérdezik, hogyhogy az Úr Jézusról énekelünk. Mi pedig elmondjuk, hogy így hirdetjük az evangéliumot" – mondja Bodzán Eszter, Eszti néni, aki elárulja, őt magát is az óvodai munkatársaknak szóló áhítatok hatására kezdték el foglalkoztatni az Istennel és a keresztyén hittel kapcsolatos kérdések, s azután tért meg. „Volt azért rossz élményünk is, amikor valaki azt mondta, fogjuk be a szánkat. De azért általában a gyerekek mosolya meg a gyermeki lelkület különleges módon hat. Ha ők beszélnek, akkor az emberek odafigyelnek. Ezek a gyerekek igazi kis bizonyságtevők."
„A villamoson a gyerekek mindig meg szokták mutatni azt is, hol van a templomunk. Olyankor sokan megkérdezik, hogyhogy megyünk. A kelenföldi református templomot minden kisgyermekünk ismeri, hiszen a karácsonyi műsort mindig ott adjuk, és arra el szoktuk hívni a családokat is" – ezt már Kisjuhász Eszter meséli. "Eszter néni" szerint az óvodának kiegészítő szerepe van a gyerekek hitre nevelésében. „Vannak olyan családok, akik a gyermekeik óvodáján keresztül találtak gyülekezetet. Az előző csoportunkban is volt olyan szülő, aki például nem járt vasárnaponként templomba, de az, amit a gyermeke hazavitt, meg ami pozitív élménye volt az óvodánkkal kapcsolatban, a kelenföldi gyülekezetbe vonzotta, és azóta is oda jár. Vannak, akik csak jó erkölcsöt tanító nevelőket és környezetet keresnek a gyermekeik számára, de a hit mustármagvai az ő szívükben is megkapaszkodnak. Az évzárónkra is missziós lehetőségként gondolunk, ezért amennyire csak tudjuk, ott is próbáljuk elszórni ezeket a kis magvakat."A Fehér Kavics óvodában tapasztalható lelkületből gyakorlati segítséget is meríthetnek a családok – veszi át a szót ismét Bodzán Eszter. Mint mondja, a konfliktusok megoldását mindig a szülőkkel együtt, Istenre hagyatkozva végzik.
„A fogadóóráinkon együtt imádkozunk azokkal a szülőkkel, akik ezt szívesen teszik. Próbáljuk megmutatni, hogy a megoldásokat nemcsak emberi erővel kereshetjük. Voltak olyan gyerkőceink, akik nagyon szorongtak, nehezen tudtak váltani az otthoni környezetből. Nagyon sokat imádkoztunk értük, és különleges élmény volt, ahogy érezhetően változott egy-egy család hozzáállása. Ahogy az is, hogy hány család imádkozott, amikor az egyik ovisunknak meghalt az édesanyja. De a leghétköznapibb szituációkban is kitűnik, hogy másként oldunk meg konfliktushelyzeteket a gyerekekkel. Nekünk sokat számít az is, hogy a szülők elismernek minket, pedagógusokat, elfogadják, ha kérünk valamit, együttműködnek velünk adott pedagógiai helyzetben. Szeretnek minket és máshogy állnak hozzánk, mint sok világi óvodában."Ha felszállnak a villamosra, az emberek mosolyognak, a gyerekek pedig gyakran teli torokból énekelnek: „Jézus szeret minden kicsi gyereket..."„A gyerekekkel együtt sírunk-nevetünk, hiszen ők is érzik az örömeinket, bánatunkat. Velük kapunk egy fél életet, de el is engedünk egy fél életet, amikor elballag egy csoport" – teszi hozzá Eszti néni. Majd elárulja, indulás előtt a gyerekek imádkoztak a kirándulásért. „Összekulcsolták a kezüket, és azt kérték, „Ne leden szemmi baj", mert mindig mondom, hogy csak épségben érjünk haza" – nevet.
És nevetnek a gyerekek is. Egyöntetű véleményük szerint a hajózás volt a legjobb élménye a napnak, amelynek végén csak annyit mondtak: „Jöjjünk máskor is!"Nem tagadom: én ismét benne lennék!
Képek: Jakus Ágnes, Mikola Borbála