A hitetlenségből eredő, elutasító magatartás nem változott kétezer év alatt sem, csak a kérdésfeltevés: Miért engedte meg Isten? Hol volt Isten? Miért ilyen szívtelen? Mindannyian ismerjük ezeket az időről-időre elhangzó, folyton megújuló vádakat.

Bizonyára velünk is megtörtént már, hogy ki-kicsúszott a szánkon egy-egy számonkérő kérdés. Az is lehet, hogy tele vagyunk kérdésekkel, kérdőjelekkel és folyton kérdezzük az Istent. Talán nem katasztrófákkal, tragédiákkal, áldozatokkal kapcsolatban, hanem saját életünk hullámvölgyei kapcsán és idején. Talán időnként nagyon is provokatív és, vádló kérdések ezek, tele meggondolatlansággal, szeretetlenséggel, értelenséggel, el egészen a gyűlöletig.

Máskor talán úgy kérdezünk, mint Nikodémus: lelkünkben titkon Krisztushoz lopózunk és várjuk a válaszait. Valami odairányítja lépteinket hozzá. Talán éppen ez az első titkos lelki küldetésünk, lopózásunk Őhozzá. Talán még nem a „biztos ismeret", csak egy érzés vezet hozzá.

Aztán ott vannak a belső imakamránkban elrebegett, eldadogott kérdéseink, és ott az istentiszteleten, a gyülekezeti közösségben lelkünkben megülő kérdések, melyekre keressük és várjuk a személyes, nekünk szóló isteni választ az Igéből. Legyen az írott, hirdetett vagy éppen kiábrázolt.

Az elutasító ember vádolja az Istent. Kérdése is csupán választ sem váró vád. Egyfajta ostorcsapásnak szánt kétkedő és bántó szó. Egyfajta negatív bizonyságtétel, a hitetlenség tanúsága az övé: nem hiszek benned, nem kellesz nekem, nincs szükségem rád!

A kereső, töprengő, lelkileg érzékeny ember ezzel szemben úgy kérdez, hogy valóban szüksége is van a válaszra. Mintegy készíti a lelkét, s lelkében a helyet az isteni válaszra. Nem távolodni, hanem közeledni akar Hozzá. Talán még nem is tudja hogyan és hol keresse, de boldogan tesz tanúságot, amikor rádöbben, hogy Isten eddig is vele volt. „Isten járt előttem", „Hallom, ahogy lelkemben lépked" - írja egyik nagy keresőnk, Ady Endre.

Miért mondtam el mindezt? Egy olyan publicisztikai válogatást tartalmaz Csűry István kötete, amelyben ott vannak a 21. század emberének kérdései, félelmei, aggodalmai, élethelyzetei. A bennünket érő hatások, veszélyek.

Ebben a könyvben rólunk van szó, magunkra ismerhetünk benne. Kérdéseinkre, tévútjainkra, életünket befolyásoló tényezőkre. Arra a sok-sok kérdőjelre, amelyek ott tornyosulnak, sokszor valósággal fölénk nőve; kezeinket, gondolatainkat szellemi gúzsba kötve, megbénítva.

A világ általában nagyon korszerűtlennek tartja az egyházat, azon belül is a történelmi egyházakat. Ez a kötet azonban arról is tanúskodik, hogy a modern világ modern eszközeivel körülvett emberének ugyanúgy szüksége van Istenre, mint például 100-150 évvel ezelőtt. Másrészt a rohanó ember cseppet sem kell tartson attól, hogy Isten nem tartja vele az iramot... Harmadrészt pedig a mi modern problémáinkra a történelem Urának megvannak a maga korszerű válaszai...

A szerző lelkipásztor, lelkigondozó, aki nem áll meg a probléma-feltárásánál, hanem továbblép: „célra igazít". Mutatja az irányt. Azt az irányt, amit ő maga is Krisztusától kapott. Az útbaigazított ember tanúságtételét tartalmazzák ezek az írások. A szerző nem a válaszra mutat rá, mint inkább magára a Válaszadóra.

„Töltünk és célzunk" jelleget öltött világunkban megláttat velünk, olvasókkal egy másik célt. Mégpedig azt, hogy ahol előtérbe kerül az Isten szava, ott megfordul ez a torz szemlélet. Ez a kötet azzal lesz teljes, hogy az emberi kérdéseinkre ott rejlenek benne az Isten válaszai. Vagy, ha a nem is minden esetben maguk a válaszok, de a Válaszadó mindenképpen. Irányt, eligazítást, célramutatást kapunk tehát kérdésekkel teli keresésünkre.

A célra igazítás mellett a kötet másik erőssége a  hitelesség. Hiszen, bár szinte kizárólag politikai értelemben vett hitelességi és bizalmi válságról hallhattunk az elmúlt évek során, mégis - a szerző szavait kölcsönözve: „Gyakran félünk attól, hogy azok az intézmények, amelyek a közösséget jelentik, nem fognak megfelelni hivatásuknak. Láttuk tönkremenni a tanyavilágot, a faluközösségeket, a történelmi pártokat és talán veszélyben vannak a történelmi egyházak is." (A magányról).

A kötet hitelessége abban rejlik, hogy a szerző valósággal beszélget velünk. Nem félvállról és nem magas lóról, hanem a lelkigondozó közvetlenségével, közelségéből, mintha csak a szemben ülnénk egymással és megbeszélnénk a "világ baját", de nem csupán azt, hanem személyes gondjainkat is.

Mégsem a közvetlenség, a szerző személye, lelki alkata, az olvasóval való közös vívódása és töprengése az, ami igazán hitelessé teszi ezt a könyvet, hanem a harmadik személy bekapcsolódása, jelenléte. Aki ugye ott van, ha ketten, hárman - ez esetben szerző és olvasó - egybegyűlnek az Ő nevében... A szerző egy adott ponton visszalép és átadja a terepet, átadja a szót Istennek. Célra igazít. Onnan már Isten beszélget az olvasóval.

A szerző egyházkerületünk egyik legtermékenyebb lelkész-közírója. 13 éven át egyházkerületi gyülekezeti lapunk főszerkesztője. Írásai jól ismertek a partiumi, erdélyi és az anyaországi nyomtatott és internetes, egyházi és világi sajtóban. „A négygyermekes családapa, az erdélyi magyar lelkipásztor, püspök, egyetemi tanár, töprengő értelmiségi, népünk nyomorúságaival nap mint nap szembesülő hívő református ember tapasztalatai sejlenek fel" a kötetben - írja mindenre kiterjedő Előszavában Wagner Erik lelkipásztor, aki egyben a kötet szerkesztője is.

Kiknek szól ez a kötet? Kik fogják érdeklődéssel és haszonnal forgatni? Magyarán: kikből tevődhet ki a könyv célközönsége? Véleményem szerint azokból, akik kérdezik az Istent és őszinte és nyitott szívvel várják is a választ.

Akiknek lelkében, imáiban ott vannak, akár megfogalmazva, vagy éppen szavakba sem öntve az Isten iránti kérdéseik.

Akik lelki szegények: éhezik életükben Isten igéjét, közelségét, áldott munkálkodását.

Akik a kor divatos önmegvalósítása helyett átengedik életüket Istennek, hogy Ő építse fel őket „lelki házzá".

Fábián Tibor

(Csűry István: Célra igazító jegyzetek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadása, Nagyvárad, 2010., 208 oldal)

* Elhangzott 2010. április 25-én, a Nagyvárad-újvárosi református templomban tartott könyvbemutatón, a Festum Varadinum nyitónapi istentiszteletén.