"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Kottabemutató a Tahi Egyházzenei Héten
Az augusztus 13-tól 19-ig tartó Tahi Egyházzenei Hét kiemelt eseményeként csütörtök délután 16 órától kerül sor Gárdonyi Zoltán Válogatott kórusművek címmel a napokban megjelent kottagyűjteményének bemutatójára, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
A kötetben található tizenkét kórusmű között hat énekeskönyvi dicséret egyszerű kórusletétje található, melyet hat nehezebb kórusmű, többek között Az Úr dicsérete, valamint Bethlen Gábor éneke egészít ki. Éppen két évtizede – még a ReZeM kiadásában – vehettük kezünkbe a Gárdonyi-kórusművek első kötetét, melyet öt évvel később egy második, hasonló terjedelmű gyűjtemény követett. A jól ismert Dicsérő ének, valamint a két kisoratórium (A sareptai özvegy, A tékozló fiú) után a most megjelent Válogatott kórusművek több tétele is – kevéssé ismert műveket tartalmazva – újabb felfedezéseket kínál az énekelni szeretőknek.
Az alkalomhoz kapcsolódóan a Kálvin Kiadó 14 órától kedvezményes könyvvásárt tart a helyszínen.
Különös jelentőségű, hogy a kórusfüzet bemutatója a 61 éve folyamatosan működő Tahi Egyházzenei Héten lesz, hiszen annak egyik elindítója 1957-ben éppen Gárdonyi Zoltán volt. A Kálvin Kiadó új kiadványaként megjelenő kottagyűjteményt Szabó Balázs zenetudós mutatja be, s a kötetből az egyházzenei hét énekkara énekel majd. A kórushétre jelentkezők ajándékul megkapják a kiadvány egy-egy példányát.
A zenei hét programjában a résztvevők új énekekkel is megismerkedhetnek, melyek 70 éves énekeskönyvünk megújítása során nemrég jelentek meg. A készülő új református énekeskönyv anyagának megismerése az idei rendezvény kiemelt témája lesz. Továbbá megemlékezünk a 20 évvel ezelőtt elhunyt Máté Jánosról, a zenei hetek másik korábbi vezetőjéről is. A záró program augusztus 19-én, vasárnap délután 16 órakor a pócsmegyeri református templomban kezdődik.
Karvezetők számára szakmai konzultációt is biztosítunk. A zenei hétre jelentkezni e-mailben a hargita.peter@gmail.com címen lehet.
Telefon: 26/387-135
Támogatók: a Dunamelléki Egyházkerület és a MRE Egyházzenei Irodája.