Néha eltűnődőm azon, vajon miért gondoljuk azt, hogy régen több idő volt olvasásra. A nap akkor is huszonnégy órából állt, mint most. A felnőttek dolgozni mentek, a gyerekek iskolába jártak. Naponta átlagosan kilencszázhatvan percet töltünk ébren, és ehhez viszonyítva nem volt sok idő gyerekkoromban az a napi húsz perc, amit este anyukám meseolvasással töltött velünk. Rengeteg teendője ellenére úgy döntött, hogy minden nap szán erre bő negyedórát, hiszen az olvasás nem idő, hanem valójában választás kérdése. Úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyult, mert az olvasás felnőttként is megmaradt hétköznapi életem olyan természetes részeként, mint a fogmosás vagy a fésülködés.

Az, hogy az olvasás szokásunkká váljon, nem lehetetlen kihívás. Egyes kutatások szerint egy rutin kialakulásához átlagosan 18-21 napra van szükség. A legfontosabb nem annyira a mindennapos ismétlés, hanem az, hogy a cselekményt mindig hasonló tevékenységhez kössük, lehetőleg azonos időpontban. Én például reggelente munkába menet a buszon, villamoson olvasok. Minden nap alig várom, hogy kiálljak a megállóba, és a táskámból előhúzzam az aktuális olvasmányomat. Remekül megalapozza a napomat ez a reggeli utazás a képzelet világában.

Márai Sándor ezt írja Füveskönyvében: „Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” És valóban, kivételes képességünk ez. Igazán kár lenne nem élni vele, hiszen az olvasásnak rengeteg pozitív hatása van: kikapcsol a hétköznapok forgatagából, okosabbá tesz, segít jobban koncentrálni, szélesíti a látókörünket, megtanít arra, hogy mások helyébe képzeljük magunkat, kritikus gondolkodásra késztet. És mindemellett még szórakoztató is.

Aki még nem fekete öves olvasó, de szeretne időt szánni a könyvekre akár a nyári szabadsága alatt, akár a hétköznapokban, azoknak három kategóriát ajánlok kezdésnek, megemlítve személyes kedvenceimet. Ezek mind magával ragadó, érdekes olvasmányok, jó eséllyel lekötik a figyelmet, és meghálálják a történetek felgöngyölítésére szánt időt.
Az első ilyen kategória az életrajzi mű. Számtalan csodálatos élettörténetet vetettek már papírra, és az a tény, hogy a valóságban mindezek már megtörténtek, ad egyfajta biztonságérzetet, és nagyon inspirálóan hat. Az utóbbi időben az egyik legmeghatározóbb olvasmányélményem Edith Eva Eger: A döntés című műve volt. A szerzőt tizenhat éves korában elhurcolják Auschwitzba. Szüleit elveszíti szinte azonnal, ő maga is számos borzalmat él át. Ennek a könyvnek mégsem ez a fő mondanivalója, nem letaglózni akar a szörnyű részletekkel. Egyetlen üzenete a megbocsátás, a döntés, hogy módunkban áll nem a gyűlöletet választani, ami megmérgezne, hanem az elengedést, amely bennünket is kiszabadít áldozatmivoltunkból. Nagyon finoman nyúl Eva ehhez a kérdéshez, egészen feltárulkozik saját hibáit, tévedéseit, harcait is nyilvánosan elmesélve. Ettől az őszinteségtől hiteles és erőt adó a története amelyből bárki erőt meríthet.

Szokatlanul hangozhat, de második javaslatom az ifjúsági regények kategóriája. A tizenéveseknek szánt műveket átlengi a könnyedség, a gyermeki izgalomvárás, ami azonnal át tud ragadni az olvasóra, és nagyon üdítően tud hatni. Sok kedvencem közül Fekete István Tüskevár című regényét választom most. A történetet aligha kell bemutatnom, hiszen ez a mű klasszikus, a belőle készült televíziós sorozatot a felnőttek nagy része ismeri. A regény két pesti fiú vakációjáról szól a Kis-Balatonnál, akiket egy öreg pákász gondjaira bíznak. Izgalmas kalandokba bonyolódnak, megismerik a csodálatos vízparti vidéket. Tudom jól, hogy a világ nagyot fordult, mióta ez a mű megszületett, de az mit sem változott, hogy a természet közelében, növények és állatok társaságában valahogyan az értékrendek is a helyükre billennek; könnyebb megérteni, hogy mi a fontos, mi a jó. Lehet, hogy magához a Teremtőhöz is közelebb kerülünk, amikor kicsit magunkra maradunk az élővilággal. Ez a mű hű útitársunk lesz idén nyáron is: akár eljutunk a berekbe, akár csak képzeletben járjuk be azt.

A harmadik könyvcsoport az érzelmi intelligenciánk fejlesztésében segítő írások. Ebben a kategóriában mindig lehet találni olyat, ami aktuálisan hozzánk szól. Ezek a könyvek megtanítanak minket arra, hogy helyesen értsük saját és embertársaink reakcióit. Nem vaskos pszichológiai művekre gondolok, hanem közérthető nyelven és szórakoztató stílusban magyarázó írásokra. Kettőre hívnám fel a figyelmet, ugyanabban a témában, ami nem más, mint a szeretet. Az egyik alapmű Gary Chapman könyve Az öt szeretetnyelvről. Nekem is sokat segített elsősorban abban, hogy fogadni tudjam a környezetemben élők szeretetét. Nem az volt az akadálya a szeretetáramlásnak, hogy nem akartam fogadni, inkább az, hogy nem ismertem fel, hogy nem egyformán fejezzük ki szeretetünket, és nem ugyanazokból a kifejezési módokból érezzük, hogy szeretve vagyunk. Gyógyítóan tud hatni emberi kapcsolatainkra, ha elolvassuk ezt a művet.


A másik hasznos könyv szeretettémában C. S. Lewis: A szeretet négy arca című műve. A szerző a ragaszkodás, a barátság, a szerelem és a felebaráti szeretet témakörét járja körbe, bemutatja mindegyiknek a természetét, értékeit. Ez az értekezés már nehezebb olvasmány, szinte tankönyvszerű, de együtt gondolkodva a szerzővel megértettem, hogy a szeretet időnként el tud torzulni. Amikor tetteink motiváltsága mögött már nem a tiszta szeretet áll, hanem például a büszkeség, szeretetünk túlzóvá válik, vagy akár zsarnokivá. Olyan élethelyzeteket sorakoztat fel a szerző, melyeket én is tapasztaltam már, de korábban sohasem figyeltem meg a tettek mögötti motivációt. Lewis segített abban, hogy megtanuljak helyesen szeretni, és meg tudjam különböztetni a szükségmotivált szeretetet az ajándék szeretettől.

Természetesen számtalan kategória van még és rengeteg értékes mű. Egészen biztos, hogy mindenki meg tudja találni azt az olvasmányt, ami személyesen hozzá szól. A könyvek, regények sem mások, mint a régi történetmesélések újabb formái. Gutenberg galaxisa előtt az emberek a tűz körül ülve mesélték el saját történeteiket, vagy találtak ki meséket, amelyeken keresztül egy-egy fontos üzenetet, tanulságot, életre szóló tanácsot próbáltak átadni. Ma már könyvlapokon jelennek meg ezek a „mesék”, de céljuk mit sem változott: segíteni eligazodni az életben és könnyíteni kicsit a hétköznapok terhein. Emlékezzünk Márai szavaira: használjuk mindennap az olvasás csodálatos ajándékát, és csúsztassunk egy könyvet a táskánkba még ma!