„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
„Köszönjük, magyar Lepramisszió!"
Egy támogató egészen rendkívüli adományának jóvoltából a magyarországi Lepramisszió egy kivételes beruházást hajtott végre a Delhi melletti Shahdara lepramissziós kórházban.
„Köszönjük, magyar Lepramisszió!" – ez a felirat fogadta 2015 decemberében Indiában a Delhi melletti Shahdara lepramissziós kórházba érkező magas rangú vendégeket. Átadási ünnepségre gyűlt össze az Indiai Lepramisszió vezetősége, távoli más leprakórházak vezetői és a helyi önkormányzat képviselője, no meg a kórház dolgozói. Ekkor került sor annak a beruházásnak átadására, mely a kicsiny Magyarország Lepramissziójának adománya volt Shahdarának.Öt éve támogatjuk többek között a Shahdara kórház működését is, a benne folyó gyógyító-rehabilitáló tevékenységet több más lepramissziós tagországgal együtt. Ez a nagy forgalmú kórház nemcsak leprabetegeket, hanem égési sérülteket, szemészeti ellátásra szorulókat is tömegével lát el. Hozzátartozik egy 32 km-es sugarú (!) körben öt nyomornegyed lakossága is! Mindezek miatt is érezzük úgy, hogy folyamatos segítségünk nagyon jó helyre kerül!Egy támogatónk egészen rendkívüli adományának jóvoltából azonban mindezen felül 2015-ben egy kivételes beruházást is tudtunk eszközölni Shahdarában. Az adományozó kifejezett kérése volt, hogy támogatása Shahdarába kerüljön. A kórház és az Indiai Lepramisszió vezetősége állította össze hosszas egyeztetés során körültekintően azt a listát, mely számukra a legfontosabb eszközöket tartalmazta. Régi, gyakran javításra szoruló orvosi berendezéseiket most ki tudták korszerű és megbízhatóan működőkre cserélni. Így a 10 millió Ft összegből egy digitális röntgenkészüléket, ultrahang-készüléket, orvosi műszereket, gyógytornaeszközöket, laboratóriumi berendezéseket, műtőlámpát, léghűtő berendezéseket és számítógépeket adományoztunk. Ezen kívül alaposan fel tudták újítani még a két műtőt is.Álljon itt a Shahdara kórház igazgatójának néhány köszönő sora:
„A Shahdara Kórház dolgozói és betegei nevében szívből jövő köszönetünket szeretném kifejezni a magyar Lepramissziónak a nagylelkű adományért. Sajnos nem ismerjük személyesen az adományozót, így kérem, hogy tolmácsolják neki hálás köszönetünket és legjobb kívánságainkat.
Imádságos szívvel és őszintén biztosíthatom, hogy az adományt nagy felelősséggel használtuk fel. A legjobbat szeretnénk nyújtani mind a leprabetegeknek, mind az általános betegeknek. Ezek az új és modern eszközök a betegellátást és a különféle szolgáltatásokat fogják nagymértékben javítani. A kórház tevékenységét évekre szólóan magasabb szintre emelik.
Isten áldását kérjük a magyar Lepramisszióra. Krisztusban testvérként:
Stepjen Levi igazgató"
Hálásak vagyunk azért, hogy mindehhez hozzájárulhattunk.