Hányféle célja lehet a konfirmációnak és ezt hányféle módon igyekeznek elérni a gyülekezetek? Kinek mi a felelősége ebben? Vizsga, bizonyságtétel vagy hitvallás a lezárása ennek a folyamatnak? Mi van, ha valaki nem áll készen minderre? Engedjük vagy ne engedjük konfirmálni? Konfirmáció után is a közösségben maradnak a fiatalok? – ehhez hasonló kérdéseket tettek fel azon a konfirmációs webináriumon, amelyet a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Ifjúsági Osztálya szervezett 2023. április 26-án. A kétórás online alkalom első részében meghívott lelkészek mondták el tapasztalataikat a feltett kérdésekre válaszolva, a második blokkban pedig kis létszámú csoportokban beszélgettek konfirmációs gyakorlataikról és a hozzájuk kapcsolódó örömökről, nehézségekről.



Arra a kérdésre, hogy mi a konfirmáció célja, igen hasonló válaszok születtek a résztvevőktől. Ezek alapján a konfirmációnak három célja is van, de az már gyülekezetenként eltér, hogy hol melyik érvényesül erősebben. Ez a három cél a gyülekezeti közösségbe történő bevezetés, a hitmélyítés és a tudásátadás. E célok között vannak átfedések: például az ismeretátadás nemcsak a hitbeli tudást mélyítheti, de abban is segíthet, hogy a fiatal jobban megértse, mi miért történik a templomban, és ez megkönnyíti a gyülekezetbe való integrálását. Ha erősen kötődnek a közösséghez, akkor motiváltabbak lesznek tudásuk és hitük elmélyítésére – hangzott el. Hogy mindezeket a célokat hogyan érik el az egyes gyülekezetek, abban már igen nagy eltérések mutatkoztak.

Ahány ház, annyi szokás
Az első blokk beszélgetéseinek résztvevői Csűrös András gyömrői, Mikló Boldizsár nagyszalontai és Szabó László Újpest-belsővárosi lelkészek voltak, kérdezőjük pedig Ablonczy Áron, a MRE Zsinati Ifjúsági Osztályának vezetője volt.

Beszélgetésük során elhangzott: a közösségi és egyházközségi kontextus határozza meg, hogyan közelítik meg a konfirmációs célokat. Az agglomerációban található Gyömrő például a régi vágású gyülekezetből evangéliumi missziói lelkületű gyülekezetté válás folyamatában van, ezért hibrid megoldásokkal élnek a konfirmáció terén is. Nagyszalonta kisváros a román–magyar határ közelében, egyetlen református gyülekezete kissé népegyház jellegű, és bár a helyi iskola nem református, de mivel két épülete is a reformátusoké, ezért az egyházközség különféle alkalmakat tarthat az intézményben. Ez a kapcsolat kihat a konfirmációs menetrendre is. Újpest-Belsőváros ébredési jellegű gyülekezet a negyvenes évek óta, ezért a konfirmáció már igen régi hagyományok szerint működik.

Hogy ebben a folyamatban kinek mi a felelőssége, attól is függ, a konfirmációra való készülés melyik szakaszát nézzük. Újpest-Belsővárosban például a hitoktató felelőssége, hogy a hittanosokat beszervezze a felsősöknek tartott ificsoportba, a konfirmáció folyamán azonban a lelkész kerül előtérbe, aki családlátogatásra is időt fordít. Ugyanakkor az előkészítő alkalmakra igyekeznek más bizonyságtevőket bevonni a gyülekezetből, például házaspárokat, már konfirmált ifiseket. A konfirmandusok felelőssége elsősorban a kiadott feladatok végrehajtása kapcsán jelentkezik – sorolta Szabó László.

Mikló Bodizsár a családtagok keresztelőkor tett esküjére hívta fel a figyelmet. Ők ennek szellemében a kétéves konformációfelkészítés kezdetekor aláírattatnak a szülőkkel egy arról szóló nyilatkozatot, hogy partnerek lesznek a folyamat során és felelősséget vállalnak benne. A lelkész elsődleges feladata az ismeretátadás, de a két év alatt több alkalommal is támaszkodik azokra a ifisek, akik már csoportvezetésre is alkalmasak.

Gyömrőn másfél éves az előkészítő, ennek felelőssége leginkább a lelkészekre hárul, még ha az ifiseket komolyan be is vonják a konfirmandusok közötti szolgálatra. Ha a konfirmandusok felnéznek az ifisekre, és látják, hogy vonzó a csapatuk, közéjük akarnak tartozni. Csűrös András kiemelte: a gyülekezetnek is van felelőssége abban, hogyan fogadják be a konfirmandusokat a közösségbe. A családok látogatása náluk a beosztott lelkész feladata.

Abban is komoly eltérés van az egyes gyülekezetek között, hogy mivel zárul a konfirmáció. Számadás, vizsga, hitvallás és bizonyságtétel ugyanis nem mindenhol esnek ugyanarra az alkalomra – és nem is minden elem kötelező mindenhol. Nagyszombaton kettészedik a kikérdezést és a hitvallást, a fogadalmat tevők első úrvacsorájára pedig az ezt követő pünkösdkor kerül sor. Újpest-Belsővárosban, akárcsak sok helyen másutt is, pünkösd idején van konfirmáció, de az előtte lévő héten is sok minden történik előkészítésképpen, például evangelizációs esték. Gyömrőn sem a pünkösdi úrvacsorás ünnepen tartják a vizsgákat, hanem előtte, és arra is ügyelnek, hogy ez ne valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete legyen: a pünkösd utáni pénteken megtartják az első ifiórát, ahol már meginvitálják a fiatalokat a nyári táborba.

Dilemmák
Mindezek alapján felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha a konfirmáció többféle lezárása időben széthúzható, miért nem választjuk teljesen szét a vizsgát és a hitvallást, jóval későbbre tolva az utóbbit. Ezt azonban a beszélgetés résztvevői közül senki se tartaná jó ötletnek. Mikló Boldizsár szerint ezzel első szintű és második szintű gyülekezeti tagokra osztanánk a közösséget, Csűrös András szerint pedig létrehoznánk egy „második konfirmációt”, ahogyan a katolikusoknál is szétválik az elsőáldozás és a bérmálás. Szabó László arra figyelmeztetett, hogy ez reménytelenséget sugározna a fiatalok számára, akiknek a megtérés mibenlétének kérdése önmagában is nagy teher ebben az életkorban.



Komolyabb dilemma annak kérdése, mi van akkor, ha a lelkész azt látja, hogy valaki nem alkalmas arra, hogy konfirmáljon. A válaszadók ennek kapcsán szétválasztották annak esetét, amikor a konfirmandus szellemi vagy képességbeli okok miatt nem képes maradéktalanul megfelelni a kritériumoknak, és annak esetét, amikor lelkileg nem áll készen rá vagy magatartásbeli gondok akadnak vele. Előbbi esetben a megkérdezett lelkészek szerint megválogatható, kitől mit várunk el, és igazodhatunk a gyengébb képességűek igényeihez. Ettől nem szabadna megijednünk vagy túl mereven kezelnünk a helyzetet.

A második eset kapcsán Csűrös András kifejtette: amikor az egyik konfirmandus linkebb viselkedést tanúsított a felkészítés során, külön leült vele beszélgetni. Ez működőképes megoldásnak bizonyult.

Szabó László úgy látja, ebből a szempontból Budapesten könnyebb helyzetük van, ahol a népi vallásosság, a hagyományból templomba járás szokása szinte teljesen megszűnt, és aki eljön konfirmáció-előkészítőre, az komolyan is veszi azt. A hitbeli problémák mibenlétét viszont nehéz meghatározni. Elismerte, hogy valószínűleg nem jut el mindenki a megtérésig a felkészítés során, de ő „kálvini türelemmel” van mindenki iránt. Nem utasíthat vissza senkit sem azért, mert szerinte lélekben még nem születhetett újjá.

Mikló Boldizsár kiemelte: a magatartásbeli problémák már menet közben látszanak, nemcsak a folyamat végén, éppen ezért menet közben is kell kezelni, nem a lezárásnál. Náluk ennek lépcsőzetes gyakorlata van: először csak négyszemközt inti meg az illetőt, a második esetnél viszont felkeresi a családját. Ha azt látják, hogy a többiekkel szemben nem lenne fair a folytatás, akkor titkos szavazással kikéri a gyerekek véleményét is. A konfirmandusok ugyanis örülnek neki, ha súlya van annak, amit csinálnak. A határon túli lelkész ugyanakkor elismerte: nagy viták voltak erről a presbitériumon belül, és volt, aki megsértődött egy ilyen döntés kapcsán. Próbálják ezt finoman, szeretettel kommunikálni, és nem csukják be senki előtt sem az ajtót: van lehetőség később is konfirmálni, akár felnőttképzésen belül is.

Szó esett a konfirmációt követő lemorzsolódás problémájáról is. Statisztikák szerint egyházunkból a fiatalok 52%-a a konfirmációt követően távolodik el gyülekezetétől. Szabó László elmondta: náluk az ifinek van akkora vonzereje, hogy ne csak lemorzsolódók legyenek, de csatlakozók is, akik később is konfirmálhatnak, ha úgy döntenek.

Csűrös András szerint minél lazábban kezeljük a konfirmációs felkészítést, annál nagyobb lesz a lemorzsolódás, ezért következetes szigorral kell végigvinnünk az előre bejelentett kritériumokat. Hozzátette: vannak évfolyamok, amelyek annyira jó közösségek, hogy együttmarandak, másoknál viszont nehéz ezt elérni. De náluk az, aki a konfirmáció után eljön a táborba, már nem valószínű, hogy lemorzsolódik.

Mit nevezünk lemorzsolódásnak? – kérdezett vissza Mikló Boldizsár, aki szerint, ha egy gyerek tényleg Krisztushoz kötődik, ezt meg is éli, de máshová megy, az számára nem valódi lemorzsolódás. Nagyszalontáról sokan elmennek máshová tanulni, ezért ez összetettebb kérdés. Ő arra törekszik, hogy bárhová is mennének a fiatalok, Krisztushoz kötődésük élő maradjon. Az már más kérdés, hogy ez a gyülekezetépítésben hogyan jelenik meg.

Párbeszédben maradva
A webinárium második blokkjában több kiscsoportra bontva, de ugyanazokat a kérdéseket megbeszélve folytatódott a tapasztalatmegosztás: a konfirmációs célok mellett szó esett az örömökől és kihívásokról, valamint a bevált gyakorlatokról. Elhangzott, hogy a konfirmáció egyik lényege, hogy a fiatal megtapasztalhassa: jó Krisztushoz tartozni. Elsősorban ennek megélésében kell továbbléptetni őket. Van gyülekezet, ahol a fiatalok mindezt feladatokon keresztül tapasztalhatják meg, amelyek során kipróbálhatnak többféle szolgálatot is, máshol közösségépítéssel érik ezt el. Az eltérő gyakorlatokban a gyülekezet specifikusságai legalább annyira megjelennek, mint a lelkész személyisége.

Nehéz látni, hogy a gyülekezetépítésben hol a helye a konfirmációnak, és nehéz ezt úgy átadni, hogy ezt a gyülekezeti közösség is megértse – értettek egyet többen is. Kihívásként élik meg a lelkészek, amikor a fiatalok lelki szükségleteit kielégíti az a heti egy alkalom, amit a konfirmációs előkészítő jelent, és ugyan a kötelezően előírt istentiszteleti részvételt teljesítik, de más gyülekezeti alkalmakra már nem mutatkozik igényük. Vidéken nagy kihívás az is, hogy szinte minden fiatal máshová megy gimnáziumba, így a helyi lelkészek elveszítik őket szem elől. Persze, közülük páran más gyülekezetekhez csatlakoznak, de erről nem mindig értesülnek korábbi közösségeik. Olykor maga a nehézség fordul át nagy örömmé: egy lelkész elmesélte, hogy korábbi konfirmandusai dacból állandóan sarokba szorították kérdéseikkel. Ő ezt úgy kezelte, hogy felírta a kérdéseiket, és a következő alkalmon átgondolt, megalapozott választ adott rájuk. Ez a módszer meghálálta magát, és a korábban dacos ifjak most már lelkesen és rendszeresen járnak ifire. Más elmesélte: egykori konfirmandusa mára már lelkésztársává lett, és ez különleges öröm számára.

Zárásképpen a résztvevők megfogalmazhatták reflexióikat, és azokat a gondolatokat, amelyeket magukkal visznek az elhangzottakból. Sokan örömmel nyugtázták, hogy a konfirmáció nem tabu többé, hogy lehet beszélni róla, nemcsak tapasztalatokat megosztva, de a megújulásra szoruló elemeket is szóba hozva. Egyetértés mutatkozott abban, hogy ezt a párbeszédet folytatni kell. Voltak, akik ráébredtek az alkalom során, hogy ez a kérdéskör túlmutat a konfirmandusok és ifisek kérdéskörén, és érdemes tágabbról megközelíteni. A többségben megvolt a nyitottság a változtatásra, fejlődésre is e téren. Volt, aki a közös alapot hiányolta a sokféle gyakorlat mögött, emellett nagy igény mutatkozott a közös gondolkodásra is. A világ gyorsan változik, a fiatalok is, emiatt szükség van a megújulásra való nyitottságra is – az örök alapok következetes képviselete mellett.

A konfirmációról való párbeszéd folytatásának jegyében a szervezők mindenkit szeretettel hívtak a Konfi+ konferenciára, amelyre idén augusztus 25. és 26. között Miskolcon kerül sor.


Barna Bálint

Képek: MRE Zsinati Ifjúsági Osztály, Gyömrői Református Gyülekezet, Nagyszalontai Református Gyülekezet